Az amerikai hanglemezkiadók szövetsége (RIAA) és a titkosszolgálat két hónapig tartó nyomozás után lecsapott New York Queens negyedében egy hamisító hálózatra.

Az akció során három személyt őrizetbe vettek és lefoglaltak 35 ezer írható CD-t, 10 ezer DVD-t és több száz CD-másolót. A RIAA már hónapok óta kampányol a kalózkodás ellen – egyetemek, cégek és internetszolgáltatók kaptak tőle levelet, hogy blokkolják hálózatukon az illegális anyagok letöltését. A helyzet iróniája, hogy a szervezet webhelyéről is letölthetők voltak kalózfelvételek, miután hackereknek sikerült feltörniük a kiszolgálóikat. A RIAA szerint a most felszámolt hálózat kis- és nagykereskedőket látott el zenei anyaggal, amivel becslésük szerint évente 90 millió dollárt (21,6 milliárd forintot) húztak ki a hanglemezkiadók zsebéből.