Egy esetleges ifjúsági ombudsmani hivatal létrehozásáról tárgyal a napokban Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM), valamint Göncz Kinga, az Egészségügyi-, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) politikai államtitkára. A törvényjavaslat várhatóan már ősszel a parlament elé kerül. Az ifjúsági és sporttárca előző vezetése nem támogatja az elképzelést.
Egyeztető tárgyalásokba kezd csütörtökön az ifjúsági ombudsmani hivatal létrehozásáról a GYISM és az ESZCSM – tudtuk meg Mesterházi Attilától, a ifjúsági tárca politikai államtitkárától. Elmondta: a két tárca több saját tervezetet is kidolgozott, amelyek tartalmazzák többek között a biztos jogi hatáskörének és a felmerülő költségek leírását.
- Elképzeléseinket megpróbáljuk minél rövidebb időn belül összehangolni és megvalósítani, ugyanis szeretnénk, ha az őszi parlamenti időszakban az Országgyűlés megvitatná ezeket – jelentette ki. A GYISM három változatot készített el javaslatként: az egyik szerint gyermek- és ifjúsági országgyűlési biztos hivatalt kell létrehozni, a másik egy kormánymegbízott tevékenységét helyezi kilátásba, illetve van egy miniszteri szintű jogi biztosra vonatkozó ajánlat is. A GYISM leginkább az ombudsmani hivatal létrehozását támogatja, amely független kontrollt biztosítana a gyermekek jogainak megvalósulása felett. Mesterházy hozzátette: hazánk számára szinte “égető” szükség van a biztos hivatalának megalakulására, ugyanis mind az Európai Unió, mind az ENSZ is tett ezzel kapcsolatos ajánlásokat.
Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium egyébként gyermek- és családügyi ombudsmani hivatal létrehozását támogatná. Szakács Imre, a GYISM előző politikai államtitkára szerint a mai jogrendszer ebben a formájában is biztosítja a gyermekek és az ifjúság érdekeinek érvényesítését. – Az ifjúsági ombudsman hivatalának megalakítását erőltetettnek érzem, hiszen egy gyermeknek leginkább az iskolában lehetnek gondjai, azok megoldására pedig létezik már oktatási ombudsman – vélekedett. Hozzátette: szerinte a jelenlegi kormánynak sokkal inkább az előző kabinet elképzeléseit kellene tovább vinnie, vagyis továbbra is támogatni az ifjúsági- és gyermekszervezeteket. – Tapasztalataim szerint a fiatalok ezeken a helyeken ugyanis szívesebben beszélnek a családban vagy az iskolában felmerülő esetleges problémáikról, mint például a rendőrségen vagy egy ombudsmani hivatalban – szögezte le.