Uniós együttműködéssel javítanák a képviselők a szervátültetés elérhetőségét, és minden tagállamtól azt kérik, 2010-ig töröljék el azokat a szabályaikat, amelyek szerint csak az adott országban használhatók fel a szervek.
Kategória: hír
Ülésezett az alkotmánybírákat jelölő bizottság
A Fidesz azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg Bihari Mihály és Kukorelli István mandátumát – közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az alkotmánybírákat jelölő bizottság ülése után az MTI-vel csütörtökön.
Az ombudsman a jogorvoslati jog garantálásáról
Az ombudsman felkérte az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy az új szabálysértési kódex kidolgozása során fordítsanak fokozott figyelmet a bírói döntések elleni jogorvoslati jog biztosítására. A miniszter a legközelebbi törvénymódosításkor – még ebben a félévben – látja ennek lehetőségét.
Egyre több a felderített veszélyes termék
Az Európai Bizottságnak a sürgősségi riasztórendszerről (Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszer–RAPEX) ma közzétett éves jelentéséből kiderül, hogy az EU piacáról kivont veszélyes termékek száma 2006-hoz viszonyítva 2007-ben 53%-kal nőtt.
EP-előzetes, 2008. április 21-24.
Az Európai Parlament következő plenáris ülésén a képviselők elfogadhatják Barsiné Pataky Etelka jelentését az európai műholdas navigációs rendszer, a Galileo beindításáról.
Pert nyert a GVH az OTP ellen
A Fővárosi Bíróság elutasította az OTP Bank Nyrt. keresetét, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal egy korábbi döntésének felülbírálatát szerette volna elérni.
Megjelent Kende Péter Elorzott igazság című könyve
Védtelen igazság című művének folytatásaként a szerző ismét a magyar igazságszolgáltatást, a bíróságok ítélkezési gyakorlatát vizsgálja.
Megjelent a Jogelméleti Szemle 2008/1. száma
A Jogelméleti Szemlében jogelméleti és jogszociológiai jellegű írások mellett a különböző jogági tudományok területéhez tartozó, valamint politológiai és társadalomelméleti tanulmányokat is közöl a szerkesztőség.
Megyei bírósági elnökökkel találkozik az államfő
A közeljövőben a Sándor-palotába látogat valamennyi megyei bíróság elnöke – tájékoztatta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az MTI-t.
Alkotmányos eszmecsere
A Bajza-szalon összejövetelén osztotta meg gondolatait a hallgatósággal Zlinszky János volt alkotmánybíró és Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Tanszékének vezetője.
IRM: a lobbitevékenységről szóló törvény módosításáról
A Public Affairs Tanácsadók Szakmai Szövetsége (PATSZ) levélben kezdeményezte az igazságügyi és rendészeti miniszternél a lobbitevékenységről szóló 2006. évi XLIX. törvény felülvizsgálatának szükségességét, egyidejűleg konstruktív módosítási javaslatokat tett a törvény felülvizsgálatára.
A Bizottság jóváhagyta az OTP Garancia Biztosító Groupama általi felvásárlását
Az Európai Bizottság a közösségi összefonódás-ellenőrzési rendelet értelmében jóváhagyta a magyar OTP Garancia biztosítótársaság tervezett felvásárlását a francia Groupama biztosító és pénzügyi szolgáltató csoport által.