Lezárult a fegyelmi vizsgálat a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban tavaly november 1-jén történt rendőr-roma összetűzés ügyében, több rendőr fenyítésben részesült. Az eljárás alá vont személyek közül senki nem követett el olyan súlyos fegyelemsértést, amely miatt szolgálati viszonyát meg kellett volna szüntetni. Ketten megrovásban, négyen feddés fenyítésben, egy személy pedig figyelmeztetésben részesült.

November elején a gyöngyösi kórházban a biztonsági személyzet rendőri intézkedést kért amiatt, mert hozzátartozójuk elhunytának hírére egy körülbelül ötven tagú roma kisebbségi csoport meglehetősen hangosan juttatta kifejezésre gyászát, és ezzel zavarták a betegek nyugalmát. Az intézkedés során a romák és a rendőrök közül is többen megsérültek. A rendőri intézkedéssel kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányság Közbiztonsági Főigazgatósága vizsgálatot folytatott, melynek eredményeként, a másodlagos rendőri intézkedések kapcsán, az Országos Rendőr-főkapitányság ellenőrzési főosztályának vezetője több, a kórházbeli intézkedésben részt nem vevő rendőrrel szemben fegyelmi eljárás lefolytatására tett javaslatot. A javaslat alapján Tuza László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője saját hatáskörében indított fegyelmi eljárást, melynek során több rendőr fenyítésben részesült.