Author: vbala (Veres Balázs )

Elköszönt Darák Péter és bemutatkozott a Kúria új elnöke – Az idei év utolsó Teljes Ülését tartotta a lefőbb bírói fórum

Az idei év utolsó Teljes Ülését tartotta a Kúria 2020. december 14-én. A járványhelyzet miatt online megtartott tanácskozáson dr. Darák Péter megköszönte a Kúria bíráinak az elmúlt kilenc évet. A legfőbb bírói fórum leköszönő vezetője kiemelte a joggyakorlat-elemzések jelnetőségét. Bemutatkozott, Varga Zsolt András, a Kúria megválasztott elnöke.

Ingyenes utazás a járvány elleni védekezésben résztvevőknek – Új rendelkezés egy szerdától hatályba lépett kormányrendeletben

Újabb, a járvány elleni védekezésben részt vevő foglalkozási csoportoknak, mások mellett a szociális dolgozóknak biztosít ingyenes utazási kedvezményt a kormány egy szerdától hatályba lépett kormányrendelet szerint. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlése szerint a kedvezményezettek visszaválthatják decemberi bérleteiket.

Nemcsak az árak egyeztetése lehet kartell – Egyre több magatartás kerül a versenyhatóságok célkeresztjébe!

A cégek akár úgy is versenyjogsértés gyanújába keveredhetnek, ha nem is kommunikálnak egymással – hangzott el a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett online eseményen, melyen a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda versenyjogi partnere, Horányi Márton tartott előadást. A vállalatok egyre szélesebb körben – a HR-től az árazó algoritmusokig – kell ügyeljenek a versenyszabályok betartására.

A uniós jogállamisági feltételrendszer január elsejétől alkalmazandó – A EP “feleslegesnek” minősítette az Európai Tanács nyilatkozatát

Az Európai Tanács jogállamisági feltételendszerre vonatkozó politikai nyilatkozata „felesleges”, mivel nem törvényerejű. Az Unió hosszú távú költségvetését, a helyreállítási alapot és a jogállamisági feltételrendszert tartalmazó csomag „történelmi jelentőségű”. A tanácsi döntések egyhangúságát előíró szabály “elavult és kontraproduktív”. – szerepel abban az állásfoglalásban, amelyet az Európai Unió hétéves keretköltségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló...

Elfogadták a börtönkártalanításokkal kapcsolatos törvényt – A jogszabály gátat szab a milliárdos iparággá fejlődő börtönbiznisznek

Az Országgyűlés szerdán elfogadta a börtönkártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megakadályozását célzó törvényt, amellyel sikerül végre végleg gátat szabni a többmilliárdos iparággá fejlődő börtönbiznisznek – nyilatkozta az Országgyűlés döntése után az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.