Author: vbala (Veres Balázs )

Börtönre ítélték a dél-koreai elnök fiát

Egy szöuli bíróság 3 és fél év börtönre ítélte a dél-koreai elnök Kim De Dzsung idősebbik fiát, akit korrupció vádjában találtak bűnösnek. Az elnök fiatalabbik fiát, Kim Hong Gult ugyancsak korrupció vádjával fogják bíróság elé állítani novemberben. Fiai ügye rendkívül kínosan érintik az 4 hónapja hivatalában lévő elnököt, aki megválsaztásakor a korrupció visszaszorítását ígérte.

Drogvétség miatt kell a hadseregbe vonulnia

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) nem engedélyezte egy fiatalembernek, hogy a katonai szolgálat helyett polgári szolgálatot teljesíthessen, mivel a kérelmezőt korábban kábítószerrel való visszaélés vétségében elmarasztalták. A fiatalember ügyvédje szerint tarthatatlan a hivatal álláspontja, ugyanis csak azoktól lehetne megtagadni a polgári szolgálatot, akik erőszakos bűncselekményt követtek el.

Proware: amikor a vizsgálót is vizsgálják

Rövidesen napvilágot lát az a jelentés, amely az állami intézmények átvilágítására rendre jelentős megbízásokat elnyerő Proware legkényesebb cégkapcsolatait hozza nyilvánosságra – tudta meg Keller László közpénzügyi államtitkár környezetéből a Magyar Nemzet. Keller felszólította az állami intézményeket: hozzák nyilvánosságra, hogy milyen eljárással és mennyiért adtak megbízásokat a Proware-nek.

Lefejezte volna az alvilágot

Fenyő János, Seres Zoltán, Prisztás József és Döcher György gyilkosainak, és a gyilkosok megbízóinak nevét ajánlotta fel Portik Tamás, az Energol Rt. egykori igazgatója a rendőrségnek. Cserébe azt kérte, engedjék el nyolcéves börtönbüntetését. Az alku nem köttetett meg – értesült a Mai Nap.

Románia közel áll a Gozsdu vagyon visszaszerzéséhez

Románia nyolc évtizedig húzódó tárgyalások után közel áll ahhoz, hogy visszaszerezze Magyarországtól a Gozsdu Alapítvány közel egymilliárd dollárt kitevő vagyonát – írta csütörtöki számában a Curierul National című román napilap.

Dr. Szûcs Andrea

Ez alkalommal Dr. Szûcs Andreával, budapesti ügyvédnõvel beszélgettünk, aki Dr. Makray Ilona ügyvédnõvel közösen azt tûzte ki célul, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamarán belül egy ügyvédnõtagozatot szervez. A kezdeményezésrõl elég keveset lehetett ezidáig tudni, így érdeklõdtünk az ötlet születésérõl, a szervezésrõl, a kitûzött célokról és feladatokról egyaránt.