Dr. Kiss László

2015. október 2. Sereg András, Budapest

1998 márciusa óta megszakítás nélkül alkotmánybíró, így övé minden idők leghosszabb mandátuma. Bíráskodott valamennyi elnök időszakában, Sólyom Lászlótól Lenkovics Barnabásig. A közigazgatási jog szakértője, az elmúlt években viszont ügynökvád miatt került a hírekbe. Ebben az ügyben is különvéleményt csatolt.

Honnan származik?

Vas megyéből. Jánosházán szü­lettem. Szüleim egyszerű emberek: édesapám cipész kisiparos volt, hat­vanhárom éves korában halt meg, amikor megkezdtem egye­temi tanulmányaimat. Anyám háztartásbeli volt, ő ötvenegy évesen tá­vozott közülünk. Négyen voltunk testvé­rek. Nővérem ma is Jánosházán él. A fiatalabbik bátyám szintén jogot végzett. Közte és köztem tizennégy év a korkülönbség, a legidősebb testvé­rem tizenöt évvel volt idősebb nálam. Én olyan vakarékféle vagyok. Jánosházán jár­tam óvodától középiskoláig. A miénk elég jó gimnázium volt, mert bizo­nyítani szerették volna, hogy szigorúak és komolyak az elvárások. Kihozták a di­ákból azt, ami benne szunnyadt. Egyáltalán nem biztos, hogy másutt kijöttek volna az em­berből a rejtett tartalékai, ha nem szorítják rá. Valóban megtanítottak tanulni, kemény fegyelemre szoktattak. Máig hálásan emlékszem vissza erre az 1965-től 1969-ig terjedő időszakra, ottani tanáraimra.

A fiatalabb bátyja már kitaposta ön előtt az utat: ő is jogot végzett Pécsett. Édes­apja támogatására viszont már nem számíthatott.

Szüleim már nem éltek, így egyetemi éveim alatt nagyon sokat segítettek a testvéreim. Szociá­lis hely­ze­temre tekintettel havonta csak ötven forintot kellett fizetnem a kollégiumi ellátásért, amiben benne volt az ebéd és a vacsora is. Az ezernégyszáz forintos Népköztársasági Ösztöndíjammal az élboly­hoz tartoztam 1970 és 1974 között.

Dr. Kiss László

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

A jogon kívül más pályára nem is gondolt?

A régészettel kacérkodtam egy darabig, de az archeológia fényév­nyi tá­vol­ságnak tűnt a kis falusi közegtől, így az megmaradt álomnak. Inkább maradtam a realitások talaján. Az is sokat nyomott a latba, hogy a csa­ládban már volt jogász.

Melyik tantárgy fogta meg leginkább?

Eleinte a büntetőjog tetszett, aztán hirtelen jött ötlet­től vezér­elve át­nyergeltem a közigazgatási jogra, ami már közelített az alkot­mányjog­hoz. Ebben a váltásban a sorsszerűség is benne volt. A későbbi felesé­gem a csoporttársam volt, aki a közigazgatási diákkört vezette. Harmad­éves ko­romban már nagy erők­kel udva­roltam neki, és egyszer élcelődve megkérdeztem tőle, hogy mit is csinál­tok ti ott a diákkör­ben? Amikor el­mondta, hogy mivel foglalkoznak, flegmán odavetettem: hát azt a témát én is meg tudom írni. Ő ezt komolyan vette, elmondta Szamel Lajos­nak, hogy van egy fiú, aki az egyik államigazgatási témát szívesen kidol­gozná. Szamel neve fogalom a magyar köz­igazgatás-tudo­mányban, azt is mondhatom, hogy mi pécsiek mindannyian a Szamel-iskola tanítványai vagyunk. Sza­mel azonnal behívatott magához, és letolt, hogy maga mit képzel, csak úgy kívülről bekiabál, kérem, itt komoly munka folyik. Írjon csak nekem egy kutatási vázlatot! Nem úgy tűnt, hogy tréfás kedvében mondta. Éjjel-nappal a könyvtárban robotol­tam. Elkészí­tettem a témavázlatot, odaadtam neki, ő elolvasta és fel­szólított, hogy járjak a di­ákkörbe. Onnantól kezdve mel­lette dolgoz­tam huszonhárom évig, egészen a ha­láláig, 1998-ig. Irgal­matlanul so­kat kö­szönhe­tek neki. Az a munkahelyi főnök volt, aki hagyta dolgozni a be­osz­tottjait. Há­rom év alatt vagy negy­ven-ötven publikációm jelent meg. Akkor félre­vont, hogy most már eleget publikáltam, ideje nekifognom a kandidátusi disszertáci­ómnak. Utol­jára ennek témaválasztásakor szólt bele az éle­tembe. Ő ugyanis nem azt a témát akarta megíratni, mint amit én választottam. Közöl­tem, hogy a tanácsok ren­de­letalkotásáról írnék. Felfortyant, hogy az egy lerágott csont, arról már nem lehet mit írni. Elmúlt három hét, és meg­kér­dezte: fiam, írod már azt a marhaságot? Hozzájárulok a téma­válasz­tá­sodhoz – folytatta –, de csak azzal a feltétellel, ha a központi és a helyi jogalkotás kapcsolatát írod meg, a töb­bit nem. Mire én: azt úgy nem lehet megírni, professzor úr. Egyébként is majdnem kész vagyok. Elcsodálkozott: ne hülyéskedj, meg is írtad? Na, add ide, majd visszatérünk rá. Szamel tegezett, én magáztam őt. Két hét múlva leültünk a szobájában, és mi­előtt bármiről is be­szélni kezdtünk volna, megkért, hogy hozzak neki huszonöt deka párizsit meg három deci vö­rösbort. Szerintem legalább húsz tonna parizert evett meg több mint negyven év alatt, amíg Pécsett volt. Meghoztam a párizsit, eszeget­tünk, egyszer csak kibökte: na, fiam, hát ez gyakor­latilag készen van.

1998-ban nagy őrségváltás zajlott le az Alkotmánybíróságon: öten távoz­tak és öten érkeztek. Önt az akkori koalíciós pártok jelöltjeként március­ban válasz­tották meg, és novemberben járt le Só­lyom Lászlónak a mandá­tuma. Milyen kapcsolata volt a testület első elnökével?

Ahogy a Donáti utcába kerültem, rögtön a hónom alá dugta Sólyom László a Bős-Nagymaros-ügyet. Készítettem egy hat­van oldalas határozat­terve­ze­tet, amiből csak egy háromoldalas végzés lett. Nekem más volt az állás­pontom. Hogy ér­zékeltessem, mekkora energiákat mozgósítottunk, be­idéztem Nem­csók János ál­lam­titkárt is, akit arra kértem, magyarázza el a vízlép­cső műszaki tar­talmát. Há­rom­negyed órán keresztül fejte­gette, mi micsoda. Csak annyit kért, ne szóljak közbe, mert az ki­zökkenti. Meg­ígér­tem. Kért har­minc ceruzát, és az asztalomon kirakta a bős-nagy­marosi víz­lép­csőrend­szerrel szóba ho­zott sarkantyús megoldást. Egy hónapja voltam a bíróságon, amikor a nagymarosi ügy harmadik tárgyalása után Sólyom elnök úr megvárt a fo­lyosón, félrevont és azt mondta: örülök, hogy itt vagy az Al­kotmánybí­róságon.

Dr. Kiss László

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

Mit szól ahhoz, hogy beskatulyázzák az alkotmánybírákat? Azt mondják, hogy egyesek baloldali, míg mások jobboldali értékren­det követve hozzák meg döntésüket.

Kezdettől fogva hülyeségnek tartottam a besorolásokat. Az meg egye­nesen félrevezető, hogy baloldalinak, illetve jobboldalinak titulálnak egy-egy alkotmány­bírót. Halmai Gábor másképp ka­tegorizált: állampárti és polgárvédő bírákra osztotta a társaságot. Ál­lampárti alatt nem a régi állampárt éltetőit értette, ha­nem azokat, akik az államot védik az egyénnel szemben. Érdekes mó­don azonban az összes, a baloldal által jelölt bíró az ő kate­gorizálásában a polgárvédők közé került, míg a többiek az állampártiakhoz. Min­den tiszteletem az övé, de szó nincs erről, az álláspontok akár ügyenként is változhatnak. Nincs én bíróm és te bíród.

Hogyan fér össze egy személyben az alkotmánybíró és az egyetemi oktató? Mennyi időt tud szakítani a tanítványokra?

Megmaradt az egyetemi munkaköröm, hetente több órát tartok, néha szombaton is bejárok. Olyan vagyok, mint Mici néni, akinek – mint tudjuk – két élete volt. Hétfőn, kedden, szerdán az Alkotmánybí­róságon vagyok, csütörtökön, pénteken és szombaton a pécsi egyetemen. Közigazgatás jogot, alkalmasint alkotmányjogot tanítok.

Mivel foglalkozik az alkotmánybírósági munka és az egyetemi oktatás mel­lett?

Vezetem a pécsi jogi doktori iskolát. Másra ezen kívül nem nagyon jut időm. Sok előadást tartok. Úgy is mondhatom, erős társadalmi kap­cso­latot építek. Ha nagy szavakat akarok használni: kül­detésemnek tekintem, hogy azt a tömjénfüstöt, ami belengi az alkotmánybíráskodást, egy kissé el­oszlassam. Nem haverkodni kell és nem is elbagatellizálni a dolgokat. Önkriti­kusan el kell ismerni: kicsit luda­sok va­gyunk abban, hogy kialakult a megkö­zelíthetetlenség míto­sza. Ezért „idegenvezetek” az épületben, ezért járnak be hozzám a mun­kanélküli komlói bányásztól a megyei tisztségviselőkön keresztül a Vas megyei öregek klubjának tagjai. Sok joghallgatót is fo­gadok. Jöj­jenek, nézzenek körül. Nem szoktam begubódzni. Évente legalább há­romszázan fordulnak meg az irodámban.

Azt mondják, lehetetlen önt megelőzni, ugyanis már korán bent van az irodájában.

Korán kelő vagyok, legtöbbször már fél ötre beérek.

Reggel fél ötkor? Olyankor egyáltalán van valaki az épületben?

Az irodában nem, a huszonnégy órás szolgálatot ellátó őrök pedig megszokták.

Dr. Kiss László

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

Melyik volt a legfurcsább ügy, amivel alkotmánybíróként találkozott?

A legfurcsább talán az volt, amikor az indítványozó a Szíriusz-3 csillagképben lakott. Mint írta, köztudomású, hogy aki ebben a csillagképben él, az sok olyan dologról tud, amiről az egyszerű földi halandó nem. Erre hivatkozva azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy derítse ki, ki az a két ember, aki akkor éppen Kiskunfélegyháza és Kiskőrös között az út szélén közlekedett fekete nadrágban, fehér ingben, nyakkendőben és kalapban, mert közük van Magyarország jövőjéhez.

2012. január 1-jéig, az új Ab-törvény hatályba lépéséig, sok önkormányzati rendeletet vizsgáltak felül. Ön is tagja volt annak a tanácsnak, amely ezt a munkát végezte. Milyen tapasztalatokat gyűjtött?

Magyarországon több mint százötvenezer önkormányzati rendelet van hatályban, amelyek a születéstől a halálig végigkísérik, végigszabályozzák az emberek életét. Er­ről a jogról általában kevesebb szó esik, hiszen a központi jog­szabályalkotás éppen elegendő feladatot ad a jogi normák elemzőinek. A turbulens jogalkotásnak pedig nemcsak a központi, de a helyi jogban is megjelent egy olyan vo­nulata, amely nem megal­kotott­nak, inkább elkövetettnek tűnik. Egyetértek azzal, hogy a jogalkotás a legmagasabb szintű jogászi művelet. A gyakorlat azonban sokszor nem ezt igazolja vissza. A jogszabályok egy része „csecsemőhalandóságban szenved”, ugyanis az egy évet sem éri meg. Ezen kívül sok az úgyneve­zett féktávolságon belüli jogszabály, amely „mindenkit elcsap”.

Ungváry Krisztián történész az Élet és Irodalom 2007. május 18-i számában, az „Egy eljárás genezise: a Dialógus Pécsett” című cikkében önt ügy­nöki tevékenység végzésével, „besúgásban serénykedéssel”, utasítások végrehajtásával és jelentések írásával vádolta meg. Ennek több mint nyolc éve, de az indulatok alig csillapodtak.

Ez az ügy egy történészi koholmány, melynek egyes bírói fórumok – bizonyítékok nélkül – még most is hitelt adnak. Ezért az igazamért a végsőkig harcolni fogok. A cikk – talán nem véletlenül – éppen fiam esküvőjének napján jelent meg. Több pert is indítottam. Ezek részleteivel nem akarom fárasztani az olvasókat. Most legyen elég annyi, hogy személyiségi jogi polgári perben a történészt és a hetilapot is elmarasztalta a Legfelsőbb Bíróság. A történész és az írást közlő lap csaknem négymillió forintot fizetett, erről a kertemben létesített napelem-telepen kis réztábla tudósít: „„Ez a beruházás az Élet- és Irodalom (ÉS) és Ungváry Krisztián ügynöközésének köszönheti megvalósulását””. Gyakorlatilag nekik köszönhetem, hogy nem fizetek áramdíjat.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága viszont kimondta: a magyar bíróságok nem teremtettek kellő egyensúlyt a véleménynyilvánítás és a személyiség védelme között, illetőleg azt, hogy túlságosan súlyos volt a büntetés.

A strasbourgi bíróság kimondta, hogy Ungváry Krisztiánnak is joga van kellő alappal véleményt nyilvánítani, és ezt a jogát a magyar bíróságok sem vonhatják kétségbe. De mondott mást is, amit sem ő, sem az ítéletről beszámoló sajtó nem említett. Idézet az ítéletből: „„53. A Bíróság figyelembe vette a Legfelsőbb Bíróság megállapítását, amely szerint az első indítványozó nem volt képes bizonyítani, hogy Mr. K. rendszeres kapcsolatban állt volna az állambiztonsági szervekkel, sokszor elébe menve és meghaladva elvárásaikat. A Bíróság úgy találta, hogy ezek a kifejezések túlmentek a zsurnalizmus, a tudományos kutatás és közéleti vita határain. Jelen ügyben nem a – vitathatóan túlzó – kijelentési forma, hanem e spekulációk becsületsértő tartalma az, amit a Bíróság kifogásolhatónak talált mint ténybeli alátámasztottságot nélkülöző kijelentést.”” Vagyis a strasbourgi bírák „mellesleg” az ügynökvádban nekem adtak igazat. Ungváry ugyanis mindössze „spekulált”, minthogy pedig a kijelentése nélkülözte a „ténybeli alátámasztottságot”, hiányzott nála a „kellő alap” is.

Dr. Kiss László

Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum

Mit szóltak az ügyhöz kollégái, az alkotmánybírák?

A cikk megjelenését követő első teljes ülésen napirend előtt szót kér­tem, és a testület a tájékoztatásomat egyhangúlag tudomásul vette.

Mennyire viselte meg az ügynökvád?

Az ember végtelenül kiszolgáltatott, még akkor is, ha történetesen alkot­mánybíró. A sajtó – tisztelet a kevés kivételnek – csak a szenzációra, ez esetben az ügynökvádra volt „vevő”, a másik félre, beleértve a bírósági ítéleteket, már egyáltalán nem. Ha ügynökmúlttal vádolnak meg egy al­kotmánybírót, az szaftos hír, hajrá, jelentessük meg. Ha viszont a bíró­ság felmenti az ügynökvádak alól, helyreigazításra kötelezi a cikket meg­je­lentető lapot, elmarasztalja az „ügynökvadászt”, a sajtó néma marad. Az is megtörtént, hogy egy újság röviden közölte az ítéletet, ami után odaszúrták Ungváry hosszas magyarázko­dását. A szerkesztők nem mértek egyenlő mércével. Érdekel-e ma vala­kit is, hogy 1998-ban, alkotmánybíróvá választásom előtt az illetékes bi­zottság már átvilágította a múltamat? Ezenkívül a bíróság is, én is kértem az Állambiztonsági Iratok Történeti Levéltárától, hogy küldjék meg a „jelentéseimet”, amire a válasz : „sajnos” ilyeneket nem találnak. Egyébként a Magyar Nemzet 2014. április 11-ei számában tízmillió forintot ajánlottam fel annak, aki akárcsak egyetlen jelentésemet, vagy együttműködésem bármely bizonyítékát be tudja mutatni. Nincs jelentkező, a spekuláló Ungváry sem tud szolgálni ilyenekkel. Ennyit erről a történészi koholmányról.

Ön szerint van-e megoldás az ügynökügyekre?

A leghatározottabb véleményem az, hogy hozzák nyilvánosságra az ügynöklistákat. E nélkül nem lesz béke és nyugalom. Ha azonban egy történész melléfog, legyen bátorság a bíróságokban ahhoz, hogy szigorú büntetéssel sújtsák. Komoly tanulsága volt az ügynek, már el is készült a róla szóló könyvem, amely megbízatásom leteltének másnapján kerülhet csak nyomdába. A címe az lesz: Ügynökmese. Az Ungváry-dosszié.
_________________________________________________________

Kiss László (1951) a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 1975-től a kar alkotmányjogi-közigazgatási jogi tanszékének oktatója, 1993-tól 1998-ig tanszékvezetője. 1982-ben kandidátusi, 1992-ben az állam- és jogtudomány doktora fokozatot szerzett. 1992-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1998. március 10-e óta alkotmánybíró, 2007. február 19-én e tisztségében újraválasztották 2016. március 10-ig. A PTE AJK Doktori Iskolájának vezetője. A Budapesti Corvinus Egyetem honoris causa doctora. Jánosháza város díszpolgára. Összesen 35 monográfia és kézikönyv szerzője, továbbá csaknem 400 tanulmánya jelent meg külföldi és hazai szaklapokban. Nős, felesége a PTE ÁJK Dékáni Hivatalának vezetője volt, lánya bölcsész, fia rendőrtiszt.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG