Szoftver licenc és Software as a service (SaaS) szerződések – mi a különbség, és miért érdemes rá figyelni?

A szoftverek on-premise megoldásait, a saját szerveren, infrastruktúrán történő szoftver tárolást és futtatást egyre inkább felváltja a felhőszolgáltatásban történő szoftver elérés. Míg eddig IT biztonsági szempontból inkább az on-premise megoldásokat tartották jónak, a szakmai meggyőződés egyre inkább a felhőszolgáltatások felé fordul, többek között azért is, mivel ezek elleni rosszindulatú támadások ritkábbak és kevésbé hatékonyak. A cloud szolgáltatások és az azon keresztül történő szoftverhasználat többféle lehet, egyre gyakoribb ezek közül a szoftver mint szolgáltatás (Software-as-a-Service, SaaS) nyújtása. A SaaS üzleti modellel kapcsolatban azonban megfigyelhető egyfajta fogalomzavar a piacon, és több piaci szereplő is helytelenül használja a SaaS címkét szoftvermegoldásaira.

Mi az a SaaS és mi köze a felhőszolgáltatáshoz?

A felhőszolgáltatások esetében a szoftverek több módon érhetők el és a különböző üzleti modellek különböznek aszerint, hogy mely jellemzők felett van kontrollja a felhasználónak, és mely felett a felhőszolgáltatónak.

A szoftverek felhőben történő elérésének legegyszerűbb formája a felhő infrastruktúra szolgáltatás (Infrastructure-as-a-Service – IaaS), ahol a szolgáltató virtuális hardvert biztosít, amelyre a kívánt szoftvereket a felhasználó telepíti és üzemelteti. Ez annyiban különbözik az on-premise megoldásoktól, hogy itt például a felhő tárhelyen az IT biztonságot a felhőszolgáltató garantálja, míg a felhasználó kontrollja alatt van az, hogy kik használhatják az ott tárolt szoftvereket, milyen adatok kezelésére kerül sor a szoftverrel, milyen szoftverek, alkalmazások kerülnek a felhőben telepítésre és futtatásra, a felhasználó alakítja ki a futtató környezetet is és ő határozza meg és telepíti a felhőben az operációs rendszert is. Ehhez a típusú szoftver tároláshoz és futtatáshoz szoftver licencia szerződés megkötése szükséges a szoftver jogosulttal.

Következő szint a szoftverek felhőben történő elérésében az úgynevezett felhő platformszolgáltatás (Platform-as-a-Service – PaaS), amikor a szolgáltató virtuális hardver erőforrást és alapszoftvert (jellemzően operációs rendszert, adatbázis-kezelő rendszert, webszervert, alkalmazásszervert) ad, amelyre a felhasználó a saját üzleti alkalmazásait telepíti és üzemelteti. A PaaS üzleti modellben már a felhőszolgáltató adja az operációs rendszert, és a felek közösen kontrollálják a futtató környezetet. Ebben az esetben a saját üzleti alkalmazások PaaS platformon történő telepítéséhez, futtatásához szintén szoftver licencia szerződés megkötése szükséges s szoftver jogosulttal.

A harmadik szint pedig a felhő szoftverszolgáltatás (Software-as-a-Service – SaaS), amikor a szolgáltató felhő alapú infrastruktúrában üzemelő virtuális hardveren és az alapszoftvereken ad üzleti megoldást, melyet a felhasználó konfigurál, és részben üzemeltet (például felhasználói jogosultságkezelés). Ebben a konstrukcióban a felhasználó, előfizető csak azt kontrollálja, hogy szervezetéből kik férhetnek hozzá a szoftverekhez (jogosultságkezelés), és hogy a szoftverrel milyen adatok kezelésére kerül sor. Az összes többi lényeges kérdésben azonban a felhőszolgáltató dönt, így ő kontrollálja a felhőben futó szoftvereket, alkalmazásokat, a futtató környezetet, az operációs rendszert, szervereket és egyéb tárolóeszközöket. Az SaaS modell tipikusan előfizetés alapú és az előfizetés megszűnésével a szoftverhez való hozzáférés is megszűnik.

SaaS: szoftver licenc szerződés vagy valami más?

A felhő szoftverszolgáltatás modellben alapvető jellegzetesség, hogy nem magát a szoftvert vagy szoftvercsomagot kínálják termékként, hanem egy összetett szolgáltatást, amelynek a szoftverek is részét képezik, és mindezt előfizetési díj ellenében kínálják. Gyakran összekeverik azonban az előfizetés alapú, hosting-gal együtt kínált szoftver licencet a SaaS szolgáltatással, amely a szerződés tartalmára is jelentősen kihat.

SaaS esetén az összetett szoftverszolgáltatás részét képezi az, hogy a szoftvereket a felhasználónak nem kell telepítenie, azokhoz a felhasználó a szolgáltatásra történő előfizetéssel a felhőből interneten keresztül hozzáfér. A felhőszolgáltató gondoskodik a szolgáltatás keretében arról, hogy a szoftverek mindig naprakészek legyenek, külön kérés nélkül, automatikusan elvégzi a szoftverek karbantartását, frissítését, upgrade-jét, és egyben tárolja is azokat, központilag elvégzi a szoftverhibák kijavítását. További sajátossága, hogy általában minden felhasználó ugyanazon szoftververzióhoz kap hozzáférést az egységes központi frissítés miatt – bár léteznek olyan konstrukciók, amelyeknél különböző konfigurációk érhetők el a felhasználó igényeinek megfelelően. A szoftverek és a felhőszolgáltatás biztonságáról, a biztonsági mentésekről a felhőszolgáltató gondoskodik központilag a szoftverszolgáltatás részeként. A Software-as-a Service szerződések sajátossága továbbá, hogy mivel a szoftvert szolgáltatásként nyújtják, ezért nincs bennük klasszikus szoftver licencia, felhasználási engedély, ehelyett a felhasználó a szolgáltatás egészének a használatára kap jogot és hozzáférést. Az SaaS szerződések általában előfizetés alapúak és mindig kapcsolódik hozzájuk SLA.

Ehhez képest a szoftver licencia szerződések leglényegesebb eleme a szoftverre vonatkozó felhasználási engedély, és ezen szolgáltatások tárgya a szoftver és a rá vonatkozó felhasználási engedély maga, nem pedig egy szolgáltatás. A megrendelő/felhasználó ilyen esetben licencdíjat (jogdíjat) fizet a szoftver használatáért, amely lehet egy fix összeg, vagy időszakos díj, ami általában előre fizetendő (például évente, félévente, stb.). Egyre gyakoribbak a szoftver előfizetési konstrukciók is, amelyek azonban a havi/éves előfizetési díjtól nem válnak SaaS szerződéssé. Szoftver licencia szerződés esetén a felhasználó telepíti a szoftvert az infrastruktúrájára (ami lehet on-premise vagy felhő is), a szoftver általában internetről tölthető le. A szoftverek frissítéséről, upgrade-jéről pedig a felhasználó dönt. A szoftver licencia szerződések részeként vagy azokhoz kapcsolódó külön szerződésekben szerződhetnek a felek a szoftverre vonatkozóan tárhelyszolgáltatási (hosting), támogatási-karbantartási, szoftverkövetési szolgáltatásokra, amelynek részeként a gyártó vagy forgalmazó kínálhat oktatási, implementációs, lokalizációs, paraméterezési, migrációs és egyéb szolgáltatást is, amelyeknek általában külön díja van, amely gyakran a szoftver licencdíj százalékában kerül meghatározásra.

Mire kell figyelni a SaaS szerződéseknél?

A SaaS szerződésekhez alapvető fontosságú az üzleti és technológiai modell megértése, anélkül jó SaaS szerződés nem készíthető.

A szoftver licencia szerződés nem lesz SaaS szerződés attól, hogy ahhoz support/hosting/szoftver üzemeltetési szerződést is kötnek a felek, mivel a SaaS alapvető jellege hiányzik belőle: a szoftver szolgáltatásként történő nyújtása. Attól sem lesz egy szoftver licencia szerződés SaaS, hogy a szoftver licencet előfizetéses modellben nyújtják úgy, hogy még esetleg felhőben történő tárhelyet is biztosítanak – ettől még ugyanis a felhasználó fogja telepíteni, letölteni a szoftvert, ő dönt a frissítéséről, stb.

SaaS szerződésnek a szoftver licencia nem képezi részét, hiszen a felhasználó szerzői jogi értelemben vett felhasználást nem végez a szoftverrel: a felhasználó a szoftvert nem telepíti, nem futtatja, arról másolatot nem készít, még biztonsági másolatot sem – ezt a felhőszolgáltató végzi a szoftverrel a szerződés alapján. Ezen túlmenően a felhasználó nem fér hozzá a szoftver forráskódjához, azt nem módosíthatja, a szoftvert nem terjeszti, nem teszi elérhetővé másoknak, ezt szintén a felhőszolgáltató végzi, a felhasználó csupán hozzáfér a szolgáltatáshoz, a szoftverhez, azzal műveleteket végez, de azt nem használja fel szerzői jogi értelemben. SaaS esetén úgy kell elképzelni a felhasználót szerzői jogi szempontból, mint egy nézőt a moziban – műérzékelőként és nem szerzői jogi felhasználóként.

Ha azonban a felhasználó az SaaS részeként használt szoftvert módosítani kívánja, át szeretné dolgozni, ahhoz új funkciókat szeretne tenni, ahhoz már a szoftverjogosult engedélye és szoftver licenc szükséges, ezt ugyanis a SaaS szolgáltatás nem foglalja magában.

A SaaS szerződések alapvető eleme a szolgáltatási szintek (SLA) meghatározása, amelyeket a felhőszolgáltató vállal. Ennek részét képezi a rendelkezésre állás előírása, válaszidők, hibaelhárítási idők meghatározása, és nagy hangsúlyt kell fektetni az adatkezelési és biztonsági előírásokra is.

SaaS szerződések elkészítése különös szakértelmet igényel, ezért javasolt hozzáértő technológiai jogi segítséget igénybe venni.