Author: vbala (Veres Balázs )

Szövetségre lépett a BSA a lemezkiadókkal

Az illegális internetes fájlcserélők elleni közös fellépésről írt alá egyezményt az amerikai lemezkiadók szövetsége (RIAA), az üzleti szoftvergyártók szövetsége (BSA) és a számítástechnikai gyártók szövetsége (CSPP) kedden. A szakmai szövetségek által elfogadott terv reményeik szerint új törvények bevezetése nélkül képes védeni szerzői jogaikat.

Jogerős ítélet ifjabb Vasilescu János és társai büntetőperében

A Fővárosi Bíróság különösen nagy értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás és társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette ügyében kedden jogerősen megerősítette az első fokú bíróság által kiszabott büntetést, amely 3 év börtönre, 1 millió forint pénz mellékbüntetésre ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától ifjabb Vasilescu Jánost.

Vezetőváltás a versenytanácsnál

A Népszabadság értesülése szerint lemondott posztjairól Berke Barna, a Versenytanács (VT) elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese. A jogszabályok szerint a jogi szakember felmentéséről, illetve utóda kinevezéséről a miniszterelnök javaslata alapján a köztársasági elnöknek kell döntenie.

Elutasította az EP a melegházasságokat

Nem köthetnek házasságot a melegek a szerdai európai parlamenti döntés értelmében, de az EP felszólította a tagországokat, hogy a házasságokéval azonos jogokkal ruházza fel az azonos nemű párokat is. Ehhez szükséges jogszabály még három tagország törvénykönyvéből hiányzik.

Betiltották az autósüldözéseket

Kaliforniában nem lesz többé rendőrségi autósüldözés. A Los Angeles-i városatyák ezeket azért tiltották be , mert számos halálos balesetet és egyéb káresetet okoztak a rend őrei egy-egy bűnös követésekor.

Megkezdi munkáját a lakásmaffia-ügyeket feltáró albizottság

Az Országgyűlés november közepén alakult, úgynevezett lakásmaffia-tevékenységet feltáró albizottsága ma kezdi meg érdemi munkáját, s meghallgatja Török-Szabó Erzsébetet, a lakástulajdon sérelmére elkövetett cselekmények elszenvedőit tömörítő Sors-Társak Egyesület elnökét és Kökényesi Antal budapesti rendőrfőkapitányt.

Keller pert nyert a Heti Válasszal szemben

Sajtó-helyreigazítási pert nyert Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közpénzügyekért felelős politikai államtitkára a Heti Válasz szerkesztőségével szemben a lapban közölt megalapozatlan és valótlan állítások kapcsán.

Kötelezően titkolózó tanárok

Titoktartásra kötelezné a pedagógusokat a közoktatási törvény módosítása a tanulók személyes adatai és minden olyan tény, adat tekintetében, amely a hivatás gyakorlása során tudomásukra jut.