Dr. Kőmíves Attila: A Versenytanács szerint nem feltétlenül jogsértő a vertikális árrögzítés

A Versenytanács egyik közelmúltban közzétett döntésében a Büki Ásványvíz- és Üdítőital Kereskedelmi Kft. által a Bomba! energiaitalokra vonatkozóan szállodákkal, éttermekkel és kávézókkal kötött disztribúciós szerződéseket vizsgálta (Vj-164/2006). A döntés szembemegy a vertikális árrögzítésre vonatkozó közösségi jogi gyakorlattal, és kimondja, hogy a viszonteladási árak szerződésben történő rögzítése nem volt feltétlenül (ti. célját tekintve) jogsértő, ennek megállapításához azt kell vizsgálni, hogy a kikötés ténylegesen járt-e versenykorlátozó hatással.

A döntés 75. pontja szerint:

Egyes szerződések marketing feltételekre vonatkozó 4.1. pontjának utolsó bekezdése arra kötelezte a Kft. partnereit, hogy a szerződés időtartama alatt a szerződésben megnevezett helyeken a „Bomba!” energiaitalokat a szerződésben meghatározott darabáron értékesítse. Az EK-Szerződés 81. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerint tilos az eladási árak közvetlen, vagy közvetett meghatározása. Noha a versenytanács a horizontális árrögzítést a verseny legsúlyosabb megsértésének tekinti, jelen eljárásban vertikális árrögzítés vizsgálatáról és értékeléséről van szó, amelynek megítélése – a lehetséges hatékonysági érvek miatt – a Versenytanács szerint összetettebb feladat. Ugyanakkor a jelen eljárásban vizsgált magatartás kapcsán inkább az valószínűsíthető, hogy a Kft. magatartása nem az árverseny kiiktatására irányult, illetve ilyen hatással sem járhatott. Konkrét viszonteladási ár összesen 37 szerződésben lett összegszerűen is meghatározva, melyből 36 esetben rögzített összeget tartalmazott a megállapodás. […]

[A] Kft. az árakat nem egy mindenki számára egyformán adott szinten határozta meg, hanem az ár a piaci feltételeket is figyelembe véve egyedileg lett meghatározva ezekben az esetekben. Az árak tág határok – 260 és 850 forint – között szóródtak. Megállapítható tehát, hogy nem a piacon kialakuló egységes ár befolyásolása volt a Kft. célja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy egyes esetekben az ármeghatározás úgy történt, hogy közben ugyanazon település más értékesítési pontjain az ár nem is került meghatározásra, vagy esetleg más szinten lett az ár egy másik értékesítési ponton meghatározva. A versenytanács szerint ugyanakkor a szelektív árrögzítés is lehet versenyjogsértő, hiszen például alkalmas lehet a versenytársak piacról való kiszorítására. Ennek bizonyítására jelen eljárás keretében nem került sor.

Mindezek alapján a versenytanács ebben a vonatkozásban megállapítja, hogy az EK-Szerződés 81. cikke és a 2002. évi X. törvény Mellékletének 2. cikke alapján intézkedés nem indokolt és a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) szerint az eljárás alá vonttal szemben megszünteti a versenyfelügyeleti eljárást, mert a vizsgálat során beszerzett bizonyítékok alapján nem állapítható meg törvénysértés és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

Ugyan kérdés, hogy a vertikális árrögzítés miért nem minősül céljában az árverseny kiiktatására irányuló magatartásnak pusztán azért, mert különböző szerződő felek részére nem egységes, hanem különböző eladási árak kerülnek megállapításra (végül is az árverseny az árrögzítéssel érintett partnerek tekintetében legalábbis részben megszűnik), mindenesetre tény, hogy a döntés egy jelentős elmozdulás egy közgazdasági elemzéssel alátámasztott gyakorlat irányába.

A közösségi gyakorlat (és a közelmúltig az egyesült államokbeli is) ennél sokkal leegyszerűsítőbb, és lényegében minden vertikális árrögzítést jogsértésként kezel. Bár ezt a megközelítést sokan és régóta kritizálják, nagyobb rugalmasságot követelve a hatékonyságok figyelembe vételére, eddig fordulat csak az amerikai Legfelsőbb Bíróságon történt a Leegin ügyben. Érdekes lehet, hogy eljut-e majd valaha az árrögzítéssel kapcsolatos GVH gyakorlat egy ügy kapcsán az Európai Bíróság elé, és ha igen, ott milyen döntés születik.

A Leegin ügyről és a vertikális árrögzítésről bővebben lásd a jogiforum.hu versenyjogi weblog másik tagjának, Nagy Csongor Istvánnak a publikációját a jogifórum.hu-n: http://www.jogiforum.hu/versenyjog/#7

A Vj-164/2006 (Büki Ásványvíz) ügy elérhető itt: http://www.gvh.hu/gvh/alpha?…

A Leegin ügy pedig itt: http://www.supremecourtus.gov/…f/06-480.pdf