Nem lesznek büntethetők a cseh törvények szerint azok az amerikai pilóták, akik a NATO novemberi csúcstalálkozója idején Csehország légterét fogják védeni, függetlenül attól, hogy mit követnének el – nyilatkozta a Hospodárské Noviny című prágai gazdasági és politikai napilap hétfői számában Jaroslav Bures, a cseh igazságügy-miniszter helyettese.
Bures szerint ez volt az alapfeltétele annak, hogy az Egyesült Államok elfogadja Prága kérését a cseh légtér védelmére. Az újság úgy tudja: Craig Stapleton, az USA prágai nagykövete az elmúlt napokban találkozott Václav Havel cseh államfővel, valamint a cseh külügyi és a védelmi tárca vezetőivel, s közölte velük, hogy Washington elvállalta a cseh légtér védelmét a NATO csúcstalálkozójának idejére. A védelmi szervezet prágai tanácskozására november 21-22-én kerül sor, s ez alkalomból 46 ország legfelsőbb vezetőit várják a cseh fővárosba.
A cseh kormány vasárnap esti rendkívüli ülésén jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai légierő védje a csúcstalálkozó idején a cseh légteret. A javaslatot gyorsított menetben fogja megtárgyalni a parlament, hogy időben érvénybe léphessen. A javaslat szerint a törvény korlátozott módon, a november 15. és 30. közötti időszakban lenne érvényes.
A sajtóban közölt információk szerint a cseh légtérben legalább két amerikai F-16-os vadászgép cirkálna, míg a cseh-német határon egy AWACS gép végezne felderítést. További amerikai vadászgépek németországi támaszpontjaikon lennének készenlétben. Terrorakció esetén Csehország területe felett a cseh védelmi miniszter adná ki a parancsot az amerikai pilótáknak az ismeretlen támadó gépek megsemmisítésére, lelövésére. A cseh légvédelemnek a találkozó idején négy MiG-21 típusú vadászgépe lesz készenlétben. Ez a négy vadászgép része a NATO légvédelmi rendszerének. Jaroslav Tvrdík védelmi miniszter már korábban nyilvánosságra hozta, hogy a találkozó idejére korszerű légvédelmi rakétarendszert telepítenek Prágába.
Stanislav Gross belügyminiszter kijelentette: a cseh hatóságoknak nincs tudomásuk arról, hogy bármiféle terrorista merénylet fenyegetné Prágát, de a szigorú biztonsági intézkedések feltétlenül szükségesek. Ugyanakkor utcai tüntetések várhatóak Prágában. Eddig több mint negyven NATO-ellenes tüntetést jelentettek be a hatóságoknak a különféle anarchista és globalizációellenes szervezetek. A belügy a rend fenntartására 12 ezer rendőrt és mintegy 4500 katonát vezényel Prágába.