Az ügyész 5-6 éves végrehajtandó börtönbüntetést, az ügyvédek felmentést vagy legrosszabb esetben is felfüggesztett szabadságvesztést indítványoztak a Zalatnay Sarolta és társai elleni 100 milliós csalássorozat vádjával folyó büntetőperben hétfőn a Fővárosi Bíróságon.
A vád szerint az énekesnő és vádlott-társai kölcsönt vettek fel több tucat magánszemélytől, a fedezet tekintetében megtévesztették őket és végül nem fizették vissza a pénzt. Ezzel az énekesnő összesen több mint 120 millió forint, két társa pedig egyenként több mint 70 millió forintos kár okozásában működött közre, melynek csupán 15-20 százalékát térítették meg az évek óta tartó eljárás alatt. A hétfői vádbeszéd szerint a bűncselekmény-sorozat nyomán egy sértett öngyilkos lett szégyenében, több család tönkrement, felbomlott, miközben Zalatnay Sarolta hetekre az Egyesült Államokba utazott élettársával, lányával.
Az ügyész a vádban foglalt cselekmények alapján kiszabható kettőtől tizenkét évig tartó szabadságvesztésnek a középmértékét, azaz legalább hét évet megközelítő letöltendő börtönbüntetést kért a büntetőper három vádlottjára, köztük Zalatnay Saroltára. Az ügyész úgy fogalmazott: a törvény előtt mindenki egyenlő, arra nem lehet tekintettel lenni, hogy valaki médiasztár. A vádbeszéd szerint az esetek egy részében az egyik vádlott ügyvédként készítette a kölcsönszerződéseket és ügyvédi letéttel garantálta a visszafizetést, más esetekben a művésznő neve jelentett garanciát a kölcsönadóknak. – A sértettek egy része akkor úgy vélekedett, Zalatnay nem kockáztatja a nevét azzal, hogy nem fizet. Hát ebben alaposan tévedtek – jegyezte meg vádbeszédében az ügyész.
A kölcsönöket újsághirdetés útján gyűjtötte Zalatnay Sarolta számára egy pénzszolgáltatási tevékenységgel foglalkozó kft. Az ügyvédnek 2-5 százalék, a kft.-nek, melynek egyik tagja is a vádlottak között van, 10 százalék járt a kölcsönügyletek után. A kölcsönöket havi 10 százalékos kamatra vették fel a vádlottak a Zalatnay stúdió részére. Két-három év alatt megtérülő tévéstúdió beindítását tervezte a művésznő. A remélt bankhitelek azonban elmaradtak. A több mint 40 vádpont közül néhányat bizonyíték hiányában ejtett az ügyészség és akadt olyan is, ahol később részben vagy egészben megtérült a kár. Az ügyészség a cselekményeket üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalásnak minősítette.
Az eljárásban a vádlottak jórészt beismerték a terhükre rótt cselekményeket. A védők hétfői perbeszédeikben úgy vélekedtek, nem azok kerültek a vádlottak padjára, aki ezt megérdemelték volna. Az egykori ügyvéd védelmében jogi képviselője megemlítette, hogy a vádlott saját magát feljelentve állította meg az eseménysorozatot, beismerő, feltáró jellegű vallomást tett, és a kár egy részét is megtérítette. A védelem kiemelte a sértetti közrehatást is, azaz, hogy a károsultak a havi 10 százalékos uzsora jellegű kamatért hajlandóak voltak színlelt szerződéseket is kötni. Zalatnay Sarolta védője a kisebb súlyú gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásának, illetve hitelsértésnek a vétségét nem vitatta, egyebekben felmentést kért, illetve legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztést tartott indokoltnak.
Zalatnay védője vitatta a szándékosságot, hogy a vádlottak bárkit is szándékosan tévedésbe ejtettek és megkárosítottak volna. Továbbá vitatta a kár mértékét is, melyből álláspontja szerint a művésznő terhére legfeljebb 55 millió forint írható. – Nem hiszem, hogy amikor egy maffiaperben négy és fél évet szabnak ki, éppen ebben az ügyben lenne szükség ennél is súlyosabb büntetés kiszabására. Úgy vélem, Zalatnay Saroltának elegendő lecke volt az, hogy a történtek miatt anyagilag, egészségileg tönkrement – fogalmazott az ügyvéd. Hozzátette: meggyőződése szerint nincs szükség arra, hogy a művésznőtől letöltendő szabadságvesztéssel védjék meg a társadalmat. – Szeretném, ha Zalatnay Sarolta nem a kalocsai női börtönben énekelné a Hol jár az eszem kezdetű közkedvelt slágerét – jegyezte meg az ügyvéd. A Fővárosi Bíróság várhatóan a következő, a téli ítélkezési szünetben tartandó december 27-i tárgyaláson, a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Zalatnay-perben.