Az Interlegal nemzetközi jogi ügyvédi irodai hálózat Boóc Ádám ügyvédet választotta elnökének az idén májusban tartott tisztújító közgyűlésén, Lisszabonban. Korábban még sosem volt magyar vezető a szervezet élén. Az újonnan kinevezett elnök 2013-ban már elnyerte az ügyvédi irodai hálózat alelnöki posztját. Az Interlegal nemzetközi gazdasági, kereskedelmi ügyekkel foglalkozó ügyvédi irodák független szervezete, melynek célja, hogy határokon átívelő, magas szintű jogi szolgáltatást nyújtson ügyfelei részére.

Boóc Ádám a Kelemen, Mészáros, Sándor Ügyvédi iroda PhD tudományos fokozattal rendelkező tagja, aki elsősorban társasági, illetve gazdasági jogi ügyekkel, nemzetközi tranzakciók lebonyolításával foglalkozik, de követelések behajtása, polgári peres eljárásokban, választottbírósági eljárásban való jogi képviselet és ingatlanműveletek is fontos részét képezik az iroda tevékenységének. Az ügyvédség mellett egyetemi docensként polgári jogot és római jogot oktat a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, s 2013-tól a Jogi Szakvizsga Bizottságnak is tagja. Az Interlegal elnöki posztjának elnyerése nem érte őt teljesen váratlanul, mégis nagyon megtisztelőnek értékelte, hogy két évig elláthatja a nemzetközi ügyvédi irodai hálózat vezetését.

Boóc Ádám

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Mivel foglalkozik ez a nemzetközi ügyvédi szervezet?

Az Interlegal a független ügyvédi irodáknak a legrégebbi szervezete, mely közepes méretű ügyvédi irodákat tömörít, s a világ több kontinensén jelen van. Célja, hogy a jellemzően kereskedelmi és gazdasági joggal foglalkozó irodák egységesen, egymással együttműködve tudjanak eljárni feladataik ellátása során. Megalakulásának kezdete a nyolcvanas évek közepére tehető, 1989-ben Eurojurist néven került bejegyzésre, ekkor egy nyugat-európai network szervezetként működött, s jellemzően francia, belga és spanyol tagokból állt. Csak évekkel később, 1996-ban vette fel az Interlegal nevet, ekkor már Európán kívüli országokból is rendelkezett tagokkal.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szervezet tagjai egymástól független irodák, akik mögött nem áll azonos tulajdonosi kör. A network egyik érdeme, hogy ügyvédei felismerték: közös összefogással, nemzetközi dimenzióban nemzetközi, több államból származó ügyfeleket tömörítő projekteket jobban meg tudnak valósítani, sok megbízás könnyebben és eredményesebben lebonyolítható ezáltal.

Hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban?

Az egyes tagok a saját országukban bejegyzett, hazai joguk szerint működő ügyvédi irodák, akik azonban egy-egy projekt megvalósításához összeállnak egymással. Például, ha egy magyar ügyfélnek egy külföldi államban adódik jogi problémája, akkor elegendő, ha a közvetítésünkkel az adott államban működő Interlegal ügyvédi partnert igénybe veszi, s ez az iroda fog eljárni az adott jogi szolgáltatásban, együttműködve persze velünk. Ugyanez működik természetesen fordított esetben is, tehát, ha egy külföldinek Magyarországon adódik jogi ügye, akkor a külföldön megbízott ügyvédi partner kérésére mi fogunk eljárni az ügyben itthon. Akár nagyobb horderejű, nemzetközi tranzakciókat is könnyedén le tudunk bonyolítani az Interlegal tagok bevonásával.

Az ügyvédi megbízás ilyenkor magába foglalja az ügy teljes lebonyolítását, például, hivatali eljárásokat is?

Pontosan. Tartalmazza mindazt, ami általában egy jogi szolgáltatás része. Ha például külföldön kell társaságot alapítani, akkor azt is elvégezzük, ha peres ügy van folyamatban, követelésérvényesítés, akkor azokkal kapcsolatban egy teljes körű jogszolgáltatást kap az ügyfél. Lényegében, amit egy nemzetközi ügyvédi iroda a maga hálózata útján elvégez, azt mi az Interlegal tagokkal is mind megtesszük. Hozzáteszem hogy mindezt talán versenyképesebb áron, rugalmas, személyre szabott hozzáállással.

Fontos hangsúlyozni azt is, hogy több, mint negyven tagunk van, s mindenkit személyesen ismerünk, és ennek a legnagyobb előnye talán a bizalom. Ha én itthon ajánlok egy network tagot Amerikában, Ázsiában vagy Nyugat-Európában, akkor ez azt is jelenti, hogy nekem azzal a taggal személyes kapcsolatom is van, s nem egy arctalan partnerrel kommunikálok az együttműködés során.

Boóc Ádám

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Hogyan válhat Interlegal taggá egy ügyvéd vagy egy ügyvédi iroda?

A tagság elnyeréséhez először jelentkezni szükséges a szervezethez, majd a belépésről az Interlegal közgyűlése dönt, amely évente kétszer ül össze. A szervezet teljesen nyitott az ügyvédi irodák felé, annak bárki tagja lehet.

Kifejezett szándékunk, hogy terjeszkedjünk, most az egyik prioritás a kelet felé való nyitás, de gyakorlatilag a világ minden tájáról gyűjtünk tagokat. Azt szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk. A legutóbbi, a lisszaboni ülésen például egy ukrán, egy monacoi és egy dán iroda csatlakozott, de ezen felül is sok megkeresésünk van. A következő találkozó idén novemberben lesz Bangkokban, s várhatóan a délkelet-ázsiai régióból többen is fognak csatlakozni. Vannak olyan országok, amelyekben már most több tagunk van, ezek többnyire nagyobb területi kiterjedésű államok, például az USA. Jellemzően azonban országonként egy-egy tagunk van.

A tagok működési formáját tekintve nincsenek megkötések az alapszabály szerint, aki ügyvédi tevékenységet folytat, az egyéni ügyvédként vagy irodaként is tud csatlakozni. Ez természetesen függ az adott államban az ügyvédi tevékenységre irányadó szabályoktól.

A Kelemen, Mészáros, Sándor Ügyvédi iroda mióta tagja a szervezetnek?

Mi tíz éve vagyunk tagok. Először 2005-ben Leeds-ben, az Interlegal akkori rendezvényén ismerkedtem meg a szervezettel, akkor még ennek az ügyvédi irodának az ügyvédjelöltjeként kerültem kiküldésre, hogy tapasztalatot szerezzek, s hogy információt gyűjtsek arról, érdemes-e ebben a szervezetbe belépni. S mivel szimpatikusnak találtuk az Interlegalt, ott 2005-ben csatlakoztunk a networkhöz.

Az Interlegal network 2013-ban már alelnökének választotta Önt. Milyen feladatokat látott el akkor abban a tisztségében?

A 2013-as velencei meetingen lettem alelnök, ami elsősorban az elnök helyettesítését jelentette, valamint a szervezet adminisztratív irányítását, mindennapos ügyintézési teendők ellátását is magában foglalta. Nekem akkor az egyik fő feladatom az volt, hogy próbáljam meg a szervezetnek a keleti nyitását megszervezni. Ez sikeres volt, mert az azóta eltelt időben egy horvát, egy orosz és egy ukrán iroda is csatlakozott a network-höz.

2015. májusában a lisszaboni közgyűlésen választották meg Önt elnöknek. Váratlanul érte a választás ereménye?

Számítottam arra, hogy , hogy jelölni fognak a posztra, ezért nem ért teljesen váratlanul, de mindenképpen megtiszteltetés volt, hogy engem választottak erre a feladatra.

Boóc Ádám

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Milyen feladatai lesznek elnökként?

Az elnök alapvetően a szervezet vezetését látja el. Az Interlegal egy svájci székhelyű egyesületként került bejegyezésre, ebből adódóan felépítése, működése is egy egyesületével azonos. A szervezet nemzetközi szintű képviseletének ellátása az egyik igen fontos elnöki feladatkör. Együttműködünk például egy nemzetközi könyvvizsgáló szervezettel, mely hozzánk hasonlóan szintén független irodákat tömörít, csak nem ügyvédi irodákat, hanem könyvvizsgálókat, adótanácsadókat. Ezzel a partnerszervezettel való kapcsolattartás is az egyik elnöki teendő, s minden más vezetéssel összefüggő feladat is.

Milyen kötelezettségvállalásokkal jár a tagság?

A legfontosabb, hogy tagként részt kell venni az egyesület életében. Évente két meeting kerül megrendezésre, melyeken célszerű megjelenni. Nagyon fontos továbbá az alapszabály szerint az, hogy ha valamelyik tag megkeresi a másikat egy jogi problémával, akkor arra nagyon rövid időn belül választ kell adni, tájékoztatni a partnert arról, milyen lehetőségek vannak, s egyfajta jogi elsősegélyt illik nyújtani a másiknak.

Többnyire milyen ügyekkel keresik meg Önöket a magyar ügyfelek?

Jellemzően társasági jogi kérdésekben, gazdasági társaságok alapítása, megvásárlása külföldön, illetve gazdasági jogi tranzakciós ügyekkel, de olykor követelésérvényesítéssel is. Gyakorlatilag mindennel, ami a business law világához hozzátartozik és nemzetközi vonatkozású.

Az Interlegal egy professzionálisan működő szervezet, számos taggal a világban, mely komoly feladatokat ellátó ügyvédi irodákat tömörít, ugyanakkor egy nagyon barátságos együttműködés is másik oldalról. Az évi két konferencia, melyen a többi taggal találkozunk, egyrészt az elhivatott szakmaiságról, a professzionális együttműködésről szól, másrészt pedig közeli, sokszor baráti kapcsolatokat is ki lehet alakítani.

Boóc Ádám

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Mitől függ, hogy egy adott megbízás mennyi idő alatt rendeződik el?

Vannak olyan államok, például a nyugat-európai régióban, ahol a gyors ügyintézési folyamatok miatt nagyon hamar elintézhetőek az ügyek. Más államokban viszont egy peres ügy például igen hosszú ideig is elhúzódhat. Természetesen mindez annak a függvénye is, hogy hagyományos vagy választottbírósági utat kell-e igénybe venni a jogérvényesítéshez.

Magyarországon mekkora az érdeklődés az ügyvédi irodák részéről az Interlegal iránt? Várható további hazai irodák csatlakozása?

A mi irodánkon kívül még egy magyar tagja van az Interlegal-nek, de nem kizárt, hogy lesznek további tagok is.

Elnökként milyen tervei vannak az elkövetkezendő két évre?

Szeretném a szervezet eddigi erényeit megőrizni, továbbfejleszteni, mindenképpen a tagságunk bővítésével, elsődlegesen a kelet-európai, ázsiai és az afrikai régióban.