Kategória: hír

Szilveszterre készülnek a csempészek

Több mint egymillió forint értékű petárdát és különböző pirotechnikai eszközöket foglaltak le a vámosok Rajkánál. A több mint 800 csomag petárdát, a gyertya- valamint bombarakétákat két gépkocsi csomagtartójában találták, mindkét autóval külföldiek akartak hazánkba belépni. A Vámhivatal munkatársai az árut lefoglalták és csempészet miatt megindították az eljárást.

Tisztázta magát a vesztegetéssel gyanúsított rendőrnő

Bűncselekmény hiányában a Szekszárdi Városi Ügyészség megszüntette az eljárást azzal a kaposvári rendőrnővel szemben, aki a gyanú szerint tavaly ajándékot fogadott el egy bírósági ügy tanújától. A rendőr őrnagy ellen hivatali visszaélés és vesztegetés miatt 2001 nyarán indított vizsgálatot a Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal.

Súlyosbítást kér az ügyészség Tocsikékra

A Legfőbb Ügyészség fellebbezett Tocsik Márta és társai ügyében. A vádhatóság az első fokú ítélet szinte minden fontos részének megváltoztatását javasolja, súlyosbítást kér többek között Tocsik, Liszkai Péter és Szokai Imre esetében.

Nemzetközi konzílium a belga öngyilkos hajlam miatt

A belgiumi Liege-ben hétfőn nemzetközi értekezlet kezdődött az öngyilkosságok megelőzéséről. A francia nyelvű országok szakemberei – orvosok, pszichiáterek, szociális munkások, politikusok – most tartják második ilyen kongresszusukat arról a társadalmi problémáról, amely több országban riasztó méreteket öltött. Az emelkedő számoknak azért is különös súlya van, mert egy felmérés szerint a belgák negyede lelki beteg.

November 20: a gyermekek jogainak világnapja

A gyermekek jogainak világnapját ünneplik november 20-án világszerte, így Magyarországon is. Az ENSZ 1989. november 20-án fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá.

Szuperbiztos cellában a móri gyanúsított

Összeverekedett cellatársával a nyolc áldozatot követelő móri rablógyilkosság egyik gyanúsítottja – tudta meg a Színes Mai Lap. Kaiser Edét emiatt hétfőn átszállították a Gyorskocsi utcai intézetbe, ahol a whiskys rabló egykori cellájában tartják fogva. A nap minden órájában kamerák figyelik, zárkájában semmi személyes holmit nem tarthat.

Pert nyert a Papa a Világgazdasággal szemben

Jogerősen pert nyert a Világgazdaság ellen személyiségi jogi perében Sándor István, nyugalmazott nyomozó. Bartus László újságíró közlése szerint nem felel meg a valóságnak Sándor Istvánnak az ő személyére vonatkozó állítása.