Alkudoztunk, taktikáztunk, mégis lemaradtunk. A Csehországgal eddig nagyjából azonos megítélés alá eső Magyarország nem tudott jelentős agrártámogatást kicsikarni. A csehek a kompenzációs pénzekből is háromszor annyit kapnak, mint mi. Ami fontos az EU-nak, arra azért ad támogatást: 176 millió euróval járul hozzá a magyar határ schengeni kívánalmaknak megfelelő kiépítéséhez.
Kovács László tájékoztatása szerint a tárgyalások egyik legtöbbet vitatott kérdésében, a közvetlen mezőgazdasági támogatások ügyében, Magyarország a csatlakozás évében, 2004-ben nemzeti kiegészítéssel együtt az uniós támogatási szint 55 százalékára, 2005-ben 60, 2006-ban pedig 65 százalékára lesz jogosult. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdák már az EU-tagság harmadik évében az uniós szint kétharmadának megfelelő támogatásra számíthatnak.
A közvetlen kifizetéseknek az EU által javasolt induló hányadai – 2004-ben 25, 2005-ben 30, 2006-ban pedig 35 százalék – nem változtak, de a tárgyalásokon sikerült elérni, hogy a nemzeti kiegészítés mértéke 20-ról 30 százalékra nőjön. A 10,3 millió lakosú Csehország 2004-ben az EU-s szint 55, egy évre rá 60, 2006-ban pedig 65 százalékát kapja közvetlen támogatásként. Költségvetési kompenzáció gyanánt 2005-2006-ra összesen 56 millió eurót sikerült kialkudni. Az unió eredetileg erre a két évre nagyvonalú, 0 eurós támogatást adott volna.
Csehország 2004-2006 között 187 millió eurót kap. Ez az összeg két részből áll: részben egy 87 millió eurós költségvetési kompenzációból, részben pedig egy olyan, 100 millió eurós tételből, amely – Lengyelország esetéhez hasonlóan – az EU strukturális alapjaiból átkerül közvetlenül a cseh költségvetésbe. Az Európai Beruházási Banknak fizetendő magyar hozzájárulás összege hétmillió euróval csökkent. Véglegessé vált az is, hogy Magyarország 2004-2006 között összesen 147 millió eurót kap a schengeni rendszer kiépítésére, ami a költségek több mint 70 százaléka.
A visegrádi négyek közül elsőként, kora este Lengyelország jutott megállapodásra az unióval. A megegyezés értelmében 2004-2006 között a lengyel költségvetés 1,5 milliárd euró kompenzációt kap, a lengyel mezőgazdasági termelők közvetlen támogatása – az uniós gazdákéhoz képest – az első három évben 55, 60 és 65 százalék lesz. Emellett a tejkvóta 8,5 millió tonna lesz, vagyis nem fenyeget a tejimport veszélye, a lakásépítés áfája pedig átmenetileg 7 százalék marad.