Népszabadság értesülései szerint 2003. július elsejétől Magyarország vízumkényszert vezet be Ukrajnával és Jugoszláviával szemben. A vízumkényszer bevezetésére az uniós csatlakozás miatt van szükség. A napilap információi szerint a magyar-jugoszláv kishatárforgalom ugyanakkor már január elsejétől megszűnik.
Kategória: hír
Újabb VIA-Intel pereskedés
Úgy látszik, hogy a VIA Technologies és az Intel Corporation közötti pereskedés talán sohasem fog véget érni, hiszen miután a VIA Technologies a múlt hét végén megnyert egy peres ügyet a chipgyártó óriáscég ellen, a napokban újfent beperelte azt.
Elengedi az állam a Budapest Aréna kötbérét
A kissé módosított nevű Budapest Sportarénát az eredetinél több mint két hónappal később, február 24-én kell átadnia a kivitelező francia cégnek. Az állam eltekint a csúszás miatti mintegy 1,8 milliárd forint kötbértől, ugyanakkor a korábbinál kedvezőbb teljesítési feltételek több mint kétmilliárd forintnyi kedvezményt jelentenek az államnak – írja a Magyar Hírlap.
Januártól lecserélik a jogosítványokat
Kizárólag lézergravírozott plasztikkártyát adnak ki a területileg illetékes okmányirodák január elsejétől azoknak, akiknek a régi, papíralapú jogosítványuk érvényessége lejárt – tudta meg a Magyar Hírlap. Eddig az időpontig az orvosi igazolás bejegyzésével meg lehet hosszabbítani a régi okmányt. A csere költsége négyezer forint.
Üdülési csalás az interneten
A londoni központi bíróság hat interneten működő cég ellen emelt vádat, miután több millió font értékű üdülést ígért, amit természetesen nem teljesítettek.
Spam-ellenes intézkedés
A holland NTS Computer Technology cég felszólítást kapott a bíróságtól, hogy szüntesse be az e-mail címek kigyűjtését a Netwise által üzemeltetett e-mailgids.com internetes címtárból és törölje ki nyilvántartásából az eddig bevitt címeket.
Kétszeresére nőhet jövőre a munkaügyi bírság
Feltételezhetően kétszeresére nő jövőre a munkaügyi bírság összege, mivel az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) a közelmúltban a kormányzati oldal és a szociális partnerek megegyezett az erre irányuló törvénymódosítási javaslatról.
Polt szűkítené a képviselők mentelmi jogát
A legfőbb ügyész javasolja, hogy tettenérés esetén a halaszthatatlan nyomozati cselekményeket az ügyészség elvégezhesse
Januárban újra napirenden a választási reform
Az Országos Választási Bizottság elnöke januárban ismét kísérletet tesz arra, hogy az általa kiválasztott szakértőkből álló grémiumnak a választójogi törvények módosítására megfogalmazott javaslatait a testület hivatalos álláspontjává emelje.
Betiltják a megkövezést Iránban?
Iránban eltörlik vagy legalábbis egy időre szüneteltetik a megkövezés általi kivégzést – írja csütörtöki számában a Bahar című iráni napilap kormányzati és parlamenti forrásokra hivatkozva.
Ingyenügyvédet kaphatnak a pénztelenek
A társadalom kisebb-nagyobb csoportjai pusztán anyagi okokból nem élhetnek jogaikkal, és ezen változtatni kell – nyilatkozta a Népszabadságnak Vastagh Pál, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának szocialista elnöke.
Felülvizsgálatot kér Tocsik
Jogbizonytalanságot okoz, emiatt sérti a jogállam alapelvét, hogy a törvényes szerződést is semmisnek nyilváníthatják, ha a jó erkölcsbe ütközik – állítja a védő.