Egyéves az új Polgári Perrendtartás - Lehetőségeket vagy akadályokat teremt az új törvény? - Szakértők válaszolnak | Budapest, 2019. február 8. péntek | Regisztráljon most!

Tiszta Amerika, avagy a magyar Net ön- és köz- és magán-szabályozása

2001. április 3. Muraközi Gergely <>

"A magyar Internet-szabályozás el van maradva a világ meghatározó országaitól sok tekintetben." Szerintem ahányszor elhangzott ez a mondat különbözõ konferenciákon, munkaértekezleteken és egyetemi elõadásokon, az már megérne önmagában egy külön tanulmányt. A tényt senki nem vitatta sajnos, pedig talán érdemes egy kicsit megállni itt és elgondolkodni.

A magyar jogrendszer nem kazuisztikus, vagyis esetjogon alapuló, hanem generálklauzulákon alapul, tehát olyan általános érvényû jogelveken, amelyek minden jogviszonyban kell, hogy érvényesüljenek. Ez röviden összefoglalva azt jelenti, hogy nincs olyan, hogy nem szabályozott terület vagy joghézag, legfeljebb a jogász nem találta még meg rá a megfelelõ szabályt. Lehet, hogy ezért a megállapításért sokan megköveznek, de megfelelõ agytornával mindig meg lehet találni azt a lehetõséget, ahogy érvényesíteni lehet a polgári jog alapelveit - mint a szerzõdéses szabadság, a felek egyenlõsége, vagy a másnak okozott kár megtérítésének kötelezettsége. (A büntetõjog természetesen egészen más terület, ott érvényesül a "nullum crimen sine lege", vagyis csak azt lehet büntetni, amit a törvény büntetni rendel, ott nincs helye agytornának).

A fentiek alapján tehát az Internet sem szabályozatlan terület. Az Interneten okozott kár sem más, mint a "való világban" okozott - a való világ és az Internet nem különülnek el semmilyen módon. Ez nem egy számítógépet csak távolról kirakatban látott jogász véleménye akar lenni, a "cyberspace" mítosza, az itt megtapasztalható korlátlan szabadság elméleti jogi szempontból illúzió. Az Internetre ugyanúgy, ugyanazon szabályok vonatkoznak, mint bármely más területre. Egészen más kérdéskört feszeget az, aki az Interneten jelenleg és a belátható jövõben ténylegesen kialakult és fennálló állapotokra céloz.

Tagadhatatlan tény, hogy jelenleg az Interneten szinte bármit meg lehet csinálni, szinte bármit le lehet tölteni vagy meg lehet rendelni, legyen az pizza (a letöltéssel itt még gondok vannak...), szoftver, zene vagy hitelkártya-hamisító eszközök. Ez azonban nem azt mutatja, hogy a jog maga nem vonatkozik a területre, hanem azt, hogy azt nem képesek a jelenlegi szervek a jelenlegi eszközeikkel érvényesíteni. (Az én magánvéleményem az, hogy a közeljövõben nem is várható változás, el kell telnie egy generációváltásnyi idõnek, amíg a jogérvényesítõ gárda is kicserélõdik, akkor majd várható komoly változás.) Az, hogy az elmúlt idõben sok pénzszállítót rabolnak ki, nem azt mutatja, hogy a pénzszállítók kirablása megengedett, hanem azt, hogy a szállítók és a rendõrség egyelõre nem tudott ez ellen hatékonyan védekezni. Lehet, hogy ezután meg kell majd szoknunk a T-72-eseket a hipermarketek és bankok környékén, de ez csak eszköz, a jogi helyzet akkor is egyértelmû és senki által nem vitatott.

Egyszóval van "Internet-jog". Akkor pedig miért a nagy jogalkotási láz az Internettel kapcsolatban? Erre két vonalon kell elindulni a válasszal.

Elõször: az Internet szülõhazájában, az Egyesült Államokban esetjogi rendszer érvényesül. Ez jogi közhely, de itt komoly tartalma van. A bíróságok (amelyeknek komoly szerepe lesz a második vonalban is) alakítják ki - konkrét törvény hiányában, vagy néha azzal ellentétben is - az ítélkezési gyakorlatot, és ezzel együtt a gyakorlatban érvényesülõ törvényt is. Ha egy államhatalom meg akarja elõzni egy ilyen jogrendszerben és ilyen jogi struktúra mellett a teljes összevisszaságot az ítélkezésben, akkor minél gyorsabban és minél pontosabban szabályozó törvényt kell alkotnia. Ez történt az Egyesült Államokban, ahol pánikszerû gyorsasággal indult meg a törvényalkotás, amint kiderült, hogy az Internet nem csak hóbort, hanem komoly üzleti eszköz. A törvényt a gyors megszületés mellett a nagy aprólékosság jellemzi, sok helyen elengedhetetlen a komoly informatikai szakismeret a szöveg megértéséhez. A rendelkezések szinte a fájdalomküszöbig pontosan fogalmazottak, minden lehetséges és a törvényalkotó által elképzelhetõnek tartott helyzetre külön szabály vonatkozik. Hogy mennyire alkalmas egy ilyen merev törvény egy olyan mozgékony jelenség, mint az Internet szabályozására, azt mindenki maga döntse el.

Másodszor: azokban az országokban, ahol nem esetjogi a szabályozás, az elõször szórványosan felmerülõ, Internettel kapcsolatos jogesetekben a bíróságok nagyon sokféleképpen alkalmazták a fennálló - és alkalmazandó - jogot. Az Internet, mint jelenség nem, vagy félreismerése nagy gondot okozott a bíráknak. A probléma megértéséhez bele kell csak gondolni abba a régi indiai mesébe, amikor három vak próbálja kideríteni, hogy milyen is az elefánt. Végül is megfogják egy-egy részét és annak alapján ki-ki kialakítja a maga álláspontját és attól nem tágít - de egyik sem képes egészében felmérni, hogy milyen is a vita tárgyát képezõ állat. A bíróságok egy-egy részletét ragadták meg a problémának és annak alapján próbáltak általánosítani.

Ez a probléma nem abból eredt, hogy nem volt alkalmazandó jog, hanem abból, hogy teljesen új területen kellett azt alkalmazni. (Természetesen ez a megállapítás tartalmaz egy kis kegyes csalást, de nagy léptékben igaznak elfogadható.) A bíróságok sajnos ma még alapvetõ informatikai ismeretekkel sem rendelkeznek általában, így aztán egy szakértõ kirendelése sem segít nagyot a peren, mert az sem tudja a kérdést annyira leegyszerûsíteni, hogy a bíró által alkalmazott kategóriákba beleférjen. Amíg ezen a téren a megfelelõ szakismeret ki nem alakul, szükségesek olyan "mankó"-szabályok, amelyek segítenek a bíróságoknak és a feleknek is orientálódni. Az általános szabályok Interneten való alkalmazására ugyanis eddig nincsenek tapasztalatok, ezért mindenki a saját esze után megy - ami eltérõ érdekek esetén homlokegyenest ellentétes eredményre vezethet.

Végül is ha megnézzük, minden jogterületen érvényes az (talán az adójogot kivéve), hogy a jó és alkalmazott jogszabályok ésszerûek és általában logikusan kikövetkeztethetõek. A letisztult Internet-jognak is teljesítenie kell majd ezeket a követelményeket, azonban egyelõre nincs ebben a stádiumban, szinte egyetlen országban sem. Magyarország számára talán nem is hátrány, hanem elõny lehet, hogy a kezdeti kísérletezésbõl kimarad és már kicsit letisztultabb koncepciókat vehet át, tanulva mások hibáiból.

Fontos lenne viszont, hogy ezek a letisztult szabályok azért valamikor megszülessenek, különben a jogalanyok kénytelenek lesznek "saját kezükbe venni" a jogalkotást. Hogy ez hogyan lehetséges, azt megmutatta mindenki számára az ARTISJUS. Számomra nehezen érthetõ módon a magyar Internet közönsége - különösen az a rész, amely mindig rendkívül érzékenyen reagál a szabadságának bármilyen csorbítására - szinte visszhang nélkül hagyta a Magyar Szerzõi Jogvédõ Iroda Egyesület (ARTISJUS) közleményét "az irodalmi és zenemûvek nem színpadi nyilvános elõadásáért, kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok nyilvánossághoz közvetítéséért, rádió- vagy televíziómûsorok egyidejû változatlan, a nyilvánossághoz történõ továbbközvetítéséért, valamint a színpadra szánt irodalmi és zenedrámai mûvek, jeleneteik vagy keresztmetszeteik kivételével az irodalmi és zenemûvek sugárzás útján, vezetékkel vagy egyéb módon a nyilvánossághoz történõ közvetítéséért fizetendõ szerzõi jogdíjakról". A kimerítõen hosszú cím is jelzi, hogy nem egy bestseller, de annál izgalmasabb.

Elsõre természetesen senki nem akadna fenn a Net szempontjából érdektelen témán, de aki átrágja magát a tényleg érdektelen jogdíjakat soroló oldalak tucatjain, érdekes csemegét találhat. A közlemény IV. fejezete (Nyilvánossághoz közvetítésért fizetendõ jogdíjak) ugyanis tartalmaz egy C.) pontot, az ún. "on demand" hozzáférhetõvé tételért fizetendõ jogdíjak szabályozására. Ebben a részben az ARTISJUS pontról pontra, fillérrõl fillérre meghatározza, hogy milyen website (mert itt, a ködös megnevezés ellenére, az Internet, ezen belül is a WWW a szabályozás tárgya) milyen tartalom után mennyi jogdíjat köteles megfizetni az ARTISJUS, illetve az általa képviselt jogosultak számára. Mert hát az élet nem egyszerû, mindenért fizetni kell, különösen ha az szerzõi vagy szomszédos jogot érintõ kérdés.

Még ez sem lenne olyan kirívó újdonság, hiszen volt már ilyen korábbi években is. Az ARTISJUS ezen a téren nagyon is lépést tart a korral - mindig pontosan követik az új felhasználási lehetõségeket és ott is érvényesítik a jogosultak díjigényét. Ez a közlemény azonban túllép az egyszerû "árlista" szerepén. Saját kezébe veszi a jogalkotást, ami egészen eddig tunya államigazgatási szerveink között halódott. (Megjegyzem, nagy ötlet...).

Egyszóval a közlemény külön pontot szentel az alábbi témának: A nyilvánosság számára lehívásra ("on demand") hozzáférhetõvé tétel közös szabályai, a hozzáférést biztosító szolgáltatók felelõsségének korlátozása. Valahogy az embernek deja vu érzése kezd támadni... Hol láttam én már ilyet? Hát persze! Tiszta Amerika! Méghozzá szó szerint.

A közlemény által a szolgáltatók (értve ez alatt elsõsorban a Service Providert és az Access Providert, vagyis a szerverek és a hálózat üzemeltetõit) felelõsségére vonatkozó szabályokat szinte ugyanilyen formában már olvashattuk az Egyesült Államok Digital Millenium Copírigt Act nevû törvénycsomagjában. Az ebben alkalmazott "notice and take down" (értesítés és eltávolítás) elv a lelke az ARTISJUS által bevezetni kívánt megoldásnak is. Mit is takar ez?

A szolgáltató alapjában véve felelõs mindenért, ami a szerverén van, vagy hálózatán átmegy. Innen indulunk ki, innen kezdõdik a mentesítés. Hogyan mentesülhet valaki mondjuk a szerverén levõ jogsértõ anyag (warez, mp3, stb.) után fizetendõ jogdíj alól? Három lépésben:

1. Az alábbi listában szerepeljen a tevékenysége:
"- mûvek, illetve a mûveket tartalmazó honlap (adatai) számára tárhelyet nyújt (hosting), és/vagy

  • mûveket, illetve mûveket (is) tartalmazó honlapot (honlap adatait) a lehívásra hozzáférés gyorsítására szolgáló tárolóban rögzít (caching), és/vagy
  • mûveket, illetve mûveket (is) tartalmazó honlapot (honlap adatait) egyszerûen továbbít (mere conduit), és/vagy
  • mûveket, illetve mûveket (is) tartalmazó honlapot (honlap adatait) a hozzáférés megkönnyítése érdekében keresõ rendszerekben (search engine) rögzít/tárol,"

2. Kössön megállapodást az ARTISJUSSAL

3. A megállapodásban vállalja (és késõbb teljesítse), hogy:

  • az ARTISJUS által küldött értesítésre
  • a jogsértõ tartalmat 4 órán belül eltávolítja, és
  • az eltávolítás helyén feltünteti, hogy azt miért távolította el, és
  • 3 napon belüli nyilatkozattételre szólítja fel a jogsértõ tartalmat felrakó tartalomszolgáltatót.

Tehát ez a "notice and take down" elv. Hogy kinek mi róla a véleménye, azt szeretném ennek a cikknek a nyomán is megtudni. Kérek mindenkit, akinek felvetése, véleménye, érve vagy ellenérve van, ne restellje azt a fórumban vagy pedig e-mailen nekem elmondani. Az elv gyakorlati érvényesülésérõl meg nincsenek tapasztalatok itthon, az ARTISJUS egyelõre tárgyal a fõ szolgáltatókkal. Annyit már lehet tudni, hogy a négy legnagyobb szolgáltatóval már megszületett a megegyezés. Egyszóval jönnek majd a levelek.

  • kapcsolódó anyagok
INTERNET
SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA
SZERZŐI JOG
INFORMATIKA
JOGDÍJ
SZERZŐI JOGVÉDŐK
TANULMÁNY