Január elején megkezdik azoknak a rendőröknek az átképzését, akik a családon belüli erőszakos ügyekkel foglalkoznak.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója elmondta: a napokban hatályba lépő belügyminiszteri rendelet alapján tudományos munkatársakat alkalmaznak, hogy kellő empátiával, gyakorlattal rendelkező szakemberek segítségével kezeljék a családon belüli erőszak összetett problémáit. Nem akarnak újabb embereket felvenni, a rendőrség kötelékeiben már alkalmazásban lévő szociológusok, pszichológusok, kriminológusok, valamint a megfelelő gyakorlattal rendelkező rendőrök látják majd el ezeket a feladatokat. A kellő szakmai tapasztalattal rendelkező rendőrök munkáját a január elején kezdődő átképzés után több civil szervezet is segíti. A rendelkezés üzenete, hogy senki se terrorizálhassa büntetlenül családját, illetve tartsa be a társadalom által elfogadott erkölcsi normát – közölte az ORFK illetékese.