Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli, és a cégek biztonságban vannak az efféle eljárásoktól. Ez azonban koránt sincs így. Ráadásul, a cégek sok esetben már a nyomozás legelején „megbélyegződnek”, és emiatt visszafordíthatatlan károkat szenvednek – holott az ügy akkor igazán még el se kezdődött. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője megyarázza el a tudnivalókat.
Hogyan kerülhet bele egy cég a büntetőeljárásba?
Egy cég tipikusan akkor kerülhet az eljárás „vádlottjai” közé, ha a bűncselekményt a cég érdekében vagy előnyére követték el, és ebben a cég valamely szereplője (például ügyvezetője, cégvezetője, munkavállalója, felügyelőbizottsági tagja) is közrehatott.
Ilyen helyzet tipikusan előállhat például korrupciós vagy gazdasági bűncselekmények esetén. Képzeljünk például el egy olyan esetet, ahol a cég vezetője kenőpénzzel szerez meg egy előnyt jelentő szerződést a cég számára. Ha ez kiderül, a hatóság nem csak a vesztegetést elkövető magánszeméllyel szemben, hanem az általa irányított cég ellen is eljárást indíthat, mondván, a bűncselekményt a cég javára követték el. De szintén a büntetőeljárás kereszttüzében találhatja magát a cég akkor, ha fiktív számlákat fogad be, és azok után áfalevonási jogot gyakorol.
Mivel büntethető egy cég?
„Értelemszerűen egy jogi személyt nem lehet sem letartóztatni, sem végső soron szabadságvesztésre ítélni. Ettől függetlenül azonban a céggel szemben komoly büntetőjogi szankciók szabhatók ki”
– magyarázza Barta Péter ügyvéd.
A leggyakoribb ilyen intézkedés a pénzbírság. Annak legnagyobb összege a bűncselekménnyel a cég által megszerzett (vagy megkísérelt) anyagi előny háromszorosa is lehet, ami elég elrettentően hangzik. Mindezek mellett a gyakorlatban ritka az az eset, amikor az anyagi előny 100 %-át meghaladóan kerül sor pénzbírság megállapítására.
A vádiratban az ügyészség, pénzbírságon túl, indítványt tehet a cég tevékenységének korlátozására vagy akár a cég megszüntetésére is.
A tevékenység korlátozása sokrétű lehet – így például a céget el lehet tiltani közbeszerzési eljárásokban való részvételtől, koncessziós szerződést megkötésétől vagy állami támogatásoktól. A korlátozás a gyakorlatban mindig a cég működésének legfájdalmasabb pontjaira hat: ha például egy építőipari vállalat számára létfontosságúak a közbeszerzések, akkor egy időleges eltiltás a közbeszerzésektől értelemszerűen komoly érvágásként hathat a cég működésére. A cég megszüntetésére, mint szankció alkalmazására, csak ritkán, kivételes esetben kerül sor.
Az igazi fájdalmi pont
„Egy büntetőseljárás alá vont cégnek az igazi hátrányt azonban nem is feltétlenül az okozza, ha a fenti büntetőjogi szankciók egyikét alkalmazzák vele szemben. Az igazi tortúra sokkal korábban kezdődik”
– véli a Jalsovszky szakértője.
Amint ugyanis a nyomozóhatóság úgy véli, hogy az elkövetett bűncselekmény és a cég között kapcsolat állhat fent és a cég ellen büntetőeljárást indít, úgy ezt a tényt bejegyeztetheti a cég cégkivonatára.
A cégbíróságnak ilyenkor nincs mérlegelési joga, a nyomozóhatóság indítványára köteles az eljárás tényét a cégkivonaton feljegyezni. Ez pedig számos, nem várt következménnyel fog járni a cég életében.
Bárki, aki az adott céggel ezt követően kapcsolatba kerül és a cégkivonat alapján kíván érdeklődni a vállalkozás megbízhatóságáról, látni fogja a bejegyzett büntetőeljárás tényét. Márpedig ez a gyakorlatban számos hátrányt tud okozni.
- Értelemszerűen csökken ilyenkor a cég hitelminősége, ami egyrészt a fennálló hitelszerződések felmondhatóságával, másrészt további hitelek vagy egyéb finanszírozási formák hozzáférhetőségének a beszűkülésével járhat.
- A jogszabály konkrét korlátozást is fűz a büntetőeljárás bejegyzéséhez: az a cég, amely ilyen módon lett megbélyegezve, nem vehet részt átalakulásokban és ezáltal számos szervezeti restrukturálástól el van vágva.
- A szigorú közbeszerzési kiírások miatt azok a cégek, amelyekkel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek, legtöbbször nem vehetnek részt a közbeszerzési eljárásokban. Ugyanígy elveszíthetik folyamatban levő és jövőbeni pályázati lehetőségeiket, nem is beszélve arról, hogy adott esetben még az elnyert pályázati támogatások visszafizetésének kockázata is felmerülhet.
- Számos egyéb üzleti hátránnyal is szembesülhetnek az ilyen, megbélyegzett cégek. Piaci szereplők kockázatosnak minősíthetik őket és ezért csak rosszabb feltételekkel kötnek velük szerződést – így például biztosítótársaságok emelhetik a velük szemben alkalmazott biztosítási díjakat. De könnyen felmerülhet az a kockázat is, hogy egyes kulcsmunkavállalók elpártolnak a cégtől, akiket ebben a helyzetben várhatóan nehéz lesz pótolniuk.
Ráadásul mindezek a hátrányok úgy érik a cégeket, hogy nemhogy „elítélésükre” nem került még sor, hanem sokszor még az álláspontjukat sem tudták kifejteni, hiszen a nyomozás éppen csak megindult.
Mit lehet tenni?
A céggel szemben kiszabható szankciók, de különösen mindazok a hátrányok, amelyek már a nyomozás megindításával együtt terhelik őket, sokszor ahhoz vezetnek, hogy a cég üzleti helyzete rendkívül megnehezedik. Sok esetben ezek a cégek még a nyomozási eljárás lezárását sem élik túl. Mit érdemes ilyenkor tenni?
„A fenti kockázatok mérsékelhetők, ha a cég fokozott hangsúlyt helyez a prudens működésre. Ez feltételezi többek között a cég működésére vonatkozó szabályok és szabályzatok írásba foglalását és belső kommunikálását, és azok betartatását a menedzsment által. De erre alkalmas lehet visszaélés-bejelentési rendszer bevezetése is a cég életébe” – emlékeztet Barta Péter.
Barta Péter ügyvéd, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője: