A személyautók kapcsán a legismertebb szabály, hogy a profilmélységnek Magyarországon minimálisan 1,6 milliméteresnek kell lennie. Kevésbé ismert, ám ugyancsak tény, hogy ez az érték a teljes futófelületre érvényes. Az nem elegendő tehát, ha a futófelület közepén teljesül ez a feltétel, de a szélein nem. (X)
Súlyindex, sebességindex és más lényeges szabályok
Bár sokan úgy hiszik, hogy ha az évszaknak megfelelő abronccsal van felszerelve autójuk, és a profilmélységgel sincs gond, akkor ezzel minden szabálynak eleget is tettek. Valójában azonban több előírás vonatkozik az abroncsokra, mint azt egy átlagember hinné.
Egy járműre ugyanis kizárólag olyan téli vagy nyári gumit szabad felszerelni, ami megfelel mind a sebességhatár, mind a méret, mind a terhelhetőség tekintetében annak az előírásnak, ami az adott jármű adataira vonatkozik. Nem lehet tehát alacsonyabb súlyindexű vagy sebességindexű autógumikat felszerelni, mint az előírt.
A gumikra vonatkozó szabály továbbá kitér arra is, hogy az egy tengelyen lévő gumiknak azonos szerkezetűnek, teherbírásúnak, méretűnek és mintázatúnak szükséges lennie. Nem lehet tehát egy tengelyen egy kopott téli és egy új nyári abroncs.
Kötelező egyáltalán a téli és a nyári gumi?
Magyarországon nincs érvényben olyan szabály, hogy télen csak téli gumikkal, nyáron pedig csak nyári gumikkal volna szabad közlekedni. Még a leghidegebb decemberi, januári hónapokban sem követ el az az autós törvénysértést, aki nyári gumikon közlekedik. Ugyanakkor a józan ész azt diktálja, hogy mindig az évszaknak megfelelő abroncsokat érdemes választani. Aki számára túl nagy vesződséget jelent a gumicsere, az pedig választhat négyévszakos abroncsot is.
Télen azért nem érdemes nyári gumikkal közlekedni, mert a nyári gumik a hidegben nem úgy viselkednek, mint a melegebb hónapokban. A nyári gumik megdermedésének köszönhetően megnövekedett fékúttal kell számolni. A téli gumik anyagszerkezete, felépítése eleve arra van kitalálva, hogy bírja a hét Celsius-fok alatti hőmérsékletet. Ellenben afölött már gyorsabb ütemben kezdenek kopni, szóval az egész évben téli gumival történő autózás sem észszerű döntés.
Míg itthon nincs megkötés jogszabályilag arra vonatkozólag, hogy milyen gumikon kell közlekedni, nem mindenhol van ez így. Elég csak átruccanni nyugati szomszédunkhoz, Ausztriába, ahol bizony az év bizonyos időszakában nemcsak a téli gumit, de még a 4 milliméteres profilmélységet is megkövetelik. A hegyi szakaszokon még a hólánc meglétét is előírhatják.
A gumik állapota is fontos
Nemcsak az a lényeg, hogy az autón található abroncsok minden fent említett előírásnak megfeleljenek, hanem az állapotukban sem lehet hiba. Indulás előtt mindig ellenőrizni kell a jármű állapotát, az abroncs sem jelenthet kivételt.
Érdemes szemrevételezni mind a négy gumit, hogy nem sérültek-e, különösképpen, ha a szabad ég alatt parkolunk. A guminyomást legalább ránézésre jó megvizsgálni, kiváltképp akkor, ha nincs erre vonatkozó visszajelzőlámpa az autónkban.