Az állami duma november 1-jei döntése után szerdán az orosz törvényhozás felsőháza, a szövetségi tanács is elfogadta a terrorizmus elleni harccal indokolt sajtótörvény-módosítást.
Author: vbala (Veres Balázs )
Egységes közszolgálatot terveznek
Várhatóan 2004-től egységes, az állami és az önkormányzati szférában foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra érvényes közszolgálati szabályok lépnek majd hatályba.
Nemzetközi tőzsdeszövetségbe lép be a BÉT jövőre
A Budapesti Értéktőzsde Rt. jövőre már egy nemzetközi tőzsdeszövetségben gondolkodik – mondta Jaksity György, a BÉT Rt. elnöke.
Főtisztviselőket toboroz a kormány
Év végéig kiegészül a főtisztviselői elitkar, Kiss Elemér kancelláriaminiszter kiírta a pályázatot. November 30-ig lehet jelentkezni az Orbán-kormány által létrehozott, sokat bírált, mégis megtartott főtisztviselői karba.
Kezdődik az egységes európai pénzpiac kialakítása
Az Európai Bizottság friss tanulmánya szerint jelentősen segítené a tagországok fejlődését, ha egységes lenne a pénzügyi szolgáltatások piaca az EU-ban. Konkrétan: 130 milliárd eurós többletbevételt, 1,1 százalékos gazdasági növekedést jelentene, a foglalkoztatottság pedig 0,5 százalékkal nőne – írja a Financial Times.
Kártérítés érettségi bukásért
Ötszámjegyű kártérítést kapott egy brit diák volt középiskolájától, mert megbukott az érettségin. A diák azzal érvelve nyerte meg a pert, hogy iskolája nem készítette fel őt megfelelően az érettségire, és a sikeretlen vizsga miatt nem vették fel Anglia egyik első számú egyetemére.
Vizsgálják az ÁNTSZ számítógépes tenderét
László Csaba pénzügyminiszter vizsgálatot kezdeményezett az ÁNTSZ számítógépes fejlesztésére kiírt tender ügyében – közölte a tárca sajtóosztálya. A tenderről a Magyar Hírlap keddi cikke számolt be, azt állítva, hogy a PM testre szabott pályázatot írt ki, amely egy előre kiszemelt pályázónak kedvez.
Rendkívüli folyószámla-kivonatot küld az APEH
Rendkívüli folyószámla kivonatot küld az APEH november 15-ig a havi és negyedéves bevallást beadó egyéni vállalkozóknak – tájékoztatott közleményben a hivatal.
Egyelőre nem lehet kihallgatni a Happy End kft. ügyvezetőjét
Egyelőre nem lehet gyanúsítottként kihallgatni a Happy End kft. ügyvezető igazgatóját. Az asszonynak ugyanis állandó gondozásra szoruló, koraszülött gyermeke van, ezért elhalasztották a büntetőeljárás kezdetét. Közben a Fővárosi Főügyészség indítványozta a bíróságnál a Happy End kft. tegnap őrizetbe vett egyik alvállalkozójának előzetes letartóztatását.
Az ICANN három új domainvégződést javasol
Az internetcímek rendszerének felügyeletét ellátó szervezet szerint lehetőséget kell biztosítani három új csúcsszintű domain létrehozására, ezzel tovább bővülne az eredeti .com, majd a .gov, .edu, és a többiek listája.