Három millió forintot, vagy jól fizető állást követelt a Nemzetbiztonsági Hivatal egy volt munkatársa, hogy titokban tartson bizalmas információkat. A hivatal az ügyben feljelentést tett.
Kategória: hír
Hazánk elfogadta az EU pénzügyi javaslatát
Magyarország elfogadta az Európai Uniónak a 2004-es évre vonatkozó pénzügyi ajánlatát, és új javaslatokat terjesztett elő a közvetlen mezőgazdasági támogatások induló szintjére.
Pert fontolgat a Daewoo új importőre
Jogi lépéseket fontolgat a GM-Daewoo C and E Autóforgalmazó Kft. miután hétfőn több napilapban nyílt levél jelent meg a Daewoo új márkakereskedéseiről – mondta Szász Dániel, a társaság ügyvezető igazgatója kedden.
Öt évre előre fizetne a Sláger Rádió
Várhatóan öt évvel meghosszabbítja a Sláger Rádióval kötött műsorszolgáltatási szerződését az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) – tudta meg a Népszava a médiahatóság MSZP-s delegáltjától, Ladvánszky Györgytől. Cserébe az adó kifizeti a 2001-re esedékes frekvenciahasználati díjat, amelynek behajtásával az ORTT mindedig sikertelenül próbálkozott.
Nem tüntethetnek a polgári körösök az M3-ason
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság nem engedélyezi a Nyékládházi Polgári Körnek, hogy a demonstrációt tartson az M3-as autópálya Füzesabony és Polgár közötti szakaszának avató ünnepségével egy időben, az átadás helyszínén. A polgári kör az előző kormány autópálya-építési programja mellett akart demonstrálni.
Tízezernél több drogrecept található az interneten
Magyarországon eddig mindössze egyetlen eljárás indult amiatt, hogy az interneten valaki kábítószer előállításához kínált receptet, pedig a világhálón szédítő mennyiségben röpködnek a “jó tanácsok”.
Az ügyész legalább hét év börtönt adna Székelynek
Csütörtökön áll a Legfelsőbb Bíróság elé Székely Zoltán, a vesztegetéssel vádolt volt kisgazda képviselő, akit bíróság első fokon, nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélt. A másodfokú tárgyaláson a Legfőbb Ügyészség szigorúbb, pénz-, illetve legalább hét éves börtönbüntetés kiszabását kéri.
Lezárult a nyomozás a “balástyai rém” ügyében
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldte a Csongrád Megyei Főügyészségnek. A sorozatgyilkossággal gyanúsított fiatalembert 5 rendbeli emberölés bűntettének elkövetésével, valamint 1 rendbeli lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják.
Tagad az Elender rendszerét feltörő gimnazista
Tagadta bűnösségét az a harmadikos gimnazista, akit az ügyészség az Elender internetszolgáltató rendszerének három évvel ezelőtt történt sorozatos feltöréseivel vádol a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden megkezdődött büntetőperben. Az ügyben jövőre várható ítélet.
Kifizeti tartozását a Sláger Rádió
Várhatóan rendeződik a Sláger Rádió és a médiahatóság vitája – értesült a Népszabadság. Az ORTT és a kereskedelmi rádió hétfői egyeztetésén a Sláger vállalta, hogy mégis befizeti a műsorszolgáltatási díj még tavaly esedékes 1,3 milliárd forintos részletét.
Kereskedelmi háború törhet ki a génkezelt élelmiszerek miatt
A washingtoni kormányzat azt fontolgatja, hogy eljárást kezdeményez az Európai Unió ellen a WTO-nál, amiért az EU tiltja a génmanipulált termékek importját.
Nem kell bíróságra menni a peres ügyekkel
Magyarországon is lehetőség lesz arra 2003-tól, hogy kisebb súlyú polgári jogvitáinkat a bíróságon kívül, szakemberek segítségével rendezzük, mivel a parlament keddi ülésén nagy többséggel elfogadta a közvetítői tevékenységről szóló törvényt.