Author: vbala (Veres Balázs )

Tömeges kitoloncolások Görögországban – ET emberi jogi biztos: A görög eljárás nemzetközi és európai emberi jogi előírásokat sért

Súlyos emberi jogi aggályokat vetnek fel azok a jelentések, amelyek szerint Görögország állítólag tömegével fordítja vissza és toloncolja ki a határára érkező bevándorlókat és menekülteket, illetve a parti őrség és a határrendészet tagjai rosszul bánnak a bevándorlókkal – vélekedett keddi közleményében Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Hivatal stratégia és konkrét tervek nélkül? – Az ÁSZ vizsgálta a GVH működését és gazdálkodását

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008 és 2012 közötti működését és gazdálkodását ellenőrizve megállapította, hogy a versenyhatóság ebben az időszakban nem rendelkezett hivatali stratégiával és az éves szakmai tervek sem voltak elég konkrétak – mondta Horváthné Herbáth Mária felügyeleti vezető kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az exportértékesítés adómentességének feltételeiről – Az Európai Bíróság ítéletet hozott a a Kúria által előterjesztett kérdésekben

Az Európai Bíróság (EB) a közelmúltban ítéletet hozott a Kúria által előterjesztett, az exportértékesítés áfamentességének törvényi feltételeire vonatkozó kérdésekben, e szerint ellentétes a direktívával az olyan nemzeti szabályozás, amely alapján pusztán egy határidő túllépése azzal a következménnyel jár, hogy az adóalany véglegesen elveszíti az adómentesség alkalmazásának lehetőségét – hívja fel a figyelmet a Deloitte.

Veszélyes világháló – Zaklatás az interneten – Program indult a középiskolások tudatosabb internethasználatáért

Az internet nem felejt címmel a világháló veszélyeinek tudatosítására, a gyerekeket ért iskolai és internetes zaklatás jelenségének csökkentése érdekében indított programot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Az első, fiataloknak szóló előadás hétfőn volt a fővárosi Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában.