A Monetáris Tanács a 2008. szeptember 29-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 8,5%-os szintjét.
Kategória: hír
Adatgyűjtési ügy – A képviselők lehallgatásáról tájékoztatni kell a parlamentet
Az adatgyűjtési ügyben a nemzetbiztonsági szervek és a Fidesz között kibontakozott, jogi lépésekhez vezető vitában a legnagyobb ellenzéki párt álláspontjának kulcseleme, hogy a titkosszolgálatok ellenzéki képviselőket hallgattak le és erről nem tájékoztatták őket. Ezzel szemben a titokminiszter többször hangsúlyozta, hogy nem hallgattak le képviselőket, hanem az UD Zrt. vezetőjének telefonbeszélgetéseit rögzítették, amelyeket képviselőkkel is folytatott. A nemzetbiztonsági törvény arról rendelkezik, hogy parlamenti képviselők lehallgatásáról tájékoztatni kell az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, abban az esetben, ha képviselő a célszemély.
Közigazgatási hivatal – esélyek háza – megállapodás Debrecenben
Együttműködési megállapodást kötött egymással az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal, valamint a debreceni, a nyíregyházi és a szolnoki Esélyek háza; a dokumentumokat hétfőn Debrecenben, a nemek közötti esélyegyenlőségről rendezett konferencia keretében írták alá az érintett hivatalok vezetői.
A tizenharmadik havi bér kifizetésének módosítása, családok támogatása
A jövő évtől kezdve nem évközben, hanem a tárgyév decemberében kell kifizetni a 13. havi illetményt – közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn a törvényjavaslat általános vitájában, az Országgyűlésben.
Az IRM kiemelt figyelmet fordít a rendőrségre
A demokratikus jogállam védelme, a nagyobb rend és biztonság megteremtése jelentős részben rendészeti feladat, amit csak egy jól működő rendőri szervezet képes eredményesen végezni, ezért az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium kiemelt figyelmet fordít a rendőrség, a rendőrök problémáinak megoldására.
Otthon szülés helyett kórházon kívüli szülés?
Otthon szülés – a szabad szülésválasztás hívei már csupán idézőjelbe tennék e módszert: most elkészített jogszabály-tervezetükben már nem a hely, hanem a módszer és a szemlélet szabályozásához ragaszkodnának. Kórházon kívül, így szól a meghatározása a szülési alternatívának – írta kedden a Népszabadság.
Országgyűlés – A közrend védelméről szóló javaslatról tárgyal a Ház
A közrend védelmével kapcsolatos, az utcai rendbontásokra is részben válaszoló törvényjavaslatot tárgyal ma az Országgyűlés.
Pert nyert a magyar állam ellen Sándor István
Mintegy 11 és fél millió forintot kell a magyar államnak fizetnie Sándor Istvánnak, a “Papa” néven ismertté vált nyugalmazott rendőrtisztnek – erről szóló első fokú határozatát hétfőn hirdette ki a Fővárosi Bíróság.
Országgyűlés – A minősített adat védelméről szóló törvényjavaslat
Az MSZP, az MDF és az SZDSZ módosításokkal támogathatónak ítélte a minősített adatok védelméről szóló törvényjavaslatot hétfőn az Országgyűlésben, a Fidesz viszont közölte: Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter eddigi tevékenysége okán nem teremthető meg a kétharmados többség a javaslat egyes részeinek elfogadásához.
Parlament előtt a Titoktörvény
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter által jegyzett, a minősített adatok védelméről szóló T/6147. számú törvényjavaslat általános vitáját hétfőn kezdte meg az Országgyűlés.
Mi történik az EU-ban ezen a héten?
A héten a Tanács több formációban is ülésezik, emellett informális megbeszélések keretében is találkoznak a tagállamok egyes szakminiszterei. A külkapcsolatok terén a legkiemelkedőbb esemény a hétfői EU-India csúcstalálkozó lesz, de emellett az Európai Parlament delegációi számos országban látogatást tesznek a következő napokban.
Amerikai vízummentesség – szerdán írják alá az utolsó megállapodást
Szerdán írja alá az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást Magyarország és az Egyesült Államok – mondta Kohári Lajos, a Külügyminisztérium helyettes szóvivője hétfőn.