A kormányígéretek teljesülését eltérően értékelik a szakszervezetek; bírálataik elsősorban a 2003. évi fizetéseket meghatározó bérajánlatra vonatkoznak.
A Medgyessy-kormány választási ígéreteinek, programjának időarányos teljesülését általánosságban nem vitatják a szakszervezetek, az idei keresetek alakulásáról azonban már megoszlanak a vélemények. Az MSZOSZ, a Munkástanácsok és a Liga vezetői azt egyöntetűen elismerik, hogy a kormány – vállalásának megfelelően – létrehozta az érdekegyeztetés új intézményrendszerét, és megalakította a társadalmi párbeszéd fórumait. Eredményként értékelik, hogy a szociális partnereknek, a munkavállalók képviselőinek ismét beleszólásuk van a munka világát érintő törvények megalkotásába. Érzékelik ugyanakkor, hogy a szakszervezetek nem képesek minden olyan lehetőséggel élni, amit a párbeszéd fórumai biztosítanak számukra. Úgy látják például, hogy a minimálbér összegének újabb emelését azért nem tudták kiharcolni, mert nem voltak egységesek.
Miközben Kordás László, az MSZOSZ új, 31 éves alelnöke és a Liga első embere, Gaskó István azt hangsúlyozta, hogy a kormány a munkavállalókat érintő valamennyi kérdésben megtette a szükséges lépéseket, Palkovics Imre, a Munkástanácsok vezetője nem titkolta csalódottságát. Szerinte aggodalomra ad okot a költségvetés megbillent egyensúlya, a kiürült büdzsé, amit a választási kampányban tett ígéretek teljesítése idézett elő. Palkovics elégedetlen az idei keresetnövekedés mértékével, illetve annak módjával is. Megfogalmazása szerint példátlan keresetnövelési megállapodás született az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, hiszen például a mai napig nem lehet tudni, hogy a nettó 4,5 százalékos bérfejlesztési ajánlat az országos átlagra vagy a különböző fizetési kategóriákra vonatkozik-e.
Egyformán vélekednek az érdekvédők arról, hogy a szakszervezetek megcsappant presztízsét a kormány akkor sem lenne képes visszaállítani, ha abban érdemi szerepet játszhatna. Gaskó szerint az igazi probléma az, hogy továbbra is megosztottak a szakszervezetek. Palkovics kifejtette: bár a kormány részvételi lehetőségeket biztosít a szakszervezeteknek, például a nemzeti fejlesztési terv kimunkálásában, a program végrehajtásában, a megfelelő szakértői háttér hiánya miatt érdemben nem tudnak ezzel élni, s ez szintén csökkenti a presztízsüket. Kordás László közölte: az MSZOSZ kész arra, hogy élére álljon a konföderációk egységesüléséhez vezető együttműködésnek.