Author: vbala (Veres Balázs )

Hiteltelen hírek a hitelesítésről: médiavihar az e-szignó körül

Félreérthető és téves információ jelent meg a Világgazdaság című lap csütörtöki számában az elektronikus aláírásról szóló törvényjavaslat bizottsági vitájához kapcsolódóan. A lap azt állította, hogy az aláírás-hitelesítést végző, úgynevezett hitelesítésszolgáltatókat a kormány kívánja kijelölni, és ezt már módosítási javaslat formájában fideszes képviselők be is nyújtották a témában illetékes informatikai és távközlési bizottsághoz. A bizottság ülésén...

Csalók az eBay aukcióin

Két férfi vallotta bűnösnek magát a bíróság előtt, ahol azzal vádolták őket, hogy több tucat esetben hamis licittel felverték az eBay árveréseken bizonyos tárgyak árát, s több hamis – vagy nem is létező – festményt adtak el ilyen aukciókon. A két éven keresztül tartó csalássorozattal 450 ezer dollárt húztak ki az áldozatok zsebéből.

Internetes csalás: hamis bankgarancia

3,9 millió dollár értékű internetes csalást leplezett le a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce, ICC) kereskedelmi bűnügyi és kiberbűnügyi oszálya. Az ICC szerint az amerikai Utah állambeli ingyenes internetszolgáltatót használó csalók európai bankok hamis garanciáit használták, hogy a különböző ál-befektetésekhez befektetőket vonzzanak. Az online csalások a világháló anonimitása miatt világszerte szaporodnak. Becslések szerint...

Tovább tart a bizonytalanság üzletrészügyben

Egyelőre csak az tűnik biztosnak a külső szövetkezeti üzletrészek problémájával kapcsolatban, hogy nem juthatnak vagyonuk névértékéhez a tulajdonosok. Az Alkotmánybíróság ugyanis csak piaci eszközök bevetésével tartja megoldhatónak a kérdést. Az azonban továbbra sem világos, miként rendezi a kormány az ügyet.Folytatás a Népszava oldalán.

EU-elveket is sért a Munka törvénykönyvének módosítása

Kormánypártok szavazatával elfogadta az Országgyűlés a Munka törvénykönyvének módosításáról szóló változtatásokat. Ezzel megváltozik a munkarend, a pihenőnapok, a túlóra és a pótlékok rendszere. A szakszervezetek már korábban hangoztatták alkotmányossági aggályukat.

Az AOL változtat reklámjain

Eleget téve a National Advertising Division (NAD) nyomásának, az AOL megváltoztatja egyik reklámjának szövegét. Az inkriminált jelmondat biztonsági és a személyes adatokhoz fűződő kérdéseket érint.

Recordtv.com removes the record button

RecordTV.com and the movie industry have reached asettlement over RecordTV’s practice of taping televisionshows and streaming them to users. RecordTV agreed to stopthe practice and to pay $50,000 of the movie industry’slegal fees. The original complaint and settlement release can be found athttp://www.mpaa.org/…omplaint.pdfhttp://www.recordtv.com/…release4.htm Media coverage athttp://interactive.wsj.com/…45666933.htmhttp://www.thestandard.com/…3745,00.html

Az elkóborolt állatokon való kísérletezés

Magyarország szeretne átmeneti mentességet kapni legalább az EU-csatlakozás időpontjáig a kóbor macskák és kutyák állat- és humán-egészségügyi, illetve felsőoktatási célú állatkísérletek felhasználására kiterjedő EU-rendelet teljesítése alól. A 2,5-3 milliós hazai kutyaállományból körübelül százezer egyed kóborol el évente, ebből 65 ezret a vadászok lelőnek. A telepeken összegyűjtött 15 ezer kóbor eb mintegy tíz százaléka kerül az...

Prodi: Okos enged…

Romano Prodi, az Európai Unió Bizottságának elnöke a tagjelölt államok megértését kéri a munkaerő szabad áramlásának korlátozásának kérdésében. A korlátozás hiánya ugyanis alaposan késleltetné az Unió bővítését. Prodi szerint a jelenlegi tagállamok lakóinak félelmei gyakran túlzók és alaptalanok, és sajnos ezt sok populista politikus ki is használja a saját népszerűségének növelésére. Beismerte, hogy a korlátozásnak...