Author: vbala (Veres Balázs )

Parkolás: büntetés vár a bliccelőkre

Hamarosan több száz ügyet vihet a bíróságra a Fővárosi Parkolási Társulás. A cég először azoknak a bliccelőknek küld csekket, akik három vagy több esetben nem fizettek, és ha ezek után sem érkezik meg a pénze, a bírósághoz fordul.

Fizetési meghagyás az Ezüsthajó Kft. ellen

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma inkasszót nyújt be, azaz megpróbálja érvényesíteni azt a jogát, hogy a Káel Csaba rendezte Bánk bán operafilm készítéséből felmerülő tartozás összegét leemelje a gyártó cég bankszámlájáról. A tárca 213 millió forintnyi gyártási költségről nem fogadta el az Ezüsthajó Kft. számláit.

Álrendőrök garázdálkodnak Budapesten

Rendőrnek adta ki magát két szélhámos, és nagyobb összegeket lopott el járókelőktől. Az álrendőrök ellenőrizték, majd elrakták több idős ember pénzét, mondván, hamis bankjegyek után nyomoznak.

Magyar Rádió: kampánycsendsértésért felfüggesztés

A Kossuth Rádió főszerkesztője – a kampánycsendsértést megállapító OVB-döntés nyomán – írásbeli figyelmeztetésben részesítette Haeffler Andrást, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztőjét, s keddi hatállyal felfüggesztette beosztásából.

Kormányülés: Btk. módosítás

A büntető törvénykönyv (Btk.) egészét érintik a kormány által elfogadott módosítások, melyek a terrorcselekményekkel kapcsolatos szabályozásra és a kábítószerrel való visszaélésre is kiterjednek.

Ombudsmani vizsgálat a paksi romák ügyében

Számos, az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot tárt fel a paksi romák ügyében folytatott ombudsmani vizsgálat – közölte Kaltenbach Jenő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az EU-tól kérnek segítséget az olasz vadászok ellen

Az elmúlt két évben összesen 400 ezer védett madarat pusztítottak el az olasz orvvadászok Magyarországon és a szomszédos országokban. Hiába vannak jogszabályok és szervezetek ennek megakadályozására, az utóbbi években elszaporodott a védett madarak kilövése. A Környezetvédelmi Minisztérium az Európa Unió segítségét kéri az olasz orvvadászok elleni fellépéshez.