A vidéki jogászság a nemzet megmaradásának záloga – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök február 7-dikén Szentesen, ahol az államfő kerekasztal-beszélgetést folytatott a jogászi hivatásrendek dél-alföldi képviselőivel.
Author: Eszter Vastag (Vastag Eszter)
Tovább erősödik a magyar-török bűnügyi együttműködés – Újabb rendőri összekötő tisztet helyeztek ki Ankarába
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) újabb rendőri összekötő tisztet helyez ki Ankarába, hogy munkájával támogassa és előmozdítsa a magyar-török bűnügyi együttműködést.
Tovább gyűrűzik az országos méretűvé nőtt cipős ügy – Újabb 20 ortopéd orvost gyanúsítanak visszaéléssel – 3,5 milliárd forint kár érte a költségvetést!
A cipős ügyként elhíresült költségvetési csalás nyomozása során jutottak el a hajdú-bihari nyomozók ahhoz a 20 ortopéd orvoshoz, akik végtag-amputáción átesett betegeket irányítottak egy protéziseket gyártó békéscsabai céghez, majd ezért pénzt kaptak – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön.
Alkotmányos alapjog lesz és sarkalatos törvény fogja szabályozni a helyi önazonosság védelmét – Öt korlátozó eszközt vezetnek be a betelepülés szabályozására
A helyi önazonosság védelméről szóló törvény egyetlen kisebbséghez tartozó népcsoportot sem diszkriminálhat, a készülő jogszabály célja a népesség egyensúlyának védelme – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a törvényjavaslatról folytatott konzultációsorozat veszprémi állomásán csütörtökön.
Biztosítási intézkedés, mint különleges végrehajtási eljárás
A biztosítási intézkedést, mint különleges végrehajtási eljárást már a polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868. évi LIV. törvénycikk is szabályozta, figyelemmel arra, hogy a bírósági határozatoknak csak annyiban van erejük, amennyiben azok érvényre is jutnak még abban az esetben is, ha az adós a vagyona elvonására törekszikk. Mivel a biztosítási intézkedés során az adós tulajdon feletti...
A legfrissebb jogszabályok – A Magyar Közlöny 2025. évi 17-23. számainak tartalma
MAGYAR KÖZLÖNY 2025. évi 17. szám 2025. február 24. 21/2025. (II. 24.) Korm. rendelet A Kormány tagjainak feladat- és hatáskörét érintő egyes rendeletek módosításáról 2/2025. (II. 24.) NGM rendelet Az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló személyek kijelöléséről szóló 1/2022. (V. 26.) GFM rendelet módosításáról 1025/2025. (II....
Automatizált döntéshozatal esetén joga van-e az érintettnek megérteni a vele szemben meghozott döntés módját? – Az EuB ítéletében adatvédelmi kérdéseket tisztáz!
Automatikus hitelképesség-értékelés esetén az érintettnek joga van magyarázathoz a vele szemben hozott döntés meghozatalának módját illetően – szögezi le az Európai Unió Bírósága C-203/22. számú Dun & Bradstreet Austria ügyben hozott ítéletében. A nyújtott magyarázatnak lehetővé kell tennie számára az automatizált döntés megértését és vitatását.

AI forradalom az ügyvédi praxisban – Beszélgetés Lajos Levente ügyvéddel

AI forradalom az ügyvédi praxisban – Beszélgetés Lajos Levente ügyvéddel
“Ma már megfelelő inputok adásával és gondos utóellenőrzéssel sokkal gyorsabban végez kifogástalan munkát az AI, mint az ember. Akár egy szerződést is kiválóan elkészít egy megfelelően tréningelt program, sőt, kreatív dolgokban is kiválthat egy hús-vér jogászt, ami egyben lenyűgöző és félelmetes” – mondja Lajos Levente ügyvéd, aki a már 90-es évek vége óta alkalmaz saját...
A választást a jobboldali Szabadságpárt nyerte Ausztriában, mégis az Osztrák Néppárt alakít kormányt – Letette hivatali esküjét az új osztrák kancellár, Christian Stocker
Az Osztrák Néppárt (ÖVP), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) megegyezésre jutott a hárompárti koalíció megalakításáról – jelentették be a pártok csütörtök reggel az osztrák APA hírügynökségnek. Hétfőn megtette hivatali esküjét az új osztrák kancellár, Christian Stocker.