Author: vbala (Veres Balázs )

Az Enron beperelte a Bank of Americát

A csődbement óriáscég kártérítést követel, mert néhány nappal az Enron összeomlása előtt a bank állítólag több mint százmillió dollárt emelt le jogtalanul a vállalat egyik számlájáról.

Megbüntették, mert csökkentette árait

Bűnösnek mondta ki a bíróság a C&A német ruházati áruházat, amely csökkentette árait az euró bevezetésekor. A cég azzal védekezett, hogy a vásárlók euróval kapcsolatos félelmeit próbálta csökkenteni.

Radikális változások az unió versenypolitikájában

Mint azt már a FigyelőNet korábban írta, jelentős változtatások előtt áll az uniós versenypolitika. Megkerülhetetlenné vált ugyanis az átalakítás: a luxemburgi Elsőfokú Bíróság múlt héten semmisnek nyilvánította az unió “kormányának” szerepét betöltő Európai Bizottság két, egyenként több milliárd eurós vállalati fúziót megvétózó döntését. Mario Monti, a bizottság versenypolitikáért felelős tagja nem hajlandó lemondani, s olyan...

Ismét növelné a reprezentációs költségek terheit a kormány

Ismét növelni akarja a reprezentációs juttatások közterheit a pénzügyi tárca, miután a múlt év elején bevezetett korlátozásait a nagy felháborodás miatt részben vissza kellett vonnia. A jövő évi adóváltoztatási javaslat szerint jövőre az élelmiszer-vásárlás, az éttermi, a szállodai számlák, a szórakozás – a mozi-, a színházjegy – áfája nem lesz visszaigényelhető.

Kémkedésért halálra ítéltek egy palesztint

Árulással vádolt és halálra ítélt egy gázai bíróság kedden egy palesztint, aki izraeli emberi jogi szervezetekkel működött együtt. A Gázai övezet déli részén élő Haddar Ganem – a bíróság szerint – pénzért információkat adott át az izraeli biztonsági szerveknek, s az izraeli hadsereg a Fatah több tagját ölte meg a tőle szerzett adatok nyomán.

A Miniszterelnöki Hivatal valamennyi feljelentése megalapozott

A rendőrség a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közpénzügyi államtitkársága valamennyi vizsgálata ügyében megalapozottnak találta a feljelentést – jelzi Keller László, a MeH közpénzügyi politikai államtitkára a Frajna Imre fideszes országgyűlési képviselőnek írott levelében.

Egymilliós büntetést kapott az MSZP-s Keller

Sajtóhelyreigazításra és erkölcsi kár címén egymillió forint megfizetésére kötelezte Keller László szocialista országgyűlési képviselőt a Budaörsi Városi Bíróság kedden; az ítélet nem jogerős.