A COVID-19 járvány kirobbanása óta a világ különböző laboratóriumai között megkezdődött a versenyfutás a biztonságos és hatékony ellenszer előállításáért. Az elmúlt néhány hónapban több mint száz-féle koronavírus-vakcinát kezdtek el kifejleszteni, ezidáig sikertelenül – egy sem jutott el a használhatóság fázisába. De mi kell ahhoz, hogy egy készítmény emberi alkalmazásra, majd a patikák polcaira kerülhessen? Hogyan szabályozza a gyógyszerkutatást a jog?

A COVID-19 világjárvány kirobbanása óta a világ különböző laboratóriumai között megkezdődött a versenyfutás a biztonságos és hatékony ellenszer előállításáért. Az elmúlt néhány hónapban több mint száz féle koronavírus-vakcinát kezdtek el kifejleszteni, ezidáig sikertelenül – egy sem jutott el a használhatóság fázisába. Ahhoz, hogy egy készítmény emberi alkalmazásra, majd a patikák polcaira kerülhessen, számos kritériumnak kell megfelelnie, ehhez pedig hosszú évek kellenek.

Az’50-es évek második felében a kismamák által a nyugodt alvás érdekében, valamint a hányinger ellen szedett szer, a Contergan Thalidomid hatóanyagot tartalmazott, melynek mellékhatásaként előfordult, hogy az anyák csökevényes végtagú csecsemőknek adtak életet. Ez volt az ún. Contergan-ügy, amely mérföldkőnek számít a gyógyszergyártásban. A tragédia a gyógyszerpiac teljes átalakulásához vezetett: átszervezésre került a gyógyszerellenőrzés, illetve megerősítésre kerültek az engedélyezési eljárások, megszigorították a gyógyszerek forgalomba hozásának szabályait – új időszámítás kezdődött a gyógyszeriparban.

Az orvostudomány fejlődése – Kovács Gábor gondolatát követve – elképzelhetetlen lett volna az embereken végzett orvosi kísérletek, kutatások nélkül. Kezdetben az egyes gyógymódok alkalmazásának legfontosabb eleme a tapasztalat volt, azaz az egyes terápiás módszerek hatását közvetlenül a betegeken – személyükön – vizsgálták. Később, a laboratóriumi módszerek fejlődésével és az elméleti orvostudomány kialakulásával „a kutatás a laboratórium falai között zajlott, és csak a kutatási folyamat végső lépéseként krült a folyamatba a beteg ember, mint a kísérlet alanya”.

A kutatásetika megszületéséhez hozzájárultak a náci orvosok rémtettei – Mengelét senkinek sem kell bemutatni –, valamint a hírhedt japán 371-es egység tevékenysége, akik „a tudomány nevében” végzett, sokszor öncélú, embertelen humán kísérleteikkel, változatos, horrorfilmekbe illő beavatkozásaikkal írták be magukat az orvostudomány történetének dicstelen fejezetébe. A nürnbergi orvospert követően adták ki a Nürnbergi Kódex (1947), melyben deklarálásra került a kutatásetika fundamentumának számító önkéntes beleegyezés elve, vagyis hogy a kutatásban részt vevő személy – szabad akaratából történő – beleegyezése szükséges a rajta végzett kutatáshoz. A Nürnbergi Kódexben fogalmazódott meg először, hogy a kutatásnak a társadalmi jólétet kell szolgálnia, a kockázatok nem haladhatják meg a kutatásból származó előnyöket, kutatást csak megfelelő tudományos fokozattal rendelkező személy végezhet a szakmai-tudományos szabályok betartásával, továbbá nem végezhető olyan kísérlet, amely halálos kimenetelű lehet vagy maradandó károsodást okozhat.

A kódex óta számos nemzetközi dokumentum született a klinikai vizsgálatok etikai és jogi szabályozása tárgyában: így a Helsinki Nyilatkozat (1964), amely bár nem tartalmaz kötelező normákat, mégis a nemzetközi tudományos közvélemény mai napig minimumszabályként tekint rá. Az oviedói Biomedicina Egyezmény (1997), amelynek Magyarország 2002 óta a részese, az első nemzetközi kötelező erejű norma a bioetika terrénumán (Kovács). Az egyezmény több cikke foglalkozik a tudományos kutatással, valamint általános előírásként ez a dokumentum fogalmazta meg először, hogy egészségügyi beavatkozás csak akkor hajtható végre a – már a Nürnbergi Kódexben meghatározott – önkéntes hozzájáruláson túl, ha azt az érintett megfelelő előzetes – a beavatkozás céljáról, természetéről, következményeitől és kockázatairól szóló – tájékoztatás alapján hozta meg. Valamint lefektetésre került, hogy a beavatkozáshoz való hozzájárulását az érintett személy bármikor – következmények nélkül – vissza is vonhatja.

Az Alaptörvény egyik nóvuma a korábbi Alkotmányhoz képest, hogy bioetikai normák is megjelennek benne. Ilyen például az oviedói egyezményben is megtalálható elv: „Tilos emberen tájékoztatáson alapuló önkéntes hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni”. Sándor Judit úgy gondolja, szerencsésebb lett volna a „kutatás” fogalmat használni, mert míg a kísérlet csupán egy jelenség kipróbálása emberen (például: meddig bírja a hideget), addig a kutatás előzetesen megtervezett tudományos terven alapul, amelyet etikai testület hagy jóvá – és kizárólag e jóváhagyás után kerülhet sor az egyén tájékoztatására és beleegyezésére, valamint a kutatás emberen való lefolytatására.

Vizsgálati készítménnyel történő kutatást (klinikai vizsgálatot) az Egészségügyi Tudományos Tanács Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottságának (ETT KFEB) szakhatósági állásfoglalása alapján a gyógyszerészeti államigazgatási szerv (az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet – OGYÉI) engedélyezi. Az államigazgatási szerv által hozott döntést a közigazgatási ügyben eljáró bíróság nem változtathatja meg.

Aki engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően végez emberen orvostudományi kutatást, az a Büntető Törvénykönyv alapján bűncselekményt követ el és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

2018-ban az ETT KFEB 329 klinikai vizsgálatra irányuló kérelmet bírált el, melyből 30-at utasított el.

Minden klinikai vizsgálatot a Nemzetközi Egységesítési Konferencia által kidolgozott, Helyes Klinikai Gyakorlat elveinek megfelelően, a Helsinki Nyilatkozattal összhangban kell megtervezni, elvégezni és jelenteni. Hazánkban az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek gyártásáról, előállításáról, stb. és a vizsgálati készítmények klinikai vizsgálatáról – a nemzetközi dokumentumokban foglaltakkal összhangban álló – az ún. gyógyszer törvény rendelkezik, valamint mögöttes szabályként az egészségügyről szóló törvény alkalmazandó.

A klinikai vizsgálatra, vagyis a hatóanyag emberen történő alkalmazására csak szigorú előírások szerint lefolytatott laboratóriumi- és állatkísérletek (preklinikai vizsgálatok) után kerülhet sor. Amennyiben a preklinikai vizsgálatok, melyek akár évekig is eltarthatnak, igazolták egy szer hatékonyságát és biztonságosságát, a fejlesztő cég vagy a kutató intézet (pl. egyetem) kérvényezheti a klinikai vizsgálatok megkezdését. Kb. 10 ezer molekulából néhány száz tesztvegyület jut el a laboratóriumi és állatkísérletekig, majd kevesebb, mint 5 válik a humán – emberen történő – klinikai vizsgálat részévé, ahol is az adott betegségben szenvedők részvételével követik nyomon a gyógyszer hatásosságát, adagolását, biztonságosságát, stb..

A kutatási tervben lefektetett bevonási/kizárási kritériumok döntik el, hogy ki lehet vizsgálati alany. A bevonási kritériumok azoknak a feltételeknek a listája, amelyek teljesülése esetén a vizsgálati alany részt vehet a vizsgálatban. A kizárási kritériumok között olyan feltételek szerepelnek, amelyek teljesülése esetén a vizsgálati alany nem vehet részt a vizsgálatban. Ilyen kritériumok, például az életkor, a betegség típusa vagy súlyossága, a korábbi kezelések vagy a vizsgálati alany egyéb megbetegedései. Cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes kiskorú és cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében, valamint a valamely vagyoni jellegű ügycsoport tekintetében részlegesen korlátozott személyen az Eütv.-ben meghatározott feltételek együttes fennállása esetén végezhető klinikai vizsgálat.

A klinikai vizsgálatok humán szakaszának négy fázisa van. Az első fázisban – amely fázis, „kísérleti jellegű” – mindig egészséges önkénteseken vizsgálják az új gyógyszerhatóanyagot. Célja, hogy információt gyűjtsenek arról, hogyan oszlik el a hatóanyag a szervezetben, mekkora dózist visel el a szervezet, azonosítják a mellékhatásokat, megítélik a biztonságosságát, nyomon követik a gyógyszer felszívódását és a kiürülését a szervezetből. A második fázisban már konkrét kis létszámú betegcsoporton nézik a szer biztonságát, a tolerálhatóságot, a terápiás hatást, az optimális adag mértékét. A harmadik fázisban – nagyobb számú betegen – megerősítik az előző szakaszban vizsgáltakat, valamint figyelik a mellékhatásokat, összehasonlító vizsgálatokat folytatnak más gyógyszerekkel. A végső, negyedik fázisban, a már forgalomba került gyógyszert figyelik – pl. a mellékhatásait -, ugyanis a gyógyszert biztonsági okokból a bevezetést követően még két évig nyomon kell követni.

A gyógyszer forgalomba hozatali engedélyét a gyógyszerészeti államigazgatási szerv akkor adja ki, ha annak minősége, mennyiségi összetétele ismert és meghatározott, terápiás hatásossága klinikailag is bizonyított, valamint az előny/kockázat aránya is kedvező. Különös méltánylást érdemlő betegellátási érdekből az OGYÉI a gyártó kérelmére a minőségileg megfelelő és az elvégzett vizsgálatok alapján előnyös terápiás előny/kockázat aránnyal bíró készítményre – a vizsgálatok teljes befejezése előtt, legfeljebb 1 év időtartamra ideiglenes forgalomba hozatali engedélyt adhat ki. Továbbá a fenti időtartamra engedélyezheti a gyógyszer ideiglenes hozzáférhetővé tételét és alkalmazását bármely olyan kórokozó, toxin, kémiai anyag vagy nukleáris sugárzás feltételezett vagy igazolt terjedésének megakadályozása érdekében, amely az egészségre gyakorolt hatása okán közegészségügyi szempontból kiemelten veszélyes. Duda Ernő virológus professzor szerint „a gyógyszerkutatás a világ legszabályozottabb iparága”, azonban vannak olyan esetek, amikor bizonyos lépéseket ki lehet hagyni, vagy meg lehet gyorsítani egy engedélyezési folyamatot. Véleménye szerint ilyen engedményeket fogunk majd látni a hatóságoktól most is, különben nem lenne esély a koronavírus-járványt leküzdeni.

A klinikai vizsgálatok megkezdését be kell jelenteni az OGYÉI-nak, aki ellenőrzést végezhet a klinikai vizsgálatok lefolytatása előtt, azok folyamata alatt, illetve azokat követően a forgalomba hozatali engedélyek iránti kérelmek utóellenőrzéseként. Amennyiben az ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a vizsgálat nem felel meg az engedélyben, stb. foglalt feltételeknek, a vizsgálat veszélyezteti a vizsgálati alanyok életét, egészségi állapotát, biztonságát, vagy a vizsgálat tudományos megalapozottsága kétséges az engedélyező a vizsgálatot felfüggeszti. Ezt követően – határidő tűzésével – felhívja az érintetteket vélemény adására és a hiányosság kiküszöbölésére, ha ennek nem tesznek eleget, a vizsgálatot határozatával megszünteti.