Alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság azt az önkormányzati választások kapcsán alkotott belügyminiszteri rendeletet, amely a jelölő szervezetek szavazólapokon szereplő emblémájának méretét szabályozza.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányban meghatározott jogszabályi hierarchia alkotmányos rendjét és a jogalkotási törvényben foglaltakat is sérti a rendelet mellékletének az a szövegrésze, amely szerint a jelölő szervezet emblémája legfeljebb 20 milliméter átmérőjű körben jelenhet meg a szavazólapon. A határozat szerint a szavazólapok adattartalma kialakításához, az adattartalom megjelenítéséhez elegendőek a választási eljárásról szóló törvény idevágó előírásai. Ezzel összefüggésben szükségtelen volt további – rendeleti szintű – szabályozás, és erre vonatkozóan nem is kapott felhatalmazást a belügyminiszter. A választási eljárásról szóló törvény értelmében a szavazólapok adattartalmának jóváhagyására pedig a területi választási bizottság jogosult – írta az MTI.
A rendelet azokat a pártokat – például a Fideszt és az SZDSZ – és jelölő szervezetek érintette hátrányosan, melyeknek négyszögletű a logója és a határozat értelmében csak az eredetinél és a többi jelölő szervezet emblémájánál is kisebb méretben jelenhetett meg a szavazólapokon. A Fidesz szerint azonban a belügyminiszternek nincs joga ahhoz, hogy döntést hozzon a szavazólapok formájáról és tartalmáról. Az AB mostani döntése ezt a kifogást helyben hagyta. Lamperth Mónika belügyminiszter az üggyel kapcsolatban korábban kijelentette, hogy azért hozta rendeletét, mert így lett igazságos a szavazólap, az Országos Választási Bizottság és a Legfelsőbb Bíróság pedig elutasította a Fidesz kifogását.
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője lemondásra szólította fel Lamperth Mónika belügyminisztert. Szerinte az AB hétfői döntése nyilvánvaló törvénysértést állapított meg, amelyet a belügyminiszter okozott. Áder közölte: a döntéssel egyértelművé vált, hogy Lamperthnek nem volt felhatalmazása a pártlogók méretét meghatározni. A frakcióvezető szerint 1990 óta nem volt arra példa, hogy egy hivatalban lévő belügyminisztert választási csalás miatt marasztaljon el az Alkotmánybíróság. Márpedig Áder szerint most ez történt. Úgy vélte: az AB döntésével száz százalékosan a Fidesznek adott igazat, amikor megsemmisítette a BM-rendelet pártlogó-méretet meghatározó részeit. A frakcióvezető szerint ezek után a miniszterelnöknek menesztenie kell Lamperthet. Áder elismerte: mivel az AB a kihirdetés napjával semmisítette meg a rendeletet, annak nincs visszamenőleges hatálya, így nem befolyásolja a választások eredményét.