Author: vbala (Veres Balázs )

A pénz miatti vitán csúszhat el a csatlakozás

Csütörtökön megkezdődött Brüsszelben az EU-tagállamok vezetőinek csúcstalálkozója, ahol várhatóan döntés születik az Európai Unió bővítésének finanszírozásáról. A tagországok eddig nem tudtak megegyezni ebben a kérdésben, és a mostani csúcson is komoly viták várhatóak. Ha a találkozón nem sikerül rendezni a nézeteltéréseket, az késleltetné a jelöltek – köztük Magyarország – csatlakozását.

Tizenötmilliárdos per indul a HM ellen?

Tizenötmilliárd forintos kártérítési perrel nézhet szembe a Honvédelmi Minisztérium. A tárca ugyanis eredményt hirdetett áprilisban a katonai URH-rádiókra kiírt tenderben, a győztes norvég céggel viszont azóta sem kötötték meg a szerződést. Az ügyet közelmúltbeli látogatásán a norvég király is szóvá tette. A védelmi tárca a tenderen vesztes cégek által indított perrel indokolja az aláírás elmaradását.

Műhibaperek: több milliárdot követelnek a betegek

Összesen két-három milliárd forint kártérítést követelnek a kórházaktól az orvosi műhibapert indított betegek, ez a összeg már veszélyeztetheti a kórházak működését. Az uniós csatlakozással meg is emelkedhet a kártérítések összege.

Módosítanák az unió cégfúziós szabályait

Öt hónap alatt másodszor helyezte hatályon kívül az Európai Unió elsőfokú bírósága az unió “kormányának” egy olyan döntését, amely a versenyjogra hivatkozva megtiltotta két cég egyesülését.

Konferencia a leánykereskedelemről

A kisvállalkozások támogatását, a külföldi munkavállalás legalizálását, a kormányszervek és nem kormányszintű szervezetek közötti együttműködés erősítését javasolták határozatukban annak a Kijevben megtartott nemzetközi konferenciának a résztvevői, amely a kelet-európai országokat sújtó emberkereskedelem megakadályozásáról szólt.

Elutasított jászladányi kifogás

Bírósághoz fordul a jászladányi cigány kisebbségi önkormányzat volt elnöke, miután a megyei választási bizottság kedden elutasította kifogását. Kállai László úgy véli, hogy egy kampánycsendet sértő kiadvány miatt nem jutott be se a települési, sem pedig a kisebbségi önkormányzatba.

Nem lesznek helyi és területi újraszámlálások

Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén elutasította azokat a kifogásokat, amelyekben az önkormányzati választások egyes területi és helyi eredményeinek újbóli számlálását kérték. Az adatok 100 százalékos feldolgozottsága alapján a szavazásra jogosultak 51,11 százaléka, azaz 4 millió 152 ezer 874 állampolgár járult az urnákhoz múlt vasárnap.