Kategória: hír

Védőbeszédekkel folytatódott a Tasnádi-per

A Tasnádi Péterre első fokon kiszabott ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését indítványozta védőbeszédében az elsőrendű vádlott védője a Legfelsőbb Bíróságon tartott szerdai tárgyaláson.

Felfüggesztett börtönbüntetést kértek ifjabb Hegedűsre

Egy ifjabb Hegedűs Lóránt által írt, és a párt Ébresztő című XVI. kerületi lapjában tavaly megjelent írás miatt közösség elleni izgatással vádolt ifjabb Hegedűs Lórántra felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyész.

Konferencia a korrupció elleni küzdelemről

Bárándy Péter szerint a korrupció elleni küzdelem az elmúlt időszakban nem volt megfelelő, mert bűncselekményként erősen kriminalizálva közelítették meg a jelenséget, miközben az az adott ország kultúrájának része, áthatja a közgondolkodást.

Nyilvánosság a taxi hátsó ülésén

A finn Legfelsőbb Bíróság döntése után a helyi taxisok kénytelenek lesznek jogdíjat fizetni a fuvar során hallgatott rádióműsorok után. A tarifa mértéke évi 14 font (körülbelül 5250 forint) lesz. A magyar szabályozás szerint a hazai taxisok is fizetnek, igaz az összeg csupán évi 1180 forint.

Módosulnak a közlekedési törvények

Csillag István gazdasági miniszter szerint a közlekedési törvényekhez benyújtott módosító javaslat csak kisebb változtatásokat tartalmaz és kiterjed többek között a bírságokra is. Lezsák Sándor szerint pontosítani kellene még a javaslatot.

A vádlottak padján ifjabb Hegedűs

Közösség elleni izgatás vádjával áll bíróság elé szerdán ifj. Hegedű Loránt, a MIÉP alelnöke – írja a Népszabadság.