Kategória: hír

Versenyhivatali figyelmeztetés a Netrisknek

A fogyasztókat megtévesztő állítások jelentek meg a Netrisk Kft. által működtetett honlapokon – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A biztosítási alkusz hirdetéseiben ajándékokat és kedvezményeket ígért ügyfeleinek, ám ezek az ígéretek nem voltak megalapozottak. A jogsértés azonban olyan csekély súlyú volt, hogy a vállalkozás nem kapott bírságot.

IRM: a kormány büszke a “zéró tolerancia” bevezetésére

A kormány büszke arra, hogy olyan új, a korábbinál szigorúbb szabályozást sikerült kialakítani, amelynek köszönhetően a baleseti statisztikák javulni kezdtek – közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) kedden, azokra az aggályokra reagálva, amelyeket az ombudsman vetett fel az ittas vezetéssel kapcsolatos új szabályozás miatt.

Vádat emeltek a Traubi hamisítása ügyében

Áru hamis megjelölése és jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt vádat emelt az ügyészség a Traubi üdítőitalokat hosszú éveken keresztül hamisító Salamon Berkowitz és egyik üzlettársa, Szabó Gábor ellen – írta a szerdai Magyar Nemzet.

Túl hamar fogyott el az akciós LCD televízió

Nem minden árkedvezménnyel kínált terméket lehetett megvásárolni az akció ideje alatt az elmúlt év őszén az Electro World egyes áruházaiban, így a társaság hirdetési újságjai megtévesztették a fogyasztókat – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az áruházláncnak emiatt 5 millió forint bírságot kell fizetnie.