Dr. Bánáti János

2017. június 14. Török Soma, Budapest

Az Országgyűlés június 13-dikán, mindösszesen két ellenszavazattal fogadta el az ügyvédi tevékenységről szóló T/15371. számú törvényjavaslatot, amely az ügyvédekről szóló, jelenleg hatályos 1998. évi XI. törvényhez képest nagy volumenű, koncepcionális változásokat is tartalmaz. Ennek apropóján Bánáti János ügyvéddel, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökével beszélgettünk a törvény előkészítésének körülményeiről és eredményeiről, a hivatásrend jelenéről és jövőjéről, az ügyvédség előtt álló valós, vagy vélt kihívásokról.

Mivel az olvasók nagyobbik részének velem ellentétben valószínűleg nem állt módjában részt vehetni a Budapesti Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti oktatásának első előadásán, talán nem mindenki előtt világos, hogy miért is van szükség ügyvédi kamarára, törvényre, és egyáltalán arra, hogy e hivatásrend keretei törvényi szintű szabályozást kapjanak.

Ennek két fő indoka is van: egyrészt az ügyvédség függetlenségének biztosítása, amely alapvető jogállami követelmény, másrészt pedig – ennek megfelelően – a szakmai önigazgatás igénye. Való igaz ugyanis, hogy az ügyvéd magántevékenységet végző gazdasági szereplő, vállalkozó, azonban tevékenységének minden szálával az igazságszolgáltatáshoz kötődik. Az ügyvédség tevékenysége nélkülözhetetlen az állampolgárok ügyleteinek bonyolítása és a jogi személyek működése szempontjából, az igazságszolgáltatás résztvevőjeként az ügyvédek államtól való függetlensége pedig garanciális jelentőséggel bír. Magától értetődő azonban, hogy e függetlenség sem szabályozatlanságot, sem végső soron anarchiát nem jelenthet: valakinek mégiscsak meg kell mondania, hogy ki, és milyen kondíciókkal, milyen feltételek mentén lehet ügyvéd, a hivatásrend gyakorlásának alapvető paramétereit meghatározni, mondanom sem kell, elengedhetetlen.

Az ügyvédség az ügyvédi törvény által lehetőséget kapott arra, hogy az önkormányzatiság köztestületek formájában intézményesült szervezetrendszerén keresztül igazgassa saját magát. Ennek az önigazgatásnak a jelképe, úgymond betetőzése a fegyelmi jogkör, amely alapján a Kamara jogsértés esetén a saját tagjaival szemben eljár, a jogsértőket saját jogkörében felelősségre vonja. A köztestületek részére biztosított fegyelmi jogkör jogállamokban az ügyvédi kamarák működésének conditio sine qua non-ja: Lengyelországban egy darabig az ügyvédi jogsértések esetén ügyész járt el óvás formájában, a modell azonban csekély ideig volt csak működőképes.

Dr. Bánáti János

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Ha azonban a hivatásrend keretei régóta ilyen szilárdak és kiforrottak, mi indokolta mégis az új ügyvédi törvény elkészítését?

Röviden? A jogtanácsosok kamarai integrációja. Meg kell mondanom, hogy ha erre a lépésre nem lett volna szükség, úgy kisebb-nagyobb változtatásokkal a jelenlegi törvény is tökéletesen alkalmas lett volna arra, hogy a szakma zökkenőmentesen működjön tovább a rendelkezései mentén. Megkockáztatom, hogy ha a kormányzat nem látta volna szükségesnek a jogtanácsosok integrációját (merthogy mindez abszolúte kormányzati kezdeményezés nyomán valósult meg), az új ügyvédi törvény megalkotására sem biztos, hogy sor került volna. És hogy miért is látta szükségesnek? Azért, mert a jogtanácsosi feladatkör egy része (bíróság előtti képviselet, ellenjegyzés) lefedi az ügyvédi tevékenységet, ezért indokolt az azonos szabályozás, ide értve pl. az ügyvédi tevékenységet végzők számára is kötelező továbbképzést.

Ennek megfelelően két lehetőség látszott tehát: a jogtanácsosok kizárása ezekből a tevékenységi körökből, vagy pedig a jogtanácsosok integrációja a kamarai szervezetrendszerbe. Ez utóbbi megoldás tűnt már a törvénytervezet előkészítése során is a járhatóbb útnak, és rendkívül sokrétű kodifikációs munkálatokat követően a szervezeti reformnak ez a változata került végül az új ügyvédi törvénybe is.

Hogyan lehetne jellemezni magát a jogalkotási folyamatot? Mennyire hallgattattak meg a szakmai igények, mennyire vették ténylegesen fontolóra a hivatás képviselőinek javaslatait, illetve mennyire beszélhetünk valódi párbeszédről a kamarák és a törvényelőkészítők között?

Fontosnak tartom leszögezni, hogy a kormányzat részéről az ilyenkor szokásoshoz képest jóval nagyobb teret kaptunk az együttműködésre, együtt gondolkodásra. Trócsányi László miniszter úr már a hivatalba lépését követően nem sokkal, a többi jelentős anyagi, majd eljárásjogi kodifikációval egyetemben jelezte az új ügyvédi törvény előkészítésének szándékát is.

A Magyar Ügyvédi Kamara keretei között hat munkacsoport dolgozott az új törvényen, amelynek előkészítésében a területi kamarák is aktívan működtek közre. E munka végeredményeként közel két év alatt, majdhogynem kizárólag szakmai alapon, megszületett egy „kvázi-törvénytervezet”, amely ebben az értelemben szinte csak a vitára bocsátásra várt. A jogalkotás azonban sajnálatos módon pont ekkoriban került újfent időzavarba, a törvényjavaslat 2016-ra beígért előterjesztése pedig némiképp elcsúszott. Amikor azonban megkezdődött a törvényszöveg effektív kidolgozása, a Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége - mint az ügyvédi hivatásrend legitim képviselője - lehetőséget kapott annak véleményezésére.

Határozottan elutasítom tehát azokat az véleményeket, amelyek szerint az új ügyvédi törvényt a „fejünk felett hozták meg” – úgy gondolom, hogy a kodifikáció során valódi párbeszéd valósult meg.

Szeretném hangsúlyozni, hogyha másnak nem, hát a jogásznak, kiváltképp, ha ügyvéd, illik tudnia, hogy egy jogszabályt nem lehet úgy megalkotni, hogy abban az elfogadható, mégpedig a mindenki számára elfogadható rendelkezések egytől-egyig szerepeljenek, az egyes érdekeket sértők viszont az utolsó szálig maradjanak ki. Nem. Az új ügyvédi törvény megalkotása során is három igen lényeges aspektust kellett mindvégig szem előtt tartani, ti. a megbízók érdekeit, az igazságszolgáltatás érdekeit, és a hivatásgyakorlók érdekeit. Ilyenkor mindig a bankokkal kapcsolatos jogvitákat szoktam emlegetni: ha erről van szó, nagyon is jellemzőek azok a vélemények, amelyek szerint a jogalkotás döntően a bankok malmára hajtja a vizet, és ez a nézőpont a laikusok részéről bizonyos szempontból rendben is van. Úgy vélem azonban, egy ügyvéddel szemben jogos elvárás, hogy ennél árnyaltabban lássa a dolgokat. A letétkezelés szabályainak szigorodása, vagy a kötelező felelősségbiztosítás mértékének felemelése nem a hivatásrend gyakorlóinak ellehetetlenítését célozta: ezek a rendelkezések a megbízók érdekeit védik, és egyben erősítik a hivatásunkba vetett bizalmat is, annak rangját is emelik. Az igazságszolgáltatás szempontjai pedig éppilyen kevéssé hanyagolhatóak el: az állam nem ok nélkül jelölte meg az ügyvédséget a céges- és ingatlanügyletek működtetésének letéteményeseként.

Egy egyöntetű tetszést kiváltó, és mindenki számára a maga egészében elfogadható törvény megalkotása nyilvánvalóan lehetetlen, és ez semmilyen jogalkotási folyamattól sem várható el.

Dr. Bánáti János

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Sokat és sokfelől hallani mostanában, hogy az ügyvédség legalább akkora kihívások előtt áll, és változásokon lesz kénytelen keresztülmenni a 21. század elején, mint nagyjából az élet és a gazdaság minden más területe. Mi erről a véleménye?

Őszintén? Kicsit szkeptikus vagyok, és kicsit talán idegenkedek is. A nagy kihívások és változások alatt, feltételezem, a minket körülvevő technológiai robbanásra gondol. Nem vagyok nagy híve ennek a kultúrának, a szkepticizmusom és idegenkedésem valószínűleg ebből is ered. Kétségtelen azonban, hogy amiről beszélünk, a jelen pillanatban esetleg futurisztikusnak tűnő, hosszútávon azonban nagyon is valószínűsíthető veszélyeket hordoz magában.

Gondoljon csak bele: hogy ha így haladunk, akkor az ügyvédi munka során meddig lesz még szükség emberre? Régebben az egyszerű okiratokat, formanyomtatványokat is mi magunk készítettük. Ma már teljesen természetes, hogy a különböző nyomtatványkitöltő programok és virtuális kommunikációs platformok átvették tőlünk ezt a szerepet, és ezzel nincs is semmi baj. De vajon mikor jön el az az idő, amikor a felhasználók kölcsönös, egybehangzó akaratát tartalmazó szerződéseket is számítógépek fogják generálni a rapszodikus módon felmerülő igényeknek megfelelően? Ha pedig tovább megyünk, akkor egyszer lesz majd olyan, hogy valamilyen vitás helyzet felmerülése esetén algoritmusok határozzák majd meg az adott helyzetben a legnagyobb hatékonysággal alkalmazható érvelést, miközben a periratok elkészítik saját magukat? Mindezen jogvita végén pedig egy számítástechnikai eszköz fogja meghozni matematikai alapon a legigazságosabb döntést? Hát ez rémálom!

A kihívás azonban minden bizonnyal valós, és nem állítom, hogy az új ügyvédi törvény ennyire a jövőbe tekintene, hogy ilyen szintű innovációk ösztönzésére törekedne, vagy, hogy készen állna a mindezekből adódó kérdések megválaszolására. Ezekhez a víziókhoz képest az új ügyvédi törvény inkább a hagyományokon alapulóan korszerű kíván lenni, miközben a jelenkor kihívásaira koncentrál - álláspontom szerint nem kevés sikerrel.

A klasszikus, tölgyfa bútorokkal, festményekkel és vastag könyvekkel körülvett ügyvéd képe, aki egyedül dolgozik, és az ügyfeleivel tartós, bizalmi viszonyt alakít ki, mégis mintha erodálódna manapság – az ügyvédi irodák itthon is, a világon szerte pedig főleg egyre inkább vállalatokhoz, multinacionális cégekhez hasonlítanak.

Én ezt összetettebben látom. A mai gazdaságban olyan volumenű tranzakciók zajlanak, amelyek jogi lebonyolításához nélkülözhetetlen a humántőke. Teljesen természetes, hogy van, aki arra rendezkedik be, hogy az ügyfelével hosszabb távú, bizalmi viszonyt kialakítva, titkainak ismeretében ellátja annak – teszem azt – a büntetőjogi védelmét, és van, aki arra, hogy egy magas színvonalon működő, jogi szolgáltatást nyújtó cég szakmailag máskülönben éppolyan felkészült alkalmazottja legyen. Hivatásrendjének ethoszát, ha mondhatom így, méltóságát ettől még ugyanúgy magáénak tudhatja, és jó is, ha annak tudja. Egyedül bajosan lehetne kivitelezni komplett cégátvilágításokat, míg mondjuk a pereskedés jóval személyhez kötöttebb.

Dr. Bánáti János

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Én úgy látom, hogy nagy létszámú, valóban vállalati struktúrában működő ügyvédi irodák, és a nem egyszer egyedül dolgozó, klasszikus peres ügyvédség kiválóan megférnek egymás mellett, sőt, adott esetben jól ki is egészítik egymást, szimbiózisban működnek. Ha a nagy ügyvédi iroda olyan feladattal szembesül, amelyhez hiányzik az adott szakértelme, vagy nem tudná a kérdéses megbízást hatékonyan teljesíteni, előszeretettel fordul a „klasszikus” ügyvédhez, míg ez utóbbi is habozás nélkül ajánlja hasonló esetben a nagy irodákat.

Az új ügyvédi törvényhez visszatérve: mit gondol, vannak-e, és ha igen, melyek az új törvény legneuralgikusabb pontjai? Melyek azok a tárgykörök, ahol a jogalkotás horribile dictu túllőtt a célon, vagy ahol esetleg konkrétabb szabályok megfogalmazására lett volna szükség?

Véleményem szerint kissé terjengősre sikeredett az ügyvédi titokra vonatkozó rendelkezések törvénybe ültetése. Ebben az esetben elég lett volna ráhagyni a kamarára, hogy a titokkezelés során követendő és alkalmazandó szabályokat kidolgozza. A kérdéskör a jogtanácsosok szempontjából ráadásul különösen problematikus. Míg az ügyvédi megbízási jogviszonyban, hogy úgy mondjam, tiszta sor, hogy a titok ura, ennél fogva pedig a rendelkezési jog jogosultja a megbízó, addig a jogtanácsosok esetében ez az a cég, amellyel a jogtanácsos munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. A két, az ügyvédi megbízásnál egyértelműen elhatárolható kategória itt tehát sajátos módon csúszik össze. A korábbiakban már említett jogtanácsosi integráció amúgy is komoly szervezési feladatok elé fog állítani bennünket.

A területi kamarák elnökei közül többen a fegyelmi jogkör csorbításaként élték meg, hogy bizonyos hatáskörök a fegyelmi biztoshoz kerülnek átcsoportosításra, továbbá, hogy a fegyelmi ügyek nem területi, hanem régiós szinten zajlanak majd. Ez utóbbi megszervezéséhez úgyszintén számottevő kapacitások csatasorba állítására lesz szükség, és kétségkívül emberpróbáló feladat lesz a Magyar Ügyvédi Kamarának 36 szabályzat - köztük olyan kiemelkedően fontosak, mint az etikai, a fegyelmi eljárási vagy pl. választási szabályzatok -
megalkotása.

Mint azt magának a törvénynek a kapcsán már korábban is mondtam, egy közel 13 ezer gyakorló ügyvéd egyöntetű tetszését kiváltó szabályzathalmaz megalkotása aligha lesz lehetséges, de azért igyekezni fogunk. Vélhetőleg az olyan új fogalmak meggyökeresedése is, mint például a „jogi asszisztens”, okoz majd fennakadásokat, e fogalmak bevezetése azonban, már csak a korszerűség követelménye miatt is, mindenképpen szükséges volt.

Dr. Bánáti János

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Végezetül essen szó az új ügyvédi törvény nagyobb visszhangot kiváltott rendelkezéseiről is: a tevékenységi körök bővüléséről, a sikerdíj korlátozásáról, a kötelező felelősségbiztosításra és az ügyfél-azonosításra vonatkozó szabályok megszigorodásáról.

Az ügyvédek ügyvédkedés mellett végezhető tevékenységi köreinek bővítése elég kényes kérdés volt. A bővítés kiemelt indokául szolgált, hogy az ügyvédek közül sokan kizárólag ebből a tevékenységükből nem tudnak elég jövedelemre szert tenni. Vannak továbbá olyan tevékenységi körök is, amelyek mögött komoly lobbiérdekek sejthetőek, és olyanok is, amelyek igen közel állnak az ügyvédkedés klasszikus természetéhez (a bizalmi vagyonkezelés jó példa lehet mindkettőre). Kiemelt törekvés volt azonban, hogy a jogalkotó kellő körültekintéssel, megfontoltan balanszírozzon a kölcsönösen figyelembe veendő érdekek között. Ha ugyanis az ügyvédi feladatok mellett túl sok tevékenységet engedélyezünk az ügyvédek számára, akkor az adott tevékenységeket eredetileg gyakorlók okkal tarthatnának igényt arra, hogy maguk ennél fogva pedig hadd ügyvédkedjenek. Ebben az esetben viszont a hivatásrend ilyen jellegű szabályozása ab ovo értelmét vesztené.

A sikerdíjakra vonatkozó szabályok szigorodása a laikusok körében valószínűleg nagyobb izgalmakat váltott ki, mint a szakmai berkekben – szigorodott ugyan a meg nem fizetett sikerdíj perelhetősége, de a legfontosabb dolog, a szabad díjmegállapodás megmaradt. Itt megint csak többféle érdek figyelembe vételéről van szó. Ahogyan pedig azt már korábban is mondtam, az ügyvédi felelősség szigorítása nem a hivatás gyakorlóinak ellenében hat, éppen hogy ellenkezőleg.

A kötelező felelősségbiztosítás mértékének megemelése, mint azt már korábban is említettem, a megbízók érdekeit védi, akiknek a bizalma a választott jogi képviselőik felé ennek következtében remélhetőleg nőni fog.

Az ügyfél-azonosítás szabályainak szigorodása pedig a legfőbb jogállami érdeket, a jogbiztonságot hivatott szolgálni, ezzel is erősítve az ügyvédség hatáskörébe utalt feladatok alkotmányos meghatározottságát.


Bánáti János 1967-ben kezdte meg pályafutását a nagy presztízzsel bíró Népszínház utcai 21-es ügyvédi munkaközösség tagjaként, ahol egészen 1990-ig ügyvédként dolgozott. 1979-től 1984-ig volt a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségi tagja, majd öt éven keresztül mint a Budapesti Ügyvédi Kamara Fegyelmi megbízottja látta el feladatait. 1989-ben választották meg a kamara főtitkárának, amely a tisztét 1992-ig töltötte be. 1992-tól a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökeként tevékenykedett, majd 2006-ban a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének választották. Ekkor az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja lett. Megtisztelő kamarai pozíciója mellett a Magyar Jogász Egylet alelnöki posztját is betölti, a Nemzetközi Bűnügyi Társaság Magyarországi tagozatának elnökségi tagja, a Magyar Kriminológiai Társaság Igazgatóságának tagja, és az Egységes Jogi Szakvizsga Bizottság elnöke. Mindemellett a Magyar Jog Szerkesztőbizottságában és a Pénz- és Tőkepiaci Választott Bíróság elnökségében is helyet kapott. Ügyvédi munkája mellett a jogi képzésben is részt vesz: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának címzetes egyetemi tanára, valamint az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán megbízott előadó. A Bánáti Ügyvédi Irodát 1992-ben nyitotta. Elsősorban a büntetőügyek képviseletét látja el, hiszen meggyőződése szerint az államhatalom túlsúlya miatt bárki bekerülhet az igazságszolgáltatás útvesztőibe, ezért a védő feladata, hogy a vádlott mellé álljon, és egyedüli támaszaként a legjobb tudása szerint igyekezzen megvédeni a túlkapásoktól a jog eszközeit használva.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYVÉDSÉG
JOGALKOTÁS