A társadalom kisebb-nagyobb csoportjai pusztán anyagi okokból nem élhetnek jogaikkal, és ezen változtatni kell – nyilatkozta a Népszabadságnak Vastagh Pál, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának szocialista elnöke.

a a helyzet megváltoztatására tett javaslatát a kormány, majd a parlament is támogatja, még 2003-ban megkezdheti munkáját a “nép ügyvédei” néven emlegetett ingyenes jogi tanácsadó szolgálat.

Vastagh Pál (MSZP), az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke állítja: az EU szinte valamennyi országában létezik valamilyen, a helyi jogrendszer és joggyakorlat sajátosságaihoz igazodó ingyenes jogi tanácsadó szolgálat, amely a leginkább rászorulóknak nyújt szakszerű segítséget ügyeik intézéséhez.

Vastagh szerint Magyarországon is igen nagy szükség lenne egy szolidaritási elven működő, azaz költségvetési forrásokból finanszírozott jogszolgáltató szervezetre. Az elmúlt években munkatársaival, elsősorban a pécsi jogi kar jogászaival kidolgozta a hazai szabályozás koncepcióját, majd elkészítették az erre vonatkozó jogszabály lehetséges tervezetét is. Még a választások előtt több mint félszáz településen szakmai-társadalmi vitára bocsátották tervezetüket. Bárándy Péter jelenlegi igazságügy-miniszter még a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkáraként mondott véleményt a leírtakról. Ma már az igazságügyi tárca gondozza a tervezetet, amely várhatóan januárban a kormány elé kerül, és talán még az első negyedévben megtárgyalhatja a parlament. Így pedig akár már 2003-ban megkezdheti működését a ma még csak a “nép ügyvédei” néven emlegetett, ingyenes jogi szolgáltató szervezet.

Azt, hogy pontosan milyen szervezeti keretek között működik majd a tanácsadó szolgálat, ma még nem lehet tudni. Vastagh azt mondta, többféle megoldást is kidolgoztak, ezeket jelenleg az Igazságügyi Minisztériumban értékelik – írja a Népszabadság.