Az egészségügyi szolgáltató felelősséggel tartozik, ha a beavatkozása, vagy mulasztása folytán, azzal összefüggésben a beteget kár éri, egészségkárosodást szenved, vagy adott esetben életét veszti. A kártérítési perekben a beteg gyógyulási esélyének elvesztését – felróhatóság esetén – a kártérítési felelősséget megalapozó hátrányos következményként kell értékelni. De mi a helyzet akkor, amikor nem egyedül az orvos vagy az egészségügyi személyzet hibájára vezethető vissza a beteg károsodása, hanem abban közrejátszik az alapbetegsége is? Ha az elmaradt beavatkozás, a megfelelő kezelés elvégzése nem a megbetegedést idézi elő, hanem a beteg állapotának további romlásához, esetleg halálához vezet? Ha az állapotrosszabbodás vagy a halál az orvosi tévedés, mulasztás nélkül is bekövetkezett volna?
A gyógyulási esély elvesztése az egészségügyi ellátás egész területén előfordulhat, a közös jellemző, hogy teljes bizonyossággal nem lehet azt állítani, hogy az időben történt diagnosztizálás, illetve a megfelelő kezelés megkezdésével a beteg bizonyosan meggyógyult volna, vagy hogy nagyobb esélye lett volna a teljes felgyógyulásra.
A tanulmány a gyógyulási esély elvesztése miatt az egészségügyi szolgáltatókat terhelő kártérítési felelősséget vizsgálja meg a dogmatika és a gyakorlati nehézségek, anomáliák középpontba helyezésével, a hazai joggyakorlat alapján. Bemutatja az ítélkezési gyakorlatban felmerülő problémákat, bizonyítási nehézségeket, összehasonlítja a bírósági döntésekben és a tudományos életben megjelenő eltérő álláspontokat, melyhez a bírói gyakorlatból és a tudományos életből merít forrásokat.
A Szerző bírósági titkár, kártérítési jogi és digitális adatvédelmi szakjogász.