Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága Kozma Ákos ombudsmant, a Fidesz-KDNP jelöltjét szavazta meg alkotmánybíró-jelöltnek keddi budapesti ülésén.


Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága Kozma Ákos ombudsmant, a Fidesz-KDNP jelöltjét szavazta meg alkotmánybíró-jelöltnek keddi budapesti ülésén.
A tanulmány bemutatja a reklám jelentőségét mindennapjainkban, annak hatását a gyermekekre, a gyermekek védelmét biztosító hazai jogi szabályozás leglényegesebb elemeit, különös tekintettel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának érvényesülésére, utóbbit a Gazdasági Versenyhivatal gyakorlatán keresztül vizsgálva. A témát érintő aktualitás szemléltetése érdekében az írás kitér az új Reklámetikai Kódexre is. A Szerző bírósági titkár. Letöltés
A közlekedésben részt vevő járművek és járművezetők számának jelentős emelkedése többszörösére emelte a közlekedési jellegű szabálysértések és bűncselekmények miatt indult eljárások számát. Az engedély nélküli vezetés szabálysértések elszaporodottsága indokolttá teszi a tényállás elemeinek gyakorlati szempontú vizsgálatát, valamint a hozzá kapcsolódó jogszabályi háttér áttekintését különös figyelemmel a közelmúltban bekövetkezett jogszabályváltozásra és annak indokaira. Az engedély nélküli...
A jogalkotó mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet okozott azáltal, hogy nem alkotta meg azokat a szabályokat, amelyek lehetővé tennék az azonos nemű párok által külföldön kötött házasság kérelemre BÉK-ként való elismerését és anyakönyvezését – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/2589/2022. számú, jogalkotói mulasztást megállapító határozatában.
A Magyar Jogász Egylet legfrisebb podcastja a dokumentumokhoz való hozzáférés, az állami támogatások és a koncessziós szerződések témáival foglalkozik. – Varga Zsófia, az Európai Parlament jogi osztályának munkatársa kérdez, beszélgetőpartnere Lehóczki Balázs, az Európai Unió Bírósága kommunikációs igazgatóságának munkatársa.
MAGYAR KÖZLÖNY 2025. évi 64. szám 2025. május 30. 2025. évi XXX. törvény Az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának, és a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló, New Yorkban, 2002. szeptember 10-én elfogadott Megállapodás felmondásáról 2025. évi XXXI. törvény A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország...
A DLA Piper Hungary elnyerte az ügyvédi szakma egyik legrangosabb elismerését: a ’Chambers Europe Awards 2025’ díjat, az „Év ügyvédi irodája Magyarországon” kategóriában. A díjátadót 2025. május 29-én tartották Madridban. A DLA Piper Hungary az elmúlt tizenkét évben minden alkalommal jelölést kapott, és immár negyedszerre vehette át a díjat.
A mediációról, vagy más néven a közvetítői eljárásról kijelenthető, hogy napjainkra a jogalkalmazók mindennapi munkájának részévé vált, emellett pedig tudományos, a különböző jogágakon belüli vizsgálata, társadalmi és gazdasági hatásainak kutatása is számos kötetben feldolgozásra került már, jelentős irodalommal büszkélkedhet. A tanulmány a közvetítői eljárás alapvető fogalmainak meghatározásával, előnyeinek és az alkalmazással kapcsolatos aggályoknak a körbejárásával...
Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata értelmében a 20%-os arányt el nem érő adóterhelés jellemzően nem veti fel a súlyos aránytalanság kételyét területalapú telekadó esetében – szögezi le az Alkotmánybíróság III/169/2025. számú, bírói kezdeményezést elutasító határozatában.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió nemrég elfogadta a 17. számú szankciós csomagot, újabb gazdasági korlátozásokkal sújtva Oroszországot. A cél változatlan: megnehezíteni a háború folytatását, elzárni az orosz hadiipart a kritikus technológiáktól, és visszaszorítani az energiaexportból származó bevételeket. Ugyanakkor az új csomag már nemcsak az orosz szereplőkre fókuszál: a szabályozás közvetve bármelyik magyar céget...