Kategória: Blog: IP & IT: védjegy – domain – internet jogi blog #2

Umberto Eco halálával mindannyian árvák maradtunk

2016. február 20-án 84 éves korában elhalálozott Umberto Eco, a világhírű olasz szemiotika professzor, akit a világon és Magyarországon is elsősorban A rózsa neve c. alkotás miatt ismert a közönség, pedig életműve ennél nagyságrendekkel volt gazdagabb. Kicsit olyan ez, mintha Einstein teljes életművének az E egyenlő MC négyzet képletet tekintenék. (A cikk további részében spolieresek leszünk.)

Az európai védjegyreform margójára

A Védjegyblog egy korábbi posztban még csak az előkészületekről számolt be, jelen pillanatban bátran kijelenthetjük, hogy a reformok lezárultak.

A Jedlik-terv szakmai bírálata a hazai KKV-k szempontjából

Avagy: Jedlik-botlik az Igazságügy?A Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület átvilágította a szellemi tulajdonvédelemmel kapcsolatos Jedlik-terv teljesülését, és ezzel kapcsolatos véleményét az alábbiakban teszi közzé.

Reszkess magyar fejlesztés!

Az Egységes EU szabadalom árnyoldalai és az igazságügy teendői Talán az igazságügyi tárca elől is eltitkolt PwC hatástanulmány szerint 2020-ra kellene halasztani az EU szabadalom magyar ratifikációját. Egy párhuzamos tanulmány hatására a lengyel kormány már visszalépett. Nálunk gőzerővel folyik a ratifikáció előkészítése, de talán még születhet kompromisszum.

Gyászhír: Elhunyt Dr. Gedeon Sándor

Mély fájdalommal közöljük a hírt, mely szerint életének kilencvenkettedik évében elhunyt Dr. Gedeon Sándor szabadalmi ügyvivő.

Válságban a magyar innováció – nyílt levél Trócsányi László igazságügyi miniszternek

A készülő egységes európai szabadalom nélkül is, amely a kisebb országokat komoly versenyhátrányba hozhatja, válságban van a magyar innovációvédelem. Miközben a világon mindenhol tendencia a szabadalmi bejelentések számának növekedése, Magyarországon fordított a helyzet. A XXI. század egyértelműen arról fog szólni, hogy ki tudja megvédeni ötletét, szellemi alkotását, illetve hogy tudja mások alkotását legálisan felhasználni vagy megkerülni. Padlógázzal száguldunk a szakadék felé, de mivel sokszor nehéz és száraz témáról van szó, mely nem éri el a média ingerküszöbét, ezt a veszélyt még az illetékesek sem ismerik fel. Ez ellen kívánt tenni a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület, mely nyílt levélben fordult Trócsányi...

Új eljárási szabályzat az Európai Unió Bíróságán

Az Európai Unió Törvényszéke elfogadta a 2012-ben megkezdett munka eredményeként létrejött új eljárási szabályzatot. A szabályzat 2015. július 1-jén lépett hatályba, és az 1991-es eljárásjogi szabályzatot helyettesíti. A bíráskodásra vonatkozó szabályok jelentősen leegyszerűsödtek az eljárások gyorsabb lefolytatása és a nagyobb hatékonyság érdekében. Pozitívum, hogy olyan területek is szabályozás alá lettek vonva, amelyekre korábban nem vonatkoztak előírások. Ebbe a körbe tartoznak a Törvényszék elé tárt adatok és információk bizalmasságát védő szabályok; csakúgy, mint az alelnök kinevezésére vonatkozó előírások. Az új szabályozás az alelnök feladat- és hatáskörét is meghatározza.

Delfi kontra Észt Köztársaság – Az öncenzúrába vezető út is jóindulattal van kikövezve

Június 16-i ítéletében az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) tizenhét tagú nagytanácsa úgy döntött, hogy egy weboldal üzemeltetői felelősségre vonhatók az ott elhelyezett kommentek tartalmáért. Bár a friss döntés nem kapcsolódik szorosan a szellemi tulajdon tárgyköréhez, a cikk szerzője és az IP-IT jogi blogot szerkesztő iroda is deklaráltan elkötelezett híve a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogának, így erre tekintettel külön posztot szentelünk a döntésnek és lehetséges következményeinek.

Megvédte a bíróság a közérdekű bejelentőt – megbukott a koncepciós eljárás

Remélhetőleg pontot tesz a lassan két éve húzódó ügy végére és a nagyobb nyilvánosság számára is világossá teszi a történteket az a bírósági ítélet, mely kimondta, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala honlapján található biztonsági résre figyelmeztető Pintz György elleni koncepciós per alaptalan.

Nincs szünet a KitKat perekben

Have a break, have a Ket. Valószínűleg ilyen formában nem tudnák védjegyként lajstromoztatni a mottót élelmes közigazgatási jogászok. Eddig nem került sor ilyen jellegű próbálkozásra, igaz ez csak kis könnyebbség a Nestlé élelmiszeripari óriásnak, mely az ismert csokoládémárka, a KitKat kapcsán számtalan peres eljárást volt kénytelen lefolytatni, illetve tovább vívni tárgyalótermi ütközeteit világszerte.