Author: Eszter Vastag (Vastag Eszter)

Második alkalommal rendezett Polgári Jogesetmegoldó Versenyt joghallgatóknak a közjegyzői kamara – A győztes diák a MOKK ösztöndíjával térhetett haza!

Második alkalommal rendezett joghallgatóknak Polgári Jogesetmegoldó Versenyt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). A leendő jogászok kacifántos jegeseteken keresztül adtak számot szakmai felkészültségükről, és gyakorló jogászok előtt mutathatták meg, hogyan tudnak társaikkal együttműködni, és az egyetemen tanult ismereteket a jogi gyakorlatban alkalmazni. A verseny győztese, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója a MOKK ösztöndíjával térhetett haza.

A véleménynyilvánítás szabadsága nem irányulhat a magyar nemzet méltóságának megsértésére – Az Országgyűlés határozatban szólítaná fel a közhatalmat gyakorló személyhez méltatlan magatartást tanúsító képviselőket

Határozatban szólítaná fel az Országgyűlés “a baloldali képviselőket, hogy a jövőben ne folytassanak magyar nemzeti érdekeket veszélyeztető tevékenységet,” emellett felkérné a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hogy folytasson vizsgálatot az ügyben – áll a parlamenti honlapra hétfőn felkerült országgyűlési határozati javaslatban és az ahhoz kapcsolódó beszámolóban.

Az újszülöttek sérelmére elkövetett gyilkosságokról

Az újszülöttek sérelmére elkövetett gyilkosságokról

Egy gyermek erőszakos halála, az újszülőttek sérelmére elkövetett gyilkosságok, mint borzalmas és egyben szívfacsaró történések, mindig témát jelentenek, nagy sajtóérdeklődésre tartanak számot az adott közösségben. Épeszű ember számára felfoghatatlan, hogy mi késztet egy anyát arra, hogy a szülést követően végezzen csecsemőjével. Vajon milyen lehet egy ilyen ember személyisége? Milyenek lehetnek az életkörülményei, az életről alkotott...

Korlátozható-e választási eljárásban a jelölő szervezet emblémájának használata? – Az Ab döntést hozzott!

Amennyiben a jelölő szervezet rövidített neve, illetve emblémája a rajta elhelyezett szöveges tartalomra tekintettel nem teszi lehetővé a szervezet egyértelmű beazonosíthatóságát, a választási bizottság nem engedélyezheti a rövidített név, illetve embléma szavazólapon történő használatát – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/1930/2024. számú, alkotmányjogi panaszt elutasító határozatában.