Fontos kötelezettségek hárulnak a vállalkozásokra július elsejéig: az uniós szabályoknak megfelelően át kell térniük a TEÁOR ’08-ra, valamint társasági szerződéseiket hozzá kell igazítaniuk a társasági törvényhez.

A tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere gyökeresen megváltozott. Így az esetek döntő hányadában nincs lehetőség a 2003-ban bevezetett nómenklatúra automatikus átforgatására. Több százezer vállalkozásnak tehát magának kell gondoskodni az új tevékenységi szakág megfelelő kiválasztásáról. Ehhez az APEH segítséget nyújt annyiban, hogy ott, ahol erre mód van, automatikusan átvezeti a változást. A többi esetben pedig értesíti az érintetteket, és tájékoztatja őket azokról az új számokról, amelyekre a régi felcserélhető. Amelyik cégnek tehát sem az APEH, sem a cégbíróság nem tudta automatikusan átkódolni a tevékenységét az új TEÁOR-számok szerint, annak magának kell megtennie és bejelentenie június végéig. Írásunk a szabályok változását ismerteti és segítséget adunk a részletes információk elérését illetően.

Mi változott?

A TEÁOR változását be kell jelenteni június végéig a cégbíróságon, amely illetékmentesen megtehető. Hasznos eszköz a KSH honlapján található fordítóprogram, amellyel megismerhetők az új TEÁOR-kódok. Az adóhivatal is értesíti majd az adózókat, mire változtathatják meg eddigi számaikat. A bejelentést elmulasztók bírsága az új szabályok alapján akár 500 ezer forint is lehet.

Az uniós statisztikai besorolási rendszerhez igazított TEÁOR alapvető jellemzői megmaradtak, de néhány osztályozási szabály megváltozott, és a tartalmi meghatározások is korszerűsödtek. Az osztályozás sokkal részletesebb, 514-ről 615-re emelkedett a tevékenységi körök száma.

Az új besorolás is négyszintű struktúrára épül. Az első szint a nemzetgazdasági ágat jelöli betűvel; a második szint a gazdasági ágazatot, kétjegyű kódszámmal; a harmadik szint az alágazatot, három számjegyű kódszámmal; míg a negyedik, négy számjegyű szint a konkrét szakágazat megjelölésére szolgál. A hatósági nyilvántartásokban továbbra is az utolsó, négy számjegyű besorolásokat kell alkalmazni.

Átkódolva?

A szakmakódokat főként az egyéni vállalkozók által végzett gazdasági tevékenységek besorolásakor kell alkalmazni, de figyelembe kell venni a vállalkozói igazolványhoz nem kötött tevékenység és az általános forgalmi adó hatálya alá tartozó vagy adószám kiváltására kötelezett magánszemélyek tevékenységeinek a besorolásánál is.

A TEÁOR-ral egyidejűleg átalakult a szakmakódok jegyzéke is, amely a TEÁOR’08 alapján készült, de annál részletesebb. A szakmakód hat számjegyű, ebből az első négy számjegy a TEÁOR-ral azonos kódszám, az utolsó két számjegy pedig a tevékenység TEÁOR-on belüli sorszáma.

2008. január 1-jétől kizárólag a TEÁOR’08, illetve a Szakmakódjegyzék’08 alapján lehet bejelenteni, illetve nyilvántartani a gazdasági szervezetek, egyéni vállalkozók és a magánszemélyek által folytatott tevékenységeket. A már létező vállalkozásoknál a cégbíróságok hivatalból módosították azoknak a cégjegyzékbe bejegyzett tevékenységi köröknek a besorolási számait, amelyek a KSH-fordítókulcs segítségével automatikusan átalakíthatók.

Sok tevékenység azonban nem ilyen, ezeket az érintetteknek kell a cégjegyzékbe bejegyzett adataik első változásával egyidejűleg, de legkésőbb júliusig bejelenteniük.
Az adóhatóságnak január 31-éig kellett a hivatalból elrendelt TEÁOR-és szakmakód-módosításokat, azaz az automatikus átkódolásokat átvezetnie saját nyilvántartásaiba. Mivel azonban az új nomenklatúrák jóval részletesebbek, és struktúrájuk is eltér a korábbi rendszertől, az esetek felében nem tudták elvégezni a szükséges átalakításokat.

Azokat a TEÁOR-számokat és szakmakódokat, amelyeket az érintettek megkérdezése nélkül nem lehet egyértelműen a 2008-as rendszerbe besorolni, az adózók kötelesek az első
változásbejelentési kérelmükkel egyidejűleg, de legkésőbb július elsejéig módosítani.

Kódolni kell

Az ingyenesen megtekinthető cégjegyzékből az adóhatóságtól, illetve a KSH-tól lehet tájékozódni, hogy van-e teendője a vállalkozásnak. Aki a nyilvántartásokból azt látja, hogy egyáltalán nem, vagy nem mindegyik tevékenységét kódolták át automatikusan, használja a KSH által közzétett fordítóprogramot, és ennek segítségével állapítsa meg az új kódokat. Amennyiben nincs bejegyezve a cégjegyzékbe, csak annál a hatóságnál kell jeleznie a változást, ahol nyilvántartják, valamint az adóhatósághoz kell bejelentést tennie legkésőbb 2008. július 1-jéig.

Azok a vállalkozások, amelyek be vannak jegyezve a cégjegyzékbe, és vannak átkódolandó tevékenységeik, nem tehetnek mást, mint hogy módosítják társasági szerződésüket. Habár a tevékenységi kör változása illeték és közzétételi díj fizetése nélkül bejelenthető a cégbírósághoz, a módosításhoz jogi képviselőt kell igénybe venni, a munkadíjat nem lehet megspórolni.

Némileg egyszerűbb azoknak a vállalkozásoknak a helyzete, amelyek az új társasági törvény lehetőségével élve már tavaly úgy igazították létesítő okiratukat, hogy csak a főtevékenységüket szerepeltetik a társasági szerződésben és a cégjegyzékben, és társasági szerződésük engedi, hogy az ügyvezetés is módosíthassa ebben a tekintetben a szerződést.

Ha főtevékenységüket automatikusan átkódolta a cégbíróság, akkor egyáltalán nincs teendőjük, ha pedig csak ezt kell módosítani, ahhoz elegendő az ügyvezető, nem kell taggyűlést összehívni. A többi tevékenységi kör átkódolását is be kell azonban jelenteni az adóhatóságnak – a megfelelő formanyomtatvány kitöltésével. Ehhez nem szükséges jogi képviselő.

Az egyéni vállalkozók, illetve egyéb, cégjegyzékbe be nem jegyzett érintettek számíthatnak arra, hogy az adóhatóság tájékoztatja őket át nem kódolt tevékenységeikről. Az ügyfélkapun keresztül, az e-bev rendszer használatával le is kérhetik adataikat ingyen az adóhatóság rendszeréből.

  • Ingyenesen megnézhetjük cégünk cégjegyzékbe bejegyzett adatait a www.e-cegjegyzek.hu honlapon.
  • A KSH honlapján, a Szolgáltatások menüben, az Osztályozások címszó alatt megtalálhatjuk a TEÁOR-ra vonatkozó információkat, és az átállást segítő külön oldal is letölthető.

Figyeljünk a Gt.-re is

A gazdasági társaságoknak eredetileg 2007. szeptember 1-jéig kellett volna a 2006. július 1-jétől hatályos társasági törvénynek megfelelően módosítaniuk létesítő okirataikat, de ezt a határidőt egy jogszabály-módosítás 2008. július 1-jére tolta és jelentősen enyhítette is.

A szabályozás úgy szól, hogy kötelező a társasági szerződést átalakítani, ha annak valamely rendelkezése az új törvény eltérést nem engedő szabályába ütközik. Ha nincs szükség a társasági szerződés módosítására, az új törvényhez igazodást csak be kell jelenteni a cégbíróságnak. A bejelentés ingyenes.

Amennyiben pedig a cég sem módosítási, sem bejelentési kötelezettségnek nem tesz eleget, július 1-jét követően a törvény erejénél fogva köteles az új Gt. szabályait alkalmazni. Ez annyit jelent, hogy nem kapcsolódik szankció a mulasztáshoz.