A szabadalmi jogviták nagyfokú szakértelmet igényelnek a képviselők tekintetében, másrészt igénybe veszik az ilyen eljárások a vitában érdekelt feleket is, mivel rendkívül idő- és költségigényes eljárásokról van szó. A költségesség többnyire épp az eljárás elhúzódásából fakad, így végül is az idő-paraméter az, ahol szofisztikált szabályozással és jogalkalmazókkal javulást lehetne elérni. A jelenlegi szabadalmi jogi szabályozás és gyakorlat nem (vagy csak igen ritkán) alkalmas a hatékony jogvédelemre. A problémák forrása az elhúzódó eljárás. Gedeon Sándor kollégánk a problémák gyökerét próbálja feltárni az alábbi cikkben – abban reménykedve, hogy előbb-utóbb a jogalkotók számára is nyilvánvaló lesz a jelenlegi helyzet tarthatatlansága.
A szabadalombitorlási perekben az 1995. évi XXXII. tv. (Szt.) 104. § (1) bekezdése szerint a Fővárosi Bíróság rendelkezik hatáskörrel és kizárólagos illetékességgel. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 152. § (1) bekezdésének első mondata szerint: „Ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában az eljárás büntetőbírói vagy államigazgatási hatáskörbe tartozik, a bíróság a per tárgyalását ennek az eljárásnak a jogerős befejezéséig felfüggesztheti.”
Gyakran fordul elő, hogy bitorlási kereset esetén az alperes védekezésül megsemmisítési eljárást kezdeményez a Hivatalnál (korábban OTH, MSZH, jelenleg SZTNH), mert vitatja, hogy a szabadalom az elsőbbségének időpontjában megfelelt a törvényben előírt feltételeknek. Ha a szabadalmat megsemmisítik, akkor a bitorlási per okafogyottá válik. A Fővárosi Bíróság általában nem él a mérlegelési lehetőségével és az eljárást felfüggeszti.
A hivatali eljárásban hozott határozat ellen megváltoztatási kérelmet lehet benyújtani, amelynek elbírálására szintén a Fővárosi Bíróságnak van kizárólagos illetékessége. Tekintve, hogy az elbíráláshoz műszaki ismeretekre van szükség, rendszerint ugyanaz a tanács folytatja le a megsemmisítési eljárást, amely a bitorlási pert felfüggesztette. A Fővárosi Bíróság végzése ellen a Fővárosi Ítélőtáblához lehet fellebbezni, és a tábla végzése jogerős.
Az összes fórumot megjárva a bitorlási per felfüggesztésétől az eljárás folytatásáig eltelt idő a törvényi határidők figyelembevételével legalább két és fél három év. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy a tényleges átfutási idő lényegesen hosszabb. A függő jogi helyzet megoldatlansága komoly gazdasági károkat okozhat az oltalom jogosultjának, aki elvesztheti megrendelőit, de a felhasználóknak is, akik elbizonytalanodva a szabadalommal védett termék helyett csak lényegesen drágább és gyengébb minőségű terméket tudnak beszerezni.
A jogalkotó ezen a problémán kívánt segíteni, amikor 2005-ben a következő rendelkezést iktatta be a szabadalmi törvénybe:
„81/A. § (1) A megsemmisítési eljárást bármelyik fél kérelmére gyorsítottan kell lefolytatni, ha a szabadalom bitorlása miatt pert indítottak és ezt igazolják.
(2) A gyorsított eljárás iránti kérelemért külön jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni e kérelem benyújtásától számított egy hónapon belül.”
A gyakorlatban szerzett tapasztalatok alapján jogosan megkérdőjelezhető, hogy ez a kétségkívül jó szándékú intézkedés elérheti-e a kívánt hatást. A kérdés az, hogy miért került sor bitorlási perre és annak a megsemmisítési kérelem beadása miatti felfüggesztésére?
Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy bitorlás – üzleti (tehát nem jogi) szempontból – lehet jóhiszemű és rosszhiszemű. Jóhiszemű a bitorló, ha nem tud arról, hogy hasznosításával szabadalmat sért, és amikor ezt a tudomására hozzák, abbahagyja a hasznosítást vagy igyekszik megegyezni a szabadalmassal. A rosszhiszemű bitorló a szabadalomról tudva sem törekszik a hasznosítást legalizálni.
A bejelentési eljárás hiányosságai miatt egy megadott szabadalom olyan megoldásokra is kiterjedhet, amelyekkel más jogait sérthetik, vagy már a közkincshez tartoznak, tehát bárki szabadon hasznosíthatja őket. A szabadalmas – bízva a megadott szabadalomban – felszólítja a vélt bitorlót a hasznosítás abbahagyására. Ha a vélt bitorló bemutatja a bizonyítékait, amelyek szerint az ő korábbi jogait (pl. előhasználati jogát) sérti a szabadalom, de a szabadalmas ennek ellenére bitorlási pert indít, ezzel bizonyítja, hogy a célja a konkurencia tönkretétele és piacainak megszerzése. A szabadalmas tehát rosszhiszemű, mert annak tudatában perel, hogy a pert végül elveszti, de közben a konkurens piaci pozícióját csökkenti és esetleg tönkre is teszi. Akkor is rosszhiszemű a szabadalmas, ha tudja, hogy a szabadalma nem terjed ki a konkurens megoldásra, tehát tudja, a pert végül elveszti, de a piacok elhódítása érdekében mégis perel.
Jóhiszemű felek peren kívüli egyezségre törekszenek és a vitatott kérdésekben közösen keresik a megoldást. Ha nem sikerül megoldást találni, vitájuk eldöntésére a Hivatal a legalkalmasabb, de ezt a törvény csak megsemmisítési vagy nemleges megállapítási eljárás keretében teszi lehetővé. Jóhiszemű felek esetén a szabadalmas ilyenkor nem nyújt be bitorlási keresetet, hanem megegyezik a hasznosítóval, hogy ő nyújtson be kérelmet a Hivatalhoz. Ilyenkor mindkét fél érdeke az eljárás gyors lebonyolítása, azonban megsemmisítési kérelem esetén a 81/A. § (1) bekezdése erre az esetre nem terjed ki, mert előtte nem indult bitorlási per.
Ha viszont a véleményeltérés arra irányul, hogy a vélt bitorló a hasznosítással sérti-e a szabadalmat, akkor egyszerűbb a helyzet, mert erre a célra szolgál a Hivatalnál indítható nemleges megállapítási eljárás. Az Szt. 37.§ (1) szerint: „Aki attól tart, hogy ellene szabadalombitorlás miatt eljárást indítanak, az eljárás megindításáig kérheti annak megállapítását, hogy az általa hasznosított vagy hasznosítani kívánt termék vagy eljárás nem ütközik valamely általa megjelölt szabadalomba.” A nemleges megállapítási eljárásban a szabadalmas ellenérdekű fél, tehát az eljárás alkalmas az álláspontok ütköztetésére. Ebben az esetben mindkét fél érdeke az eljárás gyors befejezése.
A szabadalmi törvény nemleges megállapítási eljárás esetén is lehetővé teszi a gyorsítás kérését: a 83.§ (4) bekezdés értelmében”a 81/A.§ rendelkezéseit a nemleges megállapítási eljárásban is alkalmazni kell.” Kérdés azonban, hogy ez a rendelkezés hogyan érvényesíthető. Nemleges megállapítási kérelmet ugyanis csak addig lehet benyújtani, amíg a kérelmező ellen nem indítják meg a szabadalombitorlási eljárást [Szt. 37.§ (1) bek.]. Az ellentmondás feloldása lehetne, ha a 81/A.§ (1) bekezdéséből törölnék a folyamatban lévő bitorlási perre történő utalást. Jelenleg gyorsított nemleges megállapítási eljárás csak akkor képzelhető el, ha a szabadalmas a kérelem benyújtása után indít egy bitorlási pert, ami jóhiszemű felek esetében felesleges, és a bíróság egyébként is felfüggeszti azt az eljárást.
Minden más esetben a két fél érdeke ellentétes, és a rosszhiszemű félnek ilyenkor ahhoz fűződik érdeke, hogy az eljárást minél jobban elhúzza. Lényegében az erre vonatkozó tapasztalatok vezettek az Szt. 2005. évi említett módosításához. A gyakorlatban azonban ez a lehetőség csak kis mértékben rövidíti meg az eljárást.
Ha a szabadalmas rosszhiszemű, akkor lényegesen rövidebb ideig húzható el a döntés a bitorlási perben, de erre is volt példa. Ilyenkor a vélt bitorló, ha sikerül megelőznie a bitorlási kereset benyújtását, nemleges megállapítási eljárást kezdeményezhet, ha pedig ezzel elkésett, akkor megsemmisítési kérelemmel élhet. A szabadalmas ilyenkor igyekszik a nemleges megállapítást megakadályozni azzal, hogy a bitorlási kereset benyújtása előtt nem veszi fel a vélt bitorlóval a kapcsolatot, mert számára kedvezőbb, ha ellene megsemmisítési kérelemmel élnek, az jobban elhúzható. Miután az eljárás lefolytatása után nagy valószínűséggel elveszti a pert, ezt az utat általában tőkeerős vállalatok veszik igénybe, melyeknek a célja a gyengébb konkurensek kiszorítása a piacról, és amelyeknek nem okoz gondot az ezzel kapcsolatos költségek vállalása. Sajnos voltak a szerző praxisában olyan ügyek is, ahol a bizonyítékok téves megítélésével a szabadalmas javára döntöttek.
Ha a bitorló a rosszhiszemű, a szabadalmas érdeke a függő helyzet minél előbbi megszüntetése. A jogszabályok lehetővé teszik – helyesen –, hogy a feltalálót a bíróság előtt tárgyi illetékfeljegyzési jog illesse [ld. 1990. évi XCIII. tv. 62.§ (1) j) pont]: ”a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg: […] a találmány vagy használati minta feltalálója […] által a találmánnyal […] kapcsolatban indított peres és nem peres (végrehajtási) eljárásban. A Hivatal előtti eljárásra azonban ilyen rendelkezés nincs, ezért a feltalálónak is le kell rónia az eljárási díjat, ha az eljárás gyorsítását kéri. Az eljárás gyorsítására irányuló kérelem díja megegyezik a megsemmisítési eljárás díjával, azaz jelenleg 128.000 Ft. Ez pedig komoly akadálya a jogalkotói szándék érvényesülésének. (Más kérdés, hogy a szabadalmas többnyire nem egyezik a feltaláló személyével, így eleve ritkán alkalmazható a díjcsökkentő rendelkezés.)
Kimutatható, hogy a teljes átfutási idő a hivatali eljárás gyorsításával is csak kis mértékben csökkenthető.
A szabadalmi törvény a következőket írja:
81/A.§ (6) Gyorsított eljárás esetén – a 48. §-ban és a 81. §-ban foglaltaktól eltérően
a/ hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre tizenöt napos határidő is kitűzhető;
b/ határidő-hosszabbítás csak különösen indokolt esetben adható;
c/ a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala csak akkor tart szóbeli tárgyalást, ha a tényállás tisztázásához szükség van a felek együttes meghallgatására, vagy bármelyik fél ezt kellő időben kéri.
Az a) pont inkább az átfutási idő növelésében érdekelt fél részére vonatkozó határidőkre terjed ki, mert a gyorsított eljárást kérő fél a 81/A. § (2) bekezdése szerint részére adott határidőt feltételezhetően a lehető legrövidebb idő alatt teljesíti. Egyébként ez a pont csak azt jelenti, hogy a kitűzhető határidők minimuma 30 helyett 15 lehet. A b) pont a különös indokoltság elbírálását a Hivatalra bízza, így ha az eljárás elhúzásában érdekelt fél megfelelő indokot talál, ezzel is lehet késleltetni a döntést.
Ha a kérelmező elég erősnek érzi a kérelme indoklását, nem kér tárgyalást, az idő húzásában érdekelt viszont minden esetben megteszi, ezért a c) pont sem gyorsítja a gyakorlatban az eljárást.
Továbbá azt is meg kell állapítanunk, hogy a törvény a gyorsított eljárással kapcsolatos hivatali belső határidőkre semmilyen szabályozást sem tartalmaz, sőt az Szt.48. § (7) bekezdése fenntartja a Ket. szerinti megkötések feloldását is „A szabadalmi eljárásokban nem érvényesül a Ket.-ben megállapított ügyintézési határidő, továbbá nem alkalmazhatók a Ket.-nek azok az intézkedései sem, amelyek az eljáró hatóság egyéb intézkedéseire állapítanak meg határidőt.”. Így kérdésessé válik, hogy az eljárás egyáltalán jelenthet-e valamilyen jelentősebb átfutási idő rövidítést.
A szűk keresztmetszet azonban nem a hivatali eljárás, hanem a bírósági szakasz. Amíg csak egy tanács foglalkozott a megváltoztatási kérelmekkel, a növekvő ügyszám folyamatosan növelte az elsőfokú bíróság előtti eljárás időtartamát. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt 40 év alatt nem alakult ki következetes bírói gyakorlat a szabadalmi törvény értelmezésével kapcsolatban. Pontosabban a Hivatal értelmezése és a bíróság értelmezése több ponton eltérő volt és maradt, az ellentéteket pedig nem oldották fel. Ennek az a következménye, hogy a nemzetközi kapcsolatokkal, az azokból eredő kötelezettségeink közvetítésével és végrehajtásával megbízott Hivatal konkrét ügyekben hozott határozatát a bíróság több esetben tévesen bírálta felül. A Hivatal helyes döntéseinek a megváltoztatását a vesztes felek egyre gyakrabban kérték, mert megnőtt a remény, hogy a bíróság a javukra dönt.
De időt lehet húzni – teljesen szabályos módon – az Szt. 100.§ (3) bekezdésére alapítva is. Eszerint „ha a fél olyan kérdésben kíván bírósági döntést, amely a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtt folyó eljárásnak nem volt tárgya, a bíróság a kérelmet átteszi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához”.
Nem alakult ki következetes gyakorlat a bíróság döntései során, amelyre példa a következő eset.
A Fővárosi Ítélőtábla egy ügyben hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság végzését, mert új bizonyítékok kerültek az elsőfokú eljárásba, és a bíróság ezek alapján hozott döntést, amellyel a szabadalmat megsemmisítette. A végzés indoklása szerint „az elsőfokú bíróságnak mérlegelnie kellett volna az Szt. 100.§-ának (3) bekezdésében foglaltak alkalmazását, azaz, hogy olyan jelentős kérdés merült-e fel, amely miatt indokolt a kérelem Hivatalhoz való áttétele…” (8.Pkf.25.143/2004/9). A Fővárosi Bíróság – figyelmen kívül hagyva a tábla útmutatását – lényegében azonos indokokkal másodszor is megsemmisítette a szabadalmat. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezve az ügyet az Szt. 100. § (3) bekezdésére hivatkozva áttette a Hivatalhoz a következő meglepő indoklással: „Rámutat arra a másodfokú bíróság, hogy az Szt. 100. §-ának (3) bekezdésében foglalt szabály a bíróság számára nem ad mérlegelési lehetőséget, egyértelműen írja elő a kérelem áttételének kötelezettségét.” (8.Pkf.25.563/2006/5). A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasította, mert a Pp. 270. § (2) bekezdése csak az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen tesz lehetővé felülvizsgálatot, a tábla jogerős végzése nem minősül a megsemmisítés ügyében hozott érdemi határozatnak.
Nyitva maradt tehát a kérdés: van-e a bíróságnak mérlegelési lehetősége vagy akkor is át kell tenni a Hivatalhoz az ügyet, ha – ad abszurdum – a kérelmező egy elektronikus műszer szabadalom esetén az 1940. évi budapesti telefonkönyvre hivatkozik? [Tájékoztatásul: a fenti ügy még ma (2011-ben) is folyamatban van. A hivatali eljárás után ugyanahhoz az elsőfokú bírói tanácshoz került az ügy, majd fellebbezés után a tábla végül másik tanács kijelölésére utasította a Fővárosi Bíróságot.].
Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a megsemmisítési kérelemhez egy olyan bitorlási per vezetett, amely 2002 januárjában került emiatt felfüggesztésre, továbbá a hivatali eljárás az azóta eltelt több mint 9 évből mindössze kétszer egy évet, azaz összesen két évet vett igénybe, akkor egyértelműen kiderül, hogy a szűk keresztmetszetet nem hivatali eljárás jelenti.
Következtetések
Ha a megsemmisítési eljárás a kérelem elutasításával vagy a szabadalom korlátozott fenntartásával zárul le jogerősen, akkor kerülhet sor a bitorlási per folytatására. Kérdés, hogy az okozott kárt tíz év vagy még hosszabb idő után meg lehet-e állapítani és ehhez mennyi munkára és energiára van szükség. Ha mindez megvan, kérdés, hogy az ítélet végrehajtható-e, mert közben a bitorló vállalat felszámolt vagy végelszámolt.
Egy lehetséges megoldás: a Pp. 152.§ (1) bekezdésében foglalt rendelkezés újragondolása. Két kérdést kellene jogi szempontból megvizsgálni:
- Előkérdés-e a bitorlási perben egy megsemmisítési eljárás megindítása?
- Ha előkérdés, akkor helyes-e az a gyakorlat, hogy a bíróság mérlegelés nélkül függeszti fel a peres eljárást?
Az első kérdés eldöntésénél megfontolandó, hogy a szabadalom mindaddig fennáll, amíg jogerősen meg nem semmisítik. A megsemmisítési eljárással párhuzamosan tehát az élő jog alapján folyhat tovább az eljárás és ítélet is születhet. A megsemmisítési eljárás a végrehajtás előkérdése lehet, azonban ideiglenes intézkedések megtétele akkor is szükségessé válhat: például letétbe helyezés.
A második kérdésre a szerző álláspontja az, hogy az eljárást mindaddig folytatni kell, amíg a bíróság mérlegelési helyzetbe nem kerül. Ha a fennálló jogba ütközőnek tartja az alperes hasznosítását, az eljárást folytatja, és a végrehajtás felfüggesztéséről dönthet [a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 48. § (3) bek. értelmében a végrehajtást foganatosító bíróság az adós kérelmére kivételesen ma is felfüggesztheti a végrehajtást, ha az adós a felfüggesztésre okot adó, méltányolható körülményt igazolta, és az adóst a végrehajtási eljárás során korábban nem sújtották rendbírsággal]. Ha a bíróság álláspontja szerint nem történt bitorlás, a bitorlási keresetet elutasítja. Ebben az esetben az alperesnek nem érdeke a megsemmisítési eljárás folytatása és hivatal, illetve a bíróság mérlegelheti az eljárás folytatását [Szt. 81.§ (3) bekezdés].
Gedeon Sándor
szabadalmi ügyvivő
Pintz és Társai
