Vizsgálatot indított a földhivataloknál a földművelésügyi minisztérium. Tette mindezt azután, hogy egyre több panasz érkezett a földhivatali ügyintézésekkel kapcsolatosan. Nemcsak a határidőket nem tudják tartani, hanem sok hibával is dolgoznak – állítják az ügyvédek.

Nagyon sok a panasz a földhivatali ügyintézésekkel kapcsolatosan. Nemcsak a határidőket nem tudják tartani, hanem sok hibával dolgoznak – állítják az ügyvédek. A földhivatalokat felügyelő földművelésügyi minisztérium elismeri, hogy a túlterheltség miatt előfordulnak hibák, melyek azonban szerintük orvosolhatók. Mindenesetre a minisztérium vizsgálódik a földhivataloknál.

Egy átlagos hétköznapon rengetegen állnak sorban órákig a földhivataloknál. Egy-egy lakásvásárlás kapcsán pedig többször is végig kell állni ezt a sort. Főleg, ha a hivatal hibásan dolgozik, ez pedig nem ritka. Az ügyvédek állítása szerint gyakran elírják az új tulajdonos nevét. Előfordul az is, hogy rossz bankfiók nevére jegyzik be a jelzálogjogot, vagy nem törlik a széljegyből a korábbi bejegyzéseket. Ilyenkor pedig újból sorba kell állni, és újabb hetek telnek el. Az ügyvéd azt állítja: többen vannak olyanok, akiknek emiatt csúszott a hitelfolyósítása, vagy már meg sem kapta a kölcsönt.

“Nem ingyen dolgozik a földhivatal, jelentsük ki, tehát azért, hogy kiad egy tulajdoni lapot kemény pénzeket kér. És amellett, hogy megköveteli az ügyféltől, ügyvédtől, hogy órákat álljon sorba, ha nem tiszta a tulajdoni lap, akkor macskafürgeséggel rendbe hozassa” – nyilatkozta Latkóczky Mária az FVM munkatársa. A földhivatali bejegyzésekhez kapcsolódó díjak egyébként január elsejétől 1-2 ezer forinttal nőnek. A földhivatalokat felügyelű földművelésügyi tárcánál is tudnak a problémákról. Az RTL Klub Híradója úgy tudja, emiatt vizsgálatot is elrendeltek.