Author: vbala (Veres Balázs )

GVH-vizsgálat a Matáv ellen

A Világgazdaság információi szerint a Vodafone kezdeményezésére indította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt a vizsgálatot, amit az egyik legújabb Matáv-reklám miatt folytatnak a távközlési vállalat ellen. A GVH-nál azonban nem ez az egyetlen Matávval kapcsolatos ügy. Szántó Tibor, a hivatal irodavezetője megerősítette a VG értesülését, hogy folyik azon határozatuk utóvizsgálata, melyben engedélyezték a Matáv számára...

Apró hiányosságok az európai elektronikus kereskedők szolgáltatásaiban

Jóllehet az európai elektronikus kereskedők fejlesztik szolgáltatásaikat, a kötelzettségek teljesítése terén azonban még van hova fejlődni – derül ki az Andersen Consulting legújabb felméréséből. A kutatás keretében a cég négyszáznegyvenöt megrendelővel tesztelte százhatvankét e-kereskedő teljesítési képességét, fizetési folyamatait és a reklamációk kezelését. A felmérés eredménye szerint a vizsgált kereskedők harminckilenc százaléka valamilyen módon nem teljesítette...

A neten intézhetik ügyeiket a polgárok

Üresen álló honvédségi ingatlanok önkormányzati kézbe adásáról tárgyalt a miniszterelnök önkormányzati tanácsadó testülete Stumpf István kancelláriaminiszterrel. A megbeszélésen szóba került az önkormányzatok működésének informatikai alapúvá fejlesztése is. Öt-hat éven belül a közigazgatás nagy részét így az önkormányzatokat is — informatikai alapúvá kell tenni — mondta Kósa Lajos debreceni polgármester. Így a lakosság az internetes szolgáltatások...

A Pannon pert fontolgat a Matáv ellen

A Népszabadság értesülése szerint a Pannon GSM a mobilszolgáltatók elleni lépésnek tartja a Matáv jelenleg is futó kampányát, amely arra ösztönzi az embereket, hogy inkább vezetékes telefont használjanak. A Matáv viszont a versenykörnyezetben természetesnek számító piaci lépésről beszél.

Perbe fogják a dohányipari óriásokat ?

Az Európai Bizottság bepereli a dohányipar két legnagyobb szereplőjét, a Philip Morrist és az RJ Reynoldst. A vád dohánytermékek csempészése az Európai Unió területére. – A felperes szerint a cégek megszegték a US Racketeer Influenced & Corrupt Organistaion törvényt. A bizottság az EU veszteségeinek kártérítését, illetve a további hasonló eseteket megelőző ítéletet szeretne kiharcolni –...

Készül a Spanyol elektronikus kereskedelmi törvény

Az Európai Unió vonatkozó direktíváinak megfelelően megkezdődött a spanyol elektronikus kereskedelmi törvény kidolgozása. Az információs társadalmi szolgáltatások és az e-kereskedelem törvényének tervezett szövege elérhető az alábbi címen: http://www.sgc.mfom.es/…-2909200.doc (spanyol).

Az Internet veszélyezteti a privátszférát?

Az amerikai internet felhasználók kétharmada, az internettől eddig távol maradóknak pedig háromnegyede fél attól, hogy a világhálón veszélybe kerülnek személyes adatai. Az amerikai internet felhasználók kétharmada, az internettől eddig távol maradóknak pedig háromnegyede fél attól, hogy a világhálón veszélybe kerülnek személyes adatai. A kaliforniai egyetem vizsgálata ennek alapján megállapítja: az internettel összefüggésben a privát szféra...

Állandó informatikai Bizottság alakul

Az Országgyűlés házbizottságának október 31-i ülésén hatpárti megállapodás született az állandó informatikai és távközlési bizottság felállításáról. A területtel az előző parlamenti ciklusban albizottság foglalkozott, amely a kormányváltás után nem alakult meg újra. A most felállításra kerülő bizottság 15 tagú lesz, elnökét a Fidesz, alelnökeit pedig a kisgazdapárt és MSZP adja majd. Mint az ismert a...

A “safe harbor”-elv érvényesülése lassú folyamat lesz

A háromévi tárgyalás után nyáron elfogadott amerikai adatkezelési elvek megkönnyítik az amerikai cégek számára az európai cégekkel folytatott üzletkötést, de a Pivacy2000 konferencia résztvevoi arra is rámutattak, hogy egyelore meg kell várni, miként szereznek érvényt az európai hatóságok saját – jóval szigorúbb – adatvédelmi törvényeiknek. Hiszen nehéz helyzetbe kerülhetnek az amerikai cégek, ha kénytelenek lesznek...

Bertelsmann – Napster megállapodás

A Bertelsmann és a hírhedt zenecserélgető hálózat közösen fejlesztene ki egy új, biztonságos zeneértékesítési rendszert, derül ki a legfrissebb hírekből. A megegyezés részeként a BMG lemezkiadó tulajdonos cége beleegyezett abba, hogy visszavonja a Napster-rel szembeni keresetét, amint az előáll egy jól használható, előfizetéses rendszerű szolgáltatással, továbbá egy eddig meg nem nevezett összeggel is támogatja a...