A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány meghirdette 2025. évi Állatvédelmi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy támogatást nyújtson az állatvédelemben tevékenykedő vagy e területen elkötelezett szakemberek számára felsőfokú képzéseik finanszírozásához. Míg tavaly 25 fő részesülhetett támogatásban, idén már 42 fő számára biztosítja az Alapítvány az ösztöndíjat.
Author: Eszter Vastag (Vastag Eszter)

Jog Story 3 – Több mint 500 gyermekrajz, 4 ország, 1 közös történet – Átadták a nemzetközi gyermekrajzpályázat díjait
2025. július 5-én ünnepélyes gála keretében tartották a Jog Story 3 nemzetközi gyermekrajzpályázat eredményhirdetését és díjátadó gáláját a budapesti Pestszentimrei Közösségi Házban. A rendezvényen közel 200 gyermek, szülő, pedagógus és érdeklődő vett részt, hogy együtt ünnepelje az alkotó gyermekeket és a jog világának színekkel megfogalmazott üzeneteit.
Elindult a Digitális Állampolgár weboldal – Pontos, hivatalos, közérthető útmutatás elérhető támogatásokról és ügyintézési folyamatokról!
A Digitális Állampolgárság Program újabb mérföldkőhöz érkezett: a korábban bevezetett és már több mint kétmillió felhasználó által letöltött mobilalkalmazás után mostantól elérhető a Digitális Állampolgár weboldal is – közölte a Digitális Magyarország Ügynökség.
Ingyenes egyetemi tanulmányokat kiegészítő képzéseket és külföldi ösztöndíjakat kínál az MCC – Augusztus 10-ig lehet jelentkezni!
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyetem mellett végezhető képzéseire – közölte a szervezet csütörtökön. A közlemény szerint az MCC egyetemi tanulmányokat kiegészítő képzései ingyenesek, a hallgatók tanulmányi ösztöndíjban is részesülnek. Az MCC lakhatási támogatást nyújt: kollégiumi vagy albérleti elhelyezést biztosít térítésmentesen.

Mibe egyezünk bele, amikor koncertjegyet veszünk? – Kiss cam a GDPR tükrében – Adatvédelmi szakértői kommentár a Coldplay-ügy margójára!
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás („kiss cam”) botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor nemcsak egy párkapcsolati dráma, hanem éles adatvédelmi kérdés is. Dr. Tóth Judit...
Hajbeültetés: A fiatalos megjelenés titka
A haj az emberi megjelenés egyik meghatározó eleme. Sokan érzik úgy, hogy az idő múlásával hajkoronájuk egyre ritkul, és ezzel együtt eltűnik az önbizalmuk egy része is. Gondolt-e már arra, hogy mennyit változtathat az életén néhány új hajszál? A modern orvostudomány, különösképpen a hajbeültetés, már lehetőséget ad arra, hogy visszahozzuk ifjúkori megjelenésünket, ezzel együtt az...
Elsőfokon 6 és fél év végrehajtandó börtönre ítélte a bíróság a korrupt helyettes államtitkárt – Az ügy a Fővárosi Ítélőtábla előtt folytatódik
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletével korrupciós bűntettekben, illetve közokirat-hamisítás bűntettében is bűnösnek mondta ki az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkárát és őt 6 év és 6 hónap börtön fokozatú végrehajtandó szabadságvesztésre, összesen 3.200.000 forint pénzbüntetésre, valamint 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség most súlyosbításért fellebbezett, az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
Vajon milyen jogi szabályozás vonatkozik a kerítésépítésre?
A telekhatár fizikai megjelölésére szolgáló kerítés jogi szempontból kiemelkedő jelentőségű építmény, ugyanis meghatározza a közterület és a magánterület, illetve a szomszédos ingatlanok helyét. (X)
Betiltanák a radikális szervezeteket Belgiumban – A belga kormány által jóváhagyott törvénytervezet rendelkezései az országban tartózkodó külföldiekre is kiterjednének
A belga szövetségi kormány jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi radikális szervezetek betiltását az ország biztonságának és demokratikus rendjének védelme érdekében – közölte pénteken a belga belügyminisztérium.
Miért lehet jó célpont egy roncstelep a befektetők számára?
A különféle vállalatok történetét sokféle szempontból meg lehet közelíteni: érdekes lehet megnézni a jogi eseteket, ugyanis ez rengeteget elárul az adott cég etikai hátteréről. Ha befektetői fejjel gondolkozunk, akkor viszont inkább az üzleti lépések és a profit kerülhet fókuszba, ugyanis ezek elemzésével dönthető el, hogy megéri-e például megvásárolni egy-egy részvényt. (X)