Author: vbala (Veres Balázs )

Fiktív számlák a Happy End Kft-nek

A Tények információi szerint a rendőrség hétfőn kihallgatta, majd többszáz milliós csalás alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a MERT 2000 Rt. vezérigazgatóját, akit a nyomozók azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákat állított ki a Happy End Kft.- nek.

Termékdíjat vetnek ki a nyomtatott reklámokra

A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a tervek szerint jövőre már a nyomtatott reklámanyagokra is kiterjesztik a termékdíjat, amelyet a már eddig is “megadóztatott” áruféleségek esetében januártól 20-25 százalékkal emelnek.

Konferencia az európai jogról Szegeden

A megnyitón Heidrich Gábor, a Csongrád Megyei Bíróság elnöke elmondta, hogy a magyar bírói kar közösségi jogi képzésében, az igazságszolgáltatás “unió éretté” válásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Nagy-Britannia budapesti nagykövetsége, valamint a konferenciát is szervező Lord Slynn of Hadley alapítványa.

Srebrenicai mészárlás: vizsgálat a holland parlamentben

A holland parlament nyilvános vizsgálatot kezdett az 1995-ben elkövetett srebrenicai mészárlás ügyében, hogy megállapítsa, kiket terhel a tényleges felelősség a holland békefenntartók védelme alá helyezett, több mint 7500 muzulmán civil haláláért.

Európa az internetes gyűlöletbeszéd ellen

Az Európa Tanács által hozott új jogszabály bünteti az interneten megjelenő rasszizmust és diszkriminációt, ideértve más, ilyen jellegű oldalakra mutató linkek szerepeltetését is. Az európai internetes bűnözés elleni megállapodást kiegészítő rendelkezés már túljutott a Miniszteri Bizottságon, az Európa Tanács döntéshozó szervén.

Nagy vitákat váltott ki az EU atomtörvény-tervezete

Az EU készülő atomtörvény-tervezete szerint egyelőre nincs jobb megoldás az atomhulladék elásásánál. Loyola de Palacio energiaügyi biztos szerint alaptalanok a zöldek vádjai, miszerint az EU az atomipart próbálja életben tartani.