Nem történt jogszabálysértés a MeH Nemzeti Területfejlesztési Hivatalának hattyú-házi irodabérlése kapcsán. Ugyanakkor elkerülhető lett volna, hogy csak egy pályázót kérjenek fel az erre kiírt tenderre – közölte Kiss Elemér a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter emlékeztetett: Nagy Sándor, a MeH Nemzeti Területfejlesztési Hivatalát felügyelő politikai államtitkár a hattyú-házi irodabérléssel kapcsolatban felmerült aggályok miatt felajánlotta lemondását, ezt azonban a miniszterelnök nem fogadta el. Kiss Elemér rámutatott: Nagy Sándor nem vett részt az ingatlanválasztási folyamatban, viszont úgy érezte, hogy politikai felelőssége van az ügyben. A kancelláriaminiszter közölte: megvizsgálták a hivatal ingatlanbérlését, amelynek – mint mondta – nincs olyan eleme, ami hátrányos lenne a MeH számára. “Nincs ok arra, hogy ezt a szerződést felbontsuk” – jelentette ki Kiss Elemér, aki kitért arra, hogy az ingatlanbérlési eljárást lebonyolító Hajdú Attila, a hivatal vezetője felmentését kérte, amelyet ő el is fogadott.