Törvénysértő a Fővárosi Közgyűlésnek a szabálysértési hatóságok illetékességi területének megállapításáról szóló rendelete – állapította meg a Fővárosi Közigazgatási Hivatal.
Földvári Béla, a hivatal törvényességi főosztályának vezetője pénteken az MTI-nek nyilatkozva közölte, hogy a Fővárosi Közgyűlés 1991-ben, az akkor még hatályos 1968-as szabálysértési törvény alapján rendezte Budapesten az elsőfokú szabálysértési hatóságok illetékességét. A szabálysértési törvény 1999-es módosításakor azonban hatályon kívül helyezték a korábbi törvénynek azt a szakaszát, amellyel a főváros dönthetett az elsőfokú szabálysértési hatóságok illetékességéről. A Fővárosi Közgyűlés a törvény változásának megfelelően nem módosította viszont korábbi rendeletét.
Az 1999 óta hatályos törvényi szabályozás szerint a szabálysértésekben a községek, városok, megyei jogú városok és a fővárosi kerületek jegyzői járnak el. Földvári Béla tudatta, hogy az érvényes törvényi előírás alapján egyes kerületek akár egyfajta társulásként, közös szabálysértési hatóságot is létrehozhatnak. Mindehhez azonban szükség van arra, hogy a közgyűlés hatályon kívül helyezze törvénysértő rendeletét. Felkai László, a közigazgatási hivatal vezetője erre 60 napos határidőt biztosított a közgyűlésnek.