A megosztott számítás híveit tömörítő Neo Group tagjai négy nap után felhagytak a kísérlettel, hogy feltörjék a titkosító kulcsot, amellyel a Microsoft aláírja az Xbox konzol szoftverét.
Sok hacker keresi a módját annak, hogy saját szoftvereit futtatni tudja az Xboxon, de eddig ezt megakadályozta az a biztonsági mechanizmus, amely csak olyan alkalmazásokat enged futni, amelyeket a Micrososft 2048 bites magánkulcsával írtak alá. Január 3-án jelent meg a felhívás (és a kód) a Neo csoport honlapján, amelyben arra kérik támogatóikat, hogy képernyővédő gyanánt futtassanak egy kódtöredéket, így próbálva feltörni a Microsoft kódját. Másnap a honlapon már ott volt a figyelmeztetés: ha az Xbox projektről kiderülne, hogy illegális, vagy ha a Microsoft fellép a csoport ellen, akkor “ejtjük a programot, mert nem engedhetjük meg magunknak a jogi költségeket”. Január 7-én aztán megjelent a tájékoztatás: “jogi okok miatt nem fogadjuk be az Xbox erőpróbát, és nem is veszünk tovább részt benne”, s ezzel egyidejűleg eltűnt a honlapról a kódfeltöréshez szükséges alkalmazás is.