Bagi István „a világ legszebb falujából”, Békésszentandrásról indulva lett korrepetitor, pécsi joghallgató, siklósi ügyvéd, kamarai titkár, majd alkotmánybíró. Őszintén hitt abban, hogy fő feladata a segítségnyújtás a rászorulóknak, illetve az igazukat keresőknek.

Bagi István 1942. augusztus 7-én született Szegeden. Szüle­té­si helyének mégsem Csongrád-Csanád me­gye székhelyét tekintette, hanem „a világ legszebb faluját”, Bé­kés­szent­andrást, amelyet szerinte gyönyörűen fognak körbe a Körösök. Romantikus magyarázatot adott arra, miért nem Békésszentandráson született. “Elment a régi or­vos és új jött a he­lyébe, aki anyámat lánykorában vagy tíz éven ke­resztül ostro­molta szerelmes leve­lekkel, eredménytelenül. Anyám meg­elégelte a dol­got, és inkább Sze­gedre ment szülni. Három-négy nappal később mindketten már újra otthon voltunk” – mesélte születésének körülményeiről.

A törökös hangzású vezetéknevéről az Alkotmánybírák talár nélkül című interjúkötetben a következőket mondta: „Bag kertet jelent. Egyik utazásom alkalmával találkoztam egy iráni or­vossal, aki megkérdezte tőlem, hogy eredeti-e a nevem. Mondtam, hogy igen. Közölte, hogy ez egy előkelő besenyő név, és a besenyők Irán észa­ki részén élnek. Ezen elcsodál­koztam, mert azt hittem, hogy már régen ki­haltak. Nem, mosolygott az orvos, ma­napság is nagy töme­gek­ben élnek náluk, és igen rendes emberek. Vannak azért fur­csa szoká­saik, például nya­ranta kiköltöznek a téglaházaikból sátrakba. A hagyo­mány szerint egyéb­ként Békésszentandrás is besenyő település volt, mintegy harminc ki­lo­méterre a falutól található Besenyőszeg. An­nak idején széttelepítették a besenyőket, hogy ne legyenek egy csoportban. Ma a fél falut Baginak hív­ják.”

Édesapja 1902-ben született egy tanyasi parasztcsaládba, ahol nyolcan voltak test­vérek. Ő volt a hetedik gyerek, mint a mesében. Nagyon jól tanult, sze­retett is volna to­vábbtanulni, de az apja nem akarta, mert szükség volt rá a birtokon. Az anyja vi­szont biztatta, így aztán előbb elment nap­számba, és az ott keresett pár ezüst koro­nával beballagott Szarvasra, ahol később le is érettségizett. Ezt követően két évet abszolvált a pé­csi jogi ka­ron. Amikor kitört a gazdasági válság, felhagyott az egyetemmel, és Nyír­egyházán egy államigazga­tási főiskolasze­rűséget végzett el. A harmincas évek végén Békésszentandrás főjegy­zője lett. A fordulat évét kö­vetően azonban megszűnt az állása, és attól kezdve faluról falura köl­töztek Békés megyében. Ahogy beindította az egyiket, követ­kezett a másik.

Bagi István

Az Alkotmánybíróság teljes ülése előtt Balogh Elemér (jobbra) társaságában 2006 januárjában – Fotó: Demecs Zsolt

Hárman voltak testvé­rek, és István volt a legkisebb. Otthon állandóan szólt a mu­zsika, mindenki ját­szott valami­lyen hang­szeren. A nővére például Kadosa-tanítványként kitűnően zongorázott. Mindig sze­retettel gondolt vissza ezekre a családi együtt zenélésekre. Hamar megis­mer­te a „bejá­rás” gyö­nyörűségét, mert a zeneiskola mi­att már az általános iskolát is Bé­késcsabán végez­te. “Jó zenei előképzést kaptam, aminek hama­rosan hasznát láttam, hiszen tizenhárom éve­sen már állá­som volt. Ez úgy tör­tént, hogy amikor 1955-ben Békéscsa­bán meg­ala­kult a Balassi Népi Táncegyüttes, meghívtak az együtteshez korrepetitornak. Ez azt jelenti, hogy a próbákon zongorán fogtam össze a partitúrát, mert drága mu­latság lett volna zenekart alkalmazni, s játszottam, számtalan­szor négy ütemet ismételve órák hosszat” – emlékezett vissza jóízűen a békéscsabai évekre. Amikor a család átköltözött a Dunántúlra, a pécsi Nagy Lajos Gimná­zium ta­nulója lett. Nem hagyta abba a zenélést, a Mecsek együttesnél korrepetitorkodott to­vább, és így kollégistaként megkereste a kollégiumi dí­ját.

Ifjúkorában csábította a gondolat, hogy újságíró legyen. Apróbb tudósításokat, hír­fejeket ír­t a két pécsi újságba, a Dunántúli Napló reggeli kiadásába és az Esti Pécsi Naplóba. De vonzotta az is, hogy befejez­ze, amit apja két év után abbahagyott, a jogi egyetemet. Választásában hatott rá egyik kollégiumi nevelőtanára, Köves Sándor, aki jogászként po­litikai okokból nem tudott elhelyezkedni a szakmájában. Köves azt tanácsolta, hogy ne kí­sérletezzen az új­ságírással, mert olyan időket élnek, amikor elég egy fu­vallatnyi változás, és eltiltják az írástól. “Ha az a régi vágyad, hogy a jogra ke­rüljél, akkor menj a jogra” – bátorította. Így is tett, és tizen­nyolc évesen jelent­kezett a jogi karra. A felvételinél megszerezte a ma­xi­mális tanulmányi pontszámot, de 1960-ban még a szárma­zásra is adtak pontot. Ő nem kapta meg a származá­sért járó öt pon­tot, mert apja főjegyző volt, viszont a hiányzó pontokat pótolta, hogy a jogi egyetem zenekarának nem volt zongoristája.

Több professzort is említett, akitől rengeteget tanult az egyetemen. Bihari Ottó az egyik előadásán például azt mondta, hogy minden egyes társa­dalmi rendszer olyan, mint egy feldobott kő, egy darabig felfelé ível, és utána le­felé száll. Az egész évfo­lyam visszafojtotta a lélegzetét, mert Bi­hari nem tette hozzá, hogy a jelenlegi rend­szerre ez nem érvényes, hogy a kő örökre fenn fog maradni. A sors ajándékának tartotta, hogy szeretett taná­rával, Ádám Antallal több évtizeddel később együtt lehettek alkot­mánybírák. A jogi karról rendszere­sen átjártak például Szent­ágothai János anatómia óráira, ahol a különböző biblia­fordí­tá­sokat hasonlí­tották össze. – “Jó dolog volt pécsi diáknak lenni” – összegezte egyetemi élményeit.

Bagi István

“A jo­gászképzés­ben az elmúlt évtizedekben sajnos elszakadt egy­mástól az elmélet és a gya­korlat” – mint mondta, ezért is men­t vissza tanítani az egyetemre, hogy ezen az ellentmondáson szerény eszközeivel meg­próbáljon segí­teni. – Fotó: Demecs Zsolt

Akkoriban az volt a rendszer, hogy négy év után gya­korlati munkát kellett végezni. A Siklósi Járásbíró­ságra került fogal­mazónak. Rengeteg munka sza­kadt rá. 1965-ben szerezte meg a jogi diplomát. Az államvizsga után nem árult zsákba­macskát, mert őszintén közölte, hogy ügyvéd sze­ret­ne lenni. A siklósi ügy­védi munkaközösségbe osztották be, és ott is let­t később bejegyzett ügyvéd. Közben megnősült. Pé­csett lak­tak a fe­lesé­gével, és na­ponta járt Siklósra.

Sik­lósi ügyvédjelöltként megta­nulta, hogy nem min­den szerepel az egye­temi tankönyvek­ben. Így az sem, hogy a hatva­nas években egy Dráva-menti hor­vát határőr felesége nem szerezhetett tu­laj­dont, mert a régi kato­nai ha­tárőr­vidéki jog sze­rint a ház min­dig a férjé maradt, aki a kiváltsá­gért cse­rébe viszont köteles volt há­taslovat tar­tani, és állandó ké­szenlétben lenni, hogy – lega­lábbis a tör­vény keletkezésé­nek időszaká­ban – Jellačić pa­ran­csára rög­vest moz­gósít­ható legyen.

1972-re lett elege a kijárásból. Aztán hívták ok­tatni is, ekkor még nem az egyetemre, hanem az ügyvédjelöltek pécsi oktatási központjába. Öt megyéből, Vastól egészen Tolnáig, jártak oda az ügy­véd­jelöltek posztgraduális kép­zésre. Polgári jogot és polgári eljá­rás­jogot oktatott. 1978-tól öt évig a Pécsi Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának ta­nács­veze­tője volt, majd 1983-ban közvetlen választással a ka­mara titkára let­t. Ez a poszt szerepelt a pártbizottság úgy­nevezett egyetértési listáján, csak ép­pen az ő neve nem szerepelt rajta. A választási eredményből nagy balhé lett, az illeté­kesek ugyanis elképedtek, hogy nem olyat választottak kamarai titkárnak, akit ők ajánlottak. 1989-ben – ugyancsak a hi­vatalos listával szemben – a budapesti országos választmány beválasztotta az Or­szá­gos Ügyvédi Tanács tizenöt tagú elnökségébe. Elnökségi tag­ként számos jogsza­bály előké­szítésénél se­rénykedett. Utóbb az elfoga­dott tör­vény­szöveg­ben öröm­mel látta vi­szont egy-két mon­datát.

Az ügyvédi hivatás megítélése kapcsán úgy fogalmazott, hogy nagyon sok a jog­keres­kedő, a jog­gal való ke­reskedő. Aggódott a szakma kommercializálódása mi­att. Úgy vélte, nagy szükség van a gyakorlati szakemberek tapasztala­tára. Az or­vosi egyetemeken teljesen ter­mé­szetesnek veszik, hogy egy sebész délelőtt műt, délután pedig a katedrán a műtéti fogásairól beszél. “A jo­gászképzés­ben az elmúlt évtizedekben sajnos elszakadt egy­mástól az elmélet és a gya­korlat” – mint mondta, ezért is men­t vissza tanítani az egyetemre, mert elhatározta, hogy ezen az ellentmondáson szerény eszközeivel meg­próbál segí­teni.

Szerette a történelmi és az irodalmi példákat. „Werbőczy István például azt mondta: az ötven vagy ötven­nél nagyobb létszámú ménest in­gatlannak kell nyilvá­nítani. Hát, nem egy remek elképzelés? Először is: in­góságot ingat­lannak minősít, más­részt nem akárhonnan összeterelt ötven lovat, ha­nem egy ménest, amit hosszú évek, esetleg évtizedek alatt gyúrtak egységessé. Ez a gondolat olyan absztrakciós képességre utal, amit bár­me­lyik alkot­mánybíró megiri­gyelhet. Vagy említhetnék az egykori kita­gadási okok közül is né­hány érdekeset. Mint ismeretes, Gárdonyi Géza Egri Csillagok című regé­nyé­ben Török Bálint két fia is benne van abban a csa­pat­ban, amelyik megkísérelte kiszabadítani a törökök által fogva tartott magyar főne­mest. Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy az őszinte érzés mellett az akkori öröklési jog is motiválhatta a két fiút a tettében: ki­esett tudniillik az öröklésből az a gyermek, aki fog­ságba esett apját legalább nem pró­bálta meg kiszabadítani.”

Bagi István

Ügy­védként őszintén hit­t ab­ban, hogy a feladata nem lehet más, mint a tényle­ges segítségnyúj­tás az arra rá­szo­ru­lóknak, il­letve az igazu­kat ke­re­sők­nek. – Fotó: Sereg András

Úgy gondolta, hogy ő iga­zából nem is a 20. vagy a 21. századba való. Ügy­védként őszintén hit­t ab­ban, hogy a feladata nem lehet más, mint a tényle­ges segítségnyúj­tás az arra rá­szo­ru­lóknak, il­letve az igazu­kat ke­re­sők­nek. Ennek je­gyé­ben az eleve lehe­tetlen cél­ra irányuló jog­vi­tákat el­há­rította. “Az anyagi vi­szo­nya­i­mon meg is lát­szott, hogy nem vállaltam képte­len ügyeket” – jegyezte meg derűsen.

1997. június 17-én onnan tudta meg, hogy az Or­szággyű­lés megválasztotta Németh Jánossal együtt alkotmánybíró­nak, hogy a parla­menti patkó kö­zepére két mik­rofont tettek ki az eskü­tétel előtt. 1997 júniusa és 2006 júniusa között volt az Alkotmánybíróság tagja. A testület jövőjét így látta: „Vannak or­szá­gok – például az Egyesült Álla­mok, Anglia –, ahol az úgynevezett rendes bíróságok látják el az alkot­mányossági feladatokat. Könnyű ne­kik, szoktam volt mondani, mert az egyik országban kétszázötven éve, a má­sikban ezeregyszáz éve nem járt idegen katona, tehát a nemzeti jog­fejlő­dést nem zavarta megszállás. Le­het, hogy egy­szer nálunk is átveszik a rendes bíróságok a jogi normák alkotmá­nyossági vizsgálatát.”

Bagi István életének 79. évében 2021. február 19-én hunyt el. „Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Bagi István személyében gyászolják az ügyvédi munka gyakorlóját, a polgári jog művelőjét, az Alkotmánybíróság volt tagját” – búcsúztak a volt alkotmánybírótól a testület honlapján.